Korózs Lajos: „Tessenek elgondolkozni, hogy milyen kormány ez! Az adóemelés kormánya, a napi sarc kormánya!”

„Ha megnézzük az inflációt érintően minden egyes kiadási főcsoportban Magyarország az élen van, különösen az élelmiszereket illetően toronymagasan az első helyen vagyunk” – mondta Korózs Lajos, az MSZP alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.

Az ellenzék azt ígéri, leállítja a kilakoltatásokat és szociális bérlakásprogramot indítanak

A családi pótlékot pedig 50 százalékkal emelnék, ha ők kerülnek kormányra. A fedezet szerintük megvan.

A szocialisták is támogatják, hogy 500 ezres jutalmat kapjanak a szociális dolgozók

Ötszázezer forintos egyszeri juttatást, százszázalékos táppénzt, valamint megfelelő mennyiségű és minőségű védőfelszerelést kér a kormánytól a szociális ágazatban dolgozóknak az MSZP.

Lezárult a belső vizsgálat az MSZP álmentős videójával kapcsolatban – ez lesz most

Furcsa fejlemények az ügyben.

Tovább dübörög a "mentős" botrány! —  Komáromi Zoltán: Németh Athina nemcsak a mentős, de az egészségügyi nyilvántartásban sem szerepel

Több körben beszámoltunk a magát mentőápolónak mondó hölgy és Korózs Lajos esetéről, melyben úgy tűnik minden fontosabbá vált, mint, hogy mi történt azokkal a betegekkel, akiket a kásleri levelet követően hazaküldtek a kórházak a pandémiára hivatkozva.

Megszólalt az MSZP videójában szereplő Németh Athina, a magát mentőtisztnek valló nő

Németh Athina azt mondta, jelenleg is egy hazai mentőszolgálatnál dolgozik, legközelebb szerdán lesz szolgálatban.

Korózs Lajos gondatlanságból elkövetett emberölés miatt tett feljelentést

Büntetőfeljelentést tett az MSZP-s Korózs Lajos a Heves megyei Lőrinciben lévő egykori cementgyár területének azbesztmentesítése ügyében.

Kéregetés injekcióstűvel - Korózs Lajos, az MSZP egészség-politikusának reakciója

"Kéregetés injekcióstűvel" című cikkünkben hívtuk fel a figyelmet az egészségügy megalázó gyakorlatára.

A kabinet már az alkotmánybírósági döntésre is fittyet hány!

Az MSZP-Párbeszéd arra szólítja fel a kormányt, hogy kárpótolja azokat a rokkantnyugdíjasokat, akiktől törvényellenesen vették el a korábbi jogosultságaikat.

Az MSZP szerint kizárólag a vagyonosok járnak jól a miniszterelnök által bejelentett családpolitikai intézkedésekkel

Az MSZP szerint kizárólag a vagyonosok járnak jól a miniszterelnök által bejelentett családpolitikai intézkedésekkel, amelyekkel "a rabszolgatörvény" kudarcát kívánja eltakarni a kormány.

Korózs: tragédia van az egészségügyben, amelyet sarlatánok irányítanak

Alulfinanszírozottnak tartja a magyar egészségügyet az MSZP, amely szerint ráadásul a meglévő források jelentős részét el is lopják.

Korózs: Bokrosénál durvább az Orbán-csomag

Havonta több tízezer forinttal csökkenhet a dolgozók fizetése. 

Lázár eddig tett a temetkezési költségekre! - Városi Kurír

Lázár János a közelmúltban egy lakossági fórumon – ahogy arról elsők között számoltunk be – azzal állt elő, hogy megszületni és meghalni a legdrágább ma Magyarországon.

Balog miniszter tudja, de nem mondja - a milliós nyugdíjak titka - Városi Kurír

A kormány elmúlt években hozott intézkedéseinek - például a járulékplafon eltörlésének - köszönhetően, rohamosan nő a régi és az új nyugdíjak közötti különbség, ma már egyre többen kapnak akár több millió forintos ellátást.

Megkérdezték a kormányt, hogy hányan haltak meg kihűlés miatt ezen a télen. Ami ezután történt, arra senki nem volt felkészülve

Rétvári Bence új nemválaszolási rekordot állíthatott fel.

Korózs Lajos és a hármak bandája - Városi Kurír

Az MSZP országgyűlési képviselője, a parlament népjóléti bizottságának alelnöke Korózs Lajos feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen csalás és hűtlen kezelés miatt Orbán Viktor miniszterelnök, Selmeczi Gabriella,Matolcsy György ellen,

Korózs Lajos: napokon belül dönthet a Kúria az Erzsébet-utalványok adatainak kiadásáról

A szocialista Korózs Lajos szerint napokon belül dönthet arról a Kúria, hogy az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-nek ki kell-e adnia, mennyi utalványt értékesített az elmúlt években, illetve az utalványok beváltásakor mekkora jutalékot számolt el.

Ukrán nyugdíj újratöltve! 2016-ban 13.400.000.000 forintot fizettünk ki a magyarországi nyugdíjasok pénzéből - Városi Kurír

Rétvéri Bence EMMI államtitkár röviden elintézte az ukrán nyugdíj - ügyében hozzá érkező kérdések megválaszolását.

Az MSZP feljelentette Orbán Viktort a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása miatt

Feljelentette a szocialista Korózs Lajos mások mellett Orbán Viktort szerdán a Legfőbb Ügyészségen, mivel szerinte a miniszterelnök is felelős azért, hogy csalással vették el hárommillió ember összesen háromezer-milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítását.

A Fidesz képviselőinek fontosabb Paks II., mint a nyugdíjasok könnyebb élete - leszavazták a 13. havi nyugdíjat - Városi Kurír

A Fidesz arra hivatkozva, hogy bevezetése veszélyeztetné a Paks II.

Orbánék most postázzák a nyugdíjemelésnek nevezett alamizsnát - Városi Kurír

Miközben Rétvári dicshimnuszokat zeng a kormány nyugdíjemeléséről, nem beszél arról, hogy az intézkedéseik következtében kevesek nagyon jól, sokak pedig elég rosszul járnak.

Íme az MSZP ajánlata a nyugdíjasoknak

Az MSZP nyugdíjasoknak szóló programja három elemre, nyugdíjasgarancia-programra, akadálymentesítési és cafeteriaprogramra épül – mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Cafeteriaprogramot is tartalmaz az MSZP nyugdíjasoknak szóló programja

Az MSZP nyugdíjasoknak szóló programja három elemre, nyugdíjasgarancia-programra, akadálymentesítési és cafeteriaprogramra épül – mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Korózs Lajos: Aki nyugdíjasként 2017-ben szegény volt, garantáltan 2018-ban is az lesz! - Városi Kurír

Korózs Lajos, a szocialisták első számú szociálpolitikusa az elmúlt év végén interjút adott a Városi Kurírnak, melynek eddig csak az aktuálpolitikával foglalkozó részét adtuk közre.

Korózs Lajost cserben hagyták, Ő mégis azt állítja, nem történt tragédia

A héten hosszú vajúdás után az MSZP és a Demokratikus Koalíció megállapodott abban, hogy a 106 egyéni országgyűlési képviselői választókerületben nem indítanak egymással szemben jelöltet.

Az állam szerint nem jár vissza a 2826 milliárd magánnyugdíjvagyon

Bár a Magyar Nemzeti Banknak az államháztartás pénzügyi vagyonáról szóló jelentése a mai napig feltünteti az államosított magán-nyugdíjpénztári befizetésekből következő 2826,1 milliárd forintos kötelezettséget, a magánnyugdíjvagyon nem jár vissza Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár Korózs Lajos MSZP-s...

A magánnyugdíjpénztári pénzeknek annyi! – elismerten lenyúlták - Városi Kurír

Emlékszenek még arra, amikor a Fidesz-rezsim a 2826,1 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári megtakarításokat einstandolta, mondván jobb helyen lesz náluk?

A Fidesz szerint a szocialisták hiteltelenek

A Fidesz szerint a szocialisták hiteltelenek nyugdíj témakörben, mert kormányzásuk idején elvettek egyhavi juttatást.

Visszahozná a 13. havi nyugdíjat az MSZP

Az MSZP benyújtotta a 13. havi nyugdíjról szóló törvényjavaslatát az Országgyűlésnek – közölte Korózs Lajos szocialista országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.