Nem zavartatta magát az emberektől a medve Kovászna megyében – fotók

Torja község közelében sikerült lencsevégre kapni egy fiatal egyedet, amint dinnyét eszik.

Tömegbaleset: 4 autó ütközött, 4-en kórházban. Súlyos állapotban egy 9 éves gyerek

Tömegbalesetet okozott egy spanyol rendszámú gépkocsi Kézdivásárhely városbejáratánál, a 11-es jelzésű úton, négyen – egy 9 éves gyerek, egy 70 éves férfi, valamint egy 65 és egy 67 éves nő – megsérültek.

Újabb halálos baleset, amelyet nem tudnak megmagyarázni

Teherautóval ütközött egy személygépkocsi kedden délután, a Kovászna megyei Kökösön, 65 éves vezetője a balesetben életét vesztette.

Felfele buktatják a magyarfaló román székelyföldi prefektust

Kovászna megye kormánybiztosát államtitkár-helyettesi szék várja a védelmi minisztériumban, jelenti a Mediafax hírügynökség, meg nem nevezett hírforrásaira hivatkozva.

Mégsem lesz népszavazás a Székelyföldről?

A kormány területi képviselőjeként működő prefektusi intézmény szerint a határozat sem formai, sem törvényes követelményeknek nem tesz eleget, ezért felszólította az önkormányzatot, vonja vissza a határozatot.

Népszavazás dönthet Székelyföldről

Többórás, maratoni vita után megszületett a határozat Kovászna Megye Tanácsának legnehezebb napirendi pontjáról, amelynek célja, hogy népszavazás keretében döntsenek Székelyföld sorsáról.

Népgyalázónak tartja a PRM a magyar jelképeket

Napok óta a hírtelevíziók témája a Kovászna Megyei Rendőrség címere, amely tartalmazza a megye történelmi címeréből átvett magyar jelképet: kardot tartó páncélos kart, rajta a szívet, amelyek magyar értelmezésében a hősiességet, hazaszeretet és hűséget jelképezik.

Esküvő székely népviseletbe öltözve (fotókkal)

Ritkán láthattak Nagykanizsán olyan népviseletbe öltözött lakodalmas menetet az arra járók, mint nemrégiben.

Tilos a fürdés Rétyen és Besenyőn

Több mint 86 millió eurós európai uniós projekttel korszerűsítenék négy Kovászna megyei város víz- és csatornahálózatát, ám ez mindössze egy töredéke a szükséges fejlesztésnek – jelentette ki tegnap Mátyás Ferenc, a Közművek regionális vízszolgáltató főmérnöke a víz világnapján szervezett rendezvényen.

A kisebbségi státus mentheti meg az iskolákat

A Kovászna megyei tanfelügyelőség a napokban tárgyal az oktatási minisztérium képviselőivel a kisebbségi oktatás finanszírozásáról.

Szokatlan balesetek Kovászna megyében

Személygépkocsi ütött el egy vonatot és tóba csúszott egy szemetesautó a hétvégén Kovászna megyében.

MPP: veszélyben a pénzügyi autonómia

A Kovászna megyei önkormányzat tegnapi ülésén megszavazta a hozzáadott értékadóból és a jövedelemadóból visszaosztott összegek területi-közigazgatási egységekre való felosztását, melynek célja a helyi költségvetések kiegyensúlyozása.

Őrizetben a Kovászna megyei főügyész

Kiss Sándort megvesztegették, ezért került rácsok mögé.

Hamis jogosítványok és törvénytelen autóbejegyzések

A Kovászna megyei Törvényszék helyet adott az Ügyészség azon kérésének, így a sepsiszentgyörgyi hamis jogosítványok és törvénytelen autóbejegyzések ügyének 19 gyanúsítottja közül három személyt 29 napra előzetes letartóztatásba helyeztek.