Megoldódni látszik az óév talán legnagyobb sport rejtélye: hol van Milák Kristóf?

Az utóbbi hónapokban a „medencében és s partján is” szinte kizárólag Milák Kristóf és az úszás viszonyáról folyt a fecsej.

Közlöny van róla: Kovács Katalin alapítványa kapja meg ingyen a róla elnevezett sportakadémia ingatlanait

A háromszoros olimpiai bajnok és harmincegyszeres világbajnok kajakozóról, Kovács Katalinról elnevezett sportakadémia ügye 2017 óta húzódik.

Friss kép: 42 évesen lett kismama a magyar olimpiai bajnok

Második gyermekét várja Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok magyar kajakozónő.

42 évesen gyermeket vár a háromszoros olimpiai aranyérmes magyar sportolónő

Közösségi oldalain jelentette be a nagy hírt: már a 21. hétben jár.

Hazai sztárok dolgoznak, jótékonykodnak fáradhatatlanul

Miközben jótékonykodik, Dóka Attila lázasan készül Vincze Lillával az első, közös szerzői estjére is, hiszen a három éves közös munkájukat ünneplik és mutatják be 2017. november 16-án, 20:00 órakor a Muzikumba, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Visszavonul Kovács Katalin, a világbajnok kajakozó

Bejelentette visszavonulását a háromszoros olimpiai és 31-szeres világbajnok Kovács Katalin, minden idők egyik legeredményesebb kajakosa.

Újra együtt a Kovács-Janics olimpiai bajnok páros!

Megtörtént az, amire mindenki kíváncsian várt már, de leginkább maguk az érintettek: a szolnoki edzőtáborban ismét összeült Athén és Peking olimpiai bajnok párosa, Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa.

A „Kajakkirálynő” átvette új SEAT-ját

Kovács Katalin, a háromszoros olimpiai, harmincegyszeres világbajnoki és huszonkilencszeres Európa-bajnoki címével minden idők legeredményesebb női kajakozója a világon, épp ezért gyakran csak „Kajakkirálynő”-ként emlegetik.

Ismét összeülhet a Kovács-Janics aranypáros?

Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnokunk elmondta korábbi párjával, Douchev-Janics Natasával tartja a kapcsolatot, párosban vele képzeli ezt az idényt és nem igazán gondol arra, hogy az elmúlt években megerősödött női mezőnyben esetleg nem sikerülne kivívnia az indulási jogot a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

Megvan 2012-es év paralimpikonja!

Lezárult a szavazás és végre kiderült, hogy a Felix Promotion Év sportolója szavazásán Tóth Tamás lett a 2012-es év paralimpikonja!

Kovács, Douchev-Janics: születésnapi aranyérem

Két arany- és egy ezüstérem volt a magyar csapat termése az 500 méteres döntők során. Női kajak párosban Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa, kenu kettesben - amely a három tagú mezőny miatt nem volt hivatalos Eb-szám - Takács Kincső és Lakatos Zsanett állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg Kozák Danuta K-1 500 méteren...

Aranyérmes a Dombi, Kökény duó!

Egy arany-, egy ezüst- és két bronzérem született a zágrábi kajak-kenu Európa-bajnokság első döntős napján.

Sikeres kajakos-kenus első nap

Sikerrel vették az első akadályt legjobb kajakosaink és kenusaink a zágrábi Európa-bajnokság első napján.

Kovács Katalin: edzem, edzem és edzem

Javul a januárban megműtött keze a kétszeres olimpiai bajnoknőnek, de még korántsem tökéletes. A világ egyik legeredményesebb sportolója ettől függetlenül jó hangulatban készül az Antalyai edzőtáborban és összeszorított foggal harcol azért, hogy a májusi egyes válogatón biztosítani tudja az olimpiai csapatba kerülést.

Kovács Katalinék a Balatonnál kezdték el az olimpiai felkészülést

Új helyszínt választott Csipes Ferenc az őszi alapozó munkához: Kovács Katalinék a héten Balatonalmádiban edzenek, és amikor az idő megfelelő, vízre is szállnak a Balatonon.

Soha ennyien nem szurkoltak még kajak-kenu vb-n

Öt nap, több mint 40 ezer néző, hat magyar világbajnoki arany-, egy ezüst-, három bronzérem, valamint 14 olimpiai kvóta.

Szegedre ért a válogatott

Megérkezett a világbajnokság helyszínére a magyar kajak-kenu válogatott.

Kovács Katalin Copája

Régi-új támogatója Kovács Katalin kajakkirálynőnek a SEAT.

Kovács Katalin a Domino-Honvédban folytatja pályafutását

Csipes Ferenc segíti majd az olimpiai bajnoknő munkáját.

Kovács Katalin lehet, hogy Szegeden folytatja pályafutását

Kovács Katalin a 2012-es londoni olimpiáig folytatja pályafutását, és csakúgy, mint Peking előtt, a jövőben is Janics Natasával, Kozák Danutával és Szabó Gabriellával kívánja elvégezni a technikai és csapatedzéseket – ez azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet a Démász-Szeged VE tartott a Magyar Kajak-kenu Szövetség...