kormányváltás

Botka szerint jövő ilyenkor leváltják Orbánt

Az emberek döntő többsége kormányváltást akar – legalábbis az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint, aki csütörtök délután, Debrecen főterén összegezte országjárásának tapasztalatait.

Botka: az ország alapvető érdeke a kormányváltás

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint az ország alapvető érdeke a kormányváltás, mert "az Orbán-rezsim célja a rablás".

Temetni jöttünk, és röhögni

Kormányt buktatni: buli. Fideszesnek lenni: ciki.

Fideszes képviselő: az jó, ha a tüntetők a kormányváltók, mert kevesen vannak

A Jászság fideszes országgyűlési képviselője, Pócs János adott húsvéti interjút a Jász Trió TV-nek.

Botka megvédené Lázártól a szegedi egyetemet

Lázár János nekiment a szegedi egyetem dékánjainak, mert kiálltak a CEU mellett. A Vásárhelyi Televíziónak adott interjújában azt mondta:

Botka: le kell és le is fogjuk váltani a Fideszt jövő tavasszal

Botka László szerint jövő áprilisban le kell váltaniuk és le is fogják váltani a Fideszt.

Nézőpont: Ki attól fél, hogy Orbán marad, ki meg a harmadik világháborútól

A magyarok félelmeire és reményeire kérdezett rá érdekes kutatásában a kormányközeli Nézőpont.

Medgyessy: A Jobbikkal is össze kell állni, hogy leváltsuk Orbánt

Az ATV Magánszféra című műsorának ma esti vendége Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök lesz, aki meglepő ötlettel áll elő a regnáló kormány leváltásának érdekében – írja az atv.hu .

Karácsony Gergely már tudja, hogyan kell megbuktatni Orbánt

A közvéleménykutatásokban rendre 0 vagy 1 százalékon szereplő "Párbeszéd" nevű párt társelnökével készített nagyinterjút a 24.hu .

"Egyre kevésbé valószínű a demokratikus kormányváltás Magyarországon"

Németországban a Süddeutsche Zeitung foglalkozott Magyarországgal, a lap Paul Lendvai: Orbán Magyarországa (Orbáns Ungarn) című új kötetéről írt.

Kovács László szerint így lehet kormányt váltani

Ezt a kormányt az MSZP egyedül nem képes leváltani, mert messze nincs akkora támogatottsága – jelentette ki Kovács László volt pártelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

Nézőpont: a széttöredezett baloldal miatt 2018-ban is Orbánék győznek

A Nézőpont Intézet szerint a korább 5-6 helyett a 2018-as parlamenti választáson akár 10 párt is osztozhat majd a baloldali szavazatokon, ami azt jelenti, hogy ez az oldal nem tud majd kormányzóképes erőt felmutatni.

Önálló listát állít és kormányváltásra készül az Együtt 2018-ban

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja önálló listát állít a 2018-as országgyűlési választásokon – erről döntött egyebek mellett az ellenzéki párt harmadik küldöttgyűlése szombaton Budapesten.

Újra lesz Uber a kormányváltás után – ígéri a DK

Az Orbán-kormány képtelen volt egy olyan szabályozás kialakítására, amely egyenlő feltételeket szabott volna a taxicégeknek és az Ubernek. A július 24-én életbe lépő törvénymódosítás az Uber büntetésére lett kitalálva, a cég ezért inkább kivonul Magyarországról – írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Félmillió magyar kilépett a mélyszegénységből?

A társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár szerint a 2010-es kormányváltás óta 500 ezren már nem mélyszegénységben élnek. Több mint félmillió embernek sikerült a 2010-es kormányváltás óta kikerülnie a mélyszegénység köréből - mondta a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár az M1...

Vona: Vagy mi váltjuk le a kormányt, vagy senki

Vagy mi váltjuk le a kormányt, vagy senki – jelentette ki a Jobbik elnöke pénteken Gyöngyösön, sajtótájékoztatón.

Kormányváltásra készülnek az ellenzéki pártok

Kormányváltásra készülnek az ellenzéki pártok 2018-ban, a Jobbik és az LMP egyedül, az Együtt szövetségben – hangzott el az ellenzéki pártvezetők kerekasztal-beszélgetésén szerdán Röjtökmuzsajon, a 31. alkalommal megrendezett vezérigazgató-találkozón, ahol a politikai erőviszonyokat és a választásra készülő pártok...

Vigyázat! Omlásveszély!

Az Orbán-rendszer olyan mélyen beleivódott Magyarország szervezetébe, hogy onnan egy közös katartikus élmény nélkül nem nagyon fog véglegesen eltűnni.

Kormányozni szeretne a Jobbik, Vona Gábor az LMP-t dicséri

Vona Gábor pénteken Gyöngyösön, a Jobbik 12. születésnapja apropóján arról beszélt, hogy a semmiből indulva, egy "szinte mindenki által támadott és senki által sem támogatott" kezdeményezésből mára Magyarország második legerősebb pártja és a kormány egyértelmű kihívója lett a Jobbik – számol be a NOL.hu

Tele gatyával nem lehet rohamozni

A gazdaság bosszút áll.

Gyurcsány: Nem akarunk várni 2018-ig

Mielőbbi kormányváltást szorgalmazott a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden Dombóváron, egy lakossági fórumon. 

Kormányváltó hangulatba került Tapolca után a baloldal

Kormányváltó hangulatról beszélt hétfőn több baloldali ellenzéki politikus a tapolcai választás eredményére reagálva. A megszólalók nem örülnek, hogy a Jobbik nyerte meg az egyéni mandátumot.

Vona Gábor kormányváltásra készül

A Jobbik le akarja váltani a kormányt, de nem szeretné, ha Magyarországon külföldi erők befolyása érvényesülne – jelentette ki Vona Gábor, a párt elnöke, parlamenti frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában. Az ellenzéki politikus azt is felvetette: társadalmi vitát kellene nyitni az ország NATO-tagságáról, mert szerinte az...

Öngyilkos Összefogás..?

Magyar Bálint és néhány társa újra és újra megfogalmazza azt az alapkérdést, amelyre az Összefogásnak régen választ kellett volna adnia. A válasz megszületett, s az több mint elkedvetlenítő.

Mesterházy bejelentkezett miniszterelnök jelöltnek

Kicsit nem figyelünk oda, mert elkápráztat a Kedves Vezető szülinapjára rendezett össznemzeti hálaünnep, és máris akad egy - igaz önjelölt - kihívója.

Mennyit kell még aludni a Fidesz-kormány leváltásáig?

Hány nap múlva váltunk kormányt? Ha 2014. április 6-án lesz a választás, akkor mától, augusztus 3-ától számolva, már csak 611-et kell addig aludni. Ezt a kis időt már fél lábon állva, sőt akár fejen állva, sőt akár fejen aludva is ki lehet bírni, nem igaz?

Hová tűnt a kormányzati kommunikáció?

A nagy nemzetközi médialövöldézésre nemigen érkezett hathatós reakció a magyar kormány részéről.

Kossuth tériek: talán elérik céljukat

1500 nap után hazatértek a Kossuth téren demonstrálók.

12 millióba került egy parlamenti hely az MSZP-nek

Az MSZP 652 milliót, a Fidesz 485 milliót vert el a kampányra, a várható eredmények ismeretében így a szocialistáknak 12, a Fidesznek 1,8 millióba kerül egy parlamenti mandátum.

3000 milliárdot oszthat szét a következő kormány

Több százezer új munkahely jöhet létre Magyarországon a gazdaságban, ha az új kormányzat átgondoltan és összehangoltan használja fel az EU-s forrásokból még lehívható és kormányváltás után még befolyásolható 2900 milliárd forintot - derül ki az AAM Consulting által készített, Gyorsítósáv IV. című tanulmányból.