kormányválság

Romániának ténylegesen nincs kormánya egy szakértő szerint

Jogilag létezik a kormány, de a valóságban nincs, mivel a miniszterelnökön kívül csak egy miniszter van a testületben egy szakértő szerint.

Leginkább a szociáldemokraták jöttek ki rosszul a cseh kormányválságból

Leginkább a Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD), a hárompárti kormánykoalíció legerősebb tagjának ártott meg a májusi kormányválság – derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét vasárnap hozta nyilvánosságra a közszolgálati Cseh Televízió.

Nem mond le a brazil elnök, pedig korrupcióval gyanúsítják

Korrupcióval vádolják Michel Temer brazil elnököt, ő azonban nem mond le. emiatt a Szocialista Néppárt bejelentette kilépését a kormányból.

Október közepén tartják meg az előrehozott választást Ausztriában

A parlamenti pártok vezetői kedd délután megegyeztek abban, hogy október 15-én tartanák az előrehozott parlamenti választást Ausztriában.

Mélyponton a lej a román kormányválság miatt

Csaknem hároméves mélypontra gyengült a román lej az euróval szemben, amit az elemzők – a regionális tendenciákon kívül – a bukaresti kormányalakítás körüli politikai bizonytalansággal, a jobboldali államfő és a december 11-i parlamenti választásokon győztes szociálliberális koalíció közötti feszültségekkel magyaráznak.

Orbán hívei meg vannak zavarodva

Ma az utca kiáltja világgá az Orbán-rendszer ingatagságát, de nem dőlt el, hogy a másfél hónapja zajló tüntetésekből a liberális demokrácia igenlése vagy egy általános elit- és intézményellenesség felé vezet-e az út – mondja a Magyar Narancsnak Kis János . A filozófus szerint bár Orbán Viktor jókora távot tett meg az orosz...

(Köz)szempont - Bajnai jót tett a forintnak

Jött Bajnai, jön a pakk, a piac pedig pozitívan reagált.

Gulyásdemokrácia - Kamikaze, felszállás előtt

Jelen állás szerint teljesül a Fidesz három (öt) éves kívánsága, szakértői kormány alakul. Vagy nem. Mer valaki még biztosat mondani?

Polmarketing - 20 év alatt befejeződhet a rendszerváltás

Mit tett valójában Gyurcsány?

Gulyásdemokrácia - A Bajnai-paradoxon

Bajnai Gordon feltételekkel, de alkalmas miniszterelnöknek.

Gulyásdemokrácia - Kádárt az MSZP élére! (+videó)

Sikerül megtalálni sorban a legidétlenebb jelölteket, sikerül az MSZP-t visszataszítani a Munkáspárt mellé.

Az SZDSZ már nemet is mondott Gráfra

Információink szerint a jelenleg is zajló MSZP elnökségi ülésen Gyurcsány lemondott a pártelnökségről is és Gráf nevét dobta be, de úgy tűnik, az SZDSZ visszadobta.

Orbán kezdi lerakni kormányzása alapköveit

Kivizsgálják a jelenlegi vezetés alatt történt állítólagos jogsértéseket, és erős államot hoznak létre stratégiai vagyonnal - Orbán Viktor Fidesz-elnök egy pénteki könyvbemutatón már leendő kormányzásának fő irányairól beszélt.

Orbán: A válságkezelő Mekk mestert keresik + Videó

A miniszterelnök elismerte, hogy megbukott, és most a válságkezelő Mekk mester szerepét keresik – mondta el Orbán Viktor a Jövőkép címmel megjelent könyv pénteki bemutatóján.

(Köz)szempont - Csak azért sem Surányi

A Fidesz szerint a kormányfőváltás illegitim.

Választást!

A választástól nem kell félni.

Szerintem Bajnai Gordon

Az új miniszterelnöki posztra Bajnai Gordon a legalkalmasabb.

Mindenki Surányi György válaszát figyeli

Surányi György válaszára vár az MSZP és az SZDSZ.

Róna Pétert kormányfőnek!

Érthetetlen, vagyis egyáltalán nem az, hogy a szocialisták kormányfő-jelöltjei között nem szerepel egyetlen baloldali szakember sem, holott ott van, majd kiszúrja a szemüket: Róna Péter, a valóban pártoktól független, nagytudású és hihetetlenül nagy nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező és kitűnő nemzetközi kapcsolatokkal is...

(Köz)szempont - Sólyom, az ország és a patthelyzet

Annak ellenére, hogy a 10 millió politikai szakértő országában élünk, azt kell mondjam, a jelenlegi politikai „elit” résztvevői közül senki helyében nem lennék szívesen.

Gulyásdemokrácia - Szegény Szekeres Imre

És szegény balröhej oldal, még mindig nem értik, hogy ez az egész nem arra ment ki, hogy ők adják a miniszterelnököt.

A Pottyantó Rinocérosz Párt

Minden állampolgárnak naponta járjon szociális alapon egy liter sör, ingyen.

A miniszterelnökök köztünk járnak

Az őszödi beszéddel fogta meg leginkább az utca emberét Gyurcsány.

Megvan az új miniszterelnök? Bethlen Ferenc elvállalná!

Titkosszolgálati kapcsolatainkat is latba vetve lázas nyomozásba kezdtünk, és ma koradélután egy eldugott szlovákiai faluban sikerült megtalálnunk az olvasóink által elképzelt ideális miniszterelnök-jelöltet.

Április közepén szavaz az országgyűlés az új miniszterelnökről

Április 6-án nyújtják be az MSZP-s képviselők a konstruktív bizalmatlansági indítványt.