Kovalainen: Azt hittem, könnyebb lesz

A finn versenyző csalódott, hogy a Brazil Nagydíjon sem sikerült pontot szereznie.

Kovalainen reagált Briatore kritikájára

Flavio Briatrore szerint a Lotus rossz döntést hozott.

Heikki Kovalainen is esélyes a Lotus 2014-es ülésére

A 2013-ban a Caterham tartalékpilótájaként tevékenykedő finn versenyző váltotta Austinban a hátfájással küszködő Kimi Räikkönent, akinek az Abu Dhabi nagydíj volt az utolsó versenye, mivel a 2014-es szezont már a Ferrari pilótájaként kezdi meg.

Hivatalos? Kovalainen váltja Räikkönent a Lotusnál

Ismét finn lesz Grosjean csapattársa a hátralévő időben.

Kovalainen tárgyalásban áll a Marussiával!

Razia alatt rezeg a léc...

Kovalainen nem tisztelte csapatát, ülés nélkül maradt

Miután a finn Heikki Kovalainen korábban a Renault és a McLaren színeiben indult, karrierjében visszalépésként élhette meg a Caterhamhez való igazolást.

Kovalainen számára ez a futam lehet az utolsó

Heikki Kovalainen egyre pesszimistább a 2013-as esélyeit illetően.

Force India: Kovalainen is a jelöltek között van

A Force India megerősítette, hogy Kovalainen is a jelöltjeik között szerepel.

Kovalainen házat venne Abu Dhabiban

Továbbá a Caterham válaszára vár. Nem szeretne fizetős versenyző lenni.

Kovalainen és Alguersuari esélyes a Sauber másik ülésére?

A legfrissebb információk szerint Kovalainen és Alguersuari is szerepel a Sauber jelöltjei között.

Kovalainen F1-es zenekart alapítana

Kovalainent is meginterjúvoltuk a Hungaroringen!

Kovalainen visszatérne a McLarenhez

Heikki Kovalainen újra versenyképes autóban szeretne ülni. Akár a McLarenhez is visszatérne.

Sarah Connor is Schumacherrel lovagolt

Sarah Connor, Riccardo Patrese és Michael Schumacher együtt lovagoltak.

Már elérhető: Angry Birds - Kovalainen kiadás!

Bárki játszhat Heikki dühös madaraival!

Bemutató: Caterham CT-01

Az idei évben elsőként bemutatkozó F1-es autó a CT-01 festése nem változott a tavaly még Team Lotus néven futó alakulat korábbi kocsijához...

F1 - Kovalainen ismét top csapatban versenyezne

Heikki Kovalainen megpróbálja megmutatni a Lotus csapatnál, hogy milyen sokat fejlődött, amióta a Renault és a McLaren csapatoknál versenyzett.

F1 - Az új hátsó szárnyban bízik Kovalainen

Heikki Kovalainen elmondta, hogy egy a Team Lotus csapat második Formula-1-es bajnoki évét pozitívan szeretne zárni a hétvégén, amikor a Száguldó Cirkusz Brazilíba költözik. Egy új hátsó szárnyat fog használni a finn az egész hétvége folyamán, így reméli, hogy többet tud majd kihozni az autójából.

F1 - Liuzzi szerint Kovalainen a bűnös

Tonio úgy gondolja, ha Kovalainen nem teszi ki a fűre, nem történik baleset

Bemutató: Team Lotus T128

Maradt a szín, de teljesen új az autó