Így mutatkozik meg a háború hatása a kriptovilágban

Mi lesz a magyar kriptopiaccal?

Igéző dolog ez a kriptopénz, megint jól átvertek valakit - tudatta a BRFK

Különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntett, valamint annak kísérlete megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság három férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy harmincmillió forinttal károsították meg áldozatukat, akinek kriptovalutát ígértek.

December elején nyit az első magyar kriptotőzsde

Az áttörés éve lett 2021 a hazai kriptopiac világában. Az idei esztendőben egymástól függetlenül fél tucat kriptopénz, úgynevezett token elindulásáról döntöttek magyar szereplők. A szerencsés esetben már néhány hónap alatt akár 300-400 százalékos haszonnal kecsegtető virtuális pénz a befektetők fantáziáját is...

Ki nem találná, mi az a magyar termék, amibe közel 70 millió forintot fektettek be másfél hónap alatt

Hazai viszonylatban kiemelkedő eredményeket ért el az indulását követő első két hónapban a legújabb magyar kriptovaluta. A privát értékesítési szakaszban, több mint 70 millió forintért vásároltak MST tokent a világ legkülönbözőbb pontjairól.

Most 10 percben megtudhatja, hogyan működik a bitcoin

"Ha hallottál a bitcoinról, ethereumról tévében, interneten, és szimpatizálsz az ötlettel, hogy befektess, vásárolj, bányássz, vagy csupán érdekel a blokklánc hálózatok működése, ez a tutorial neked szól!

Ether tárca telepítése lépésről lépésre

Ebben a cikkben egy olyan ether tárca telepítésének lépéseit találod, ami ERC20-as tokenek küldését és fogadását is kezeli. A MyEtherWallet (MEW) három lehetőséget kínál új ETH pénztárca létrehozására.

ELEV8con konferencia, Las Vegas, 2019 december 10. - Virtuális Cash

Az ELEV8CON konferenciát Robert K. Elder a Token.Agency alapító tulajdonosa nyitotta meg, meglehetősen erős felvezetéssel: “Erre a konferenciára Las Vegas-ba senki sem Lamborghinivel érkezett.

Németország: bitcoint a bankoknak!

Egy új németországi törvényjavaslat lehetővé teheti a bankok számára, hogy 2020-tól támogassák a Bitcoin (BTC) és más kriptovaluták kezelését.

Az Unknown Fund 75 millió dollárnyi bitcoint tervez befektetni

A Cambridge Analytica botránya utána egyre többször kerül elő az adatvédelem kérdése.

Kriptot kriptora - új váltási lehetőség a CoinCash weboldalán

Kriptoról kriptora váltás a CoinCashnél!

Tőlük tanulj, ha bitcoin milliomos akarsz lenni

Számos ember fektette az összes vagyonát kriptovalutákba, arról álmodozva, hogy egy nap dollár milliárdossá válik. Azt viszont sokan elfelejtik el, hogy ez egy nagyon rizikós biznisz, ami sok türelmet és erőfeszítést igényel.

David Marcus: “Nem pénznemként gondolok a Bitcoinra”

David Marcus, a Facebook kriptovaluta projektjének vezetője szerdán azt nyilatkozta, hogy a bitcoin szerinte digitális arany, nem pedig egy jó pénznem a hétköznapi tranzakciókhoz.

Az Airbnb is csatlakozott a bitcoin elfogadóhelyekhez

Ha kihasználod az új lehetőséget és az Airbnb foglalásod bitcoinban fizeted, 3%-ot kapsz vissza belőle. Jó, (egyelőre még) nem közvetlenül az Airbnb felületén tudod használni ezt a fizetési módszert, hanem a Fold nevű applikáció segítségével.

Erdogan Törökországa Kínához hasonlóan nyit a kriptopénzek felé

Törökország államilag támogatott digitális eszközét - a kripto-lírát vagy a digitális lírát - várhatóan 2020-ban dobják piacra. Ez a lépés fokozott érdeklődést válthat ki a kormány által támogatott digitális coinok bevezetése iránt.

Satoshi bekerült az Oxford szótárba

Hivatalos - a Satoshi, a Bitcoin legkisebb osztható egysége, ma már egy angol szó. Noha évek óta használják a kriptográfiai közösség köreiben, az Oxford Angol Szótár (továbbiakban: OED) csak a hónap elején adta hozzá a kifejezést szavainak listájához

Egy bálna lett volna a 2017-es felfutás mögött?

A kutatások eredményei arra utalnak, hogy befektetők ezrei helyett csak egy nagy befektető mozgatta a Bitcoin árfolyamát. John M. Griffin és Amin Shams - a texasi és az Ohio-i egyetem kutatói - frissítették korábban kiadott kutatásaikat, amelyekből az derült ki, hogy amikor 2017. decemberében a bitcoin elérte minden idők legmagasabb...

Mi az az Ether bányászat? Mutatjuk!

Az ethereum tokenei a bányászat folyamata alatt születnek, 5 ether/bányászott blokk sebességgel, de a bányászatnak van más fontos szerepe is.

Bitcoin árfolyam elemzés: a BTC nem tudta áttörni a 9500 dolláros ellenállást

A kriptovaluta piac pirosra vált.

Zöldbe borult a piac; a Bitcoin újra $8200 felett

A Bitcoin árfolyam javarészt a 8 000 dolláros árfolyam alatt volt, ám az utóbbi néhány órában a fellendülés jeleit mutatja.

Bitcoin vs Libra – a fő különbségek

Az egyik legnagyobb különbség a két valuta mögötti technológiában rejlik.

Elemzők: $11,5K-ig meg sem áll a Bitcoin árfolyam a következő 6 hónapban

Egy PlanB nevű elemző, a Stock-to-Flow modell készítője szerint, a következő hat hónapban a bika piacra jellemző érzelmek teljes erővel visszatérhetnek majd.

Kétévesek lettünk!!!

Most ünnepeljük második szülinapunkat, amelynek alkalmából egy szuper akcióval készültünk nektek.

Rohamos tempóban nő a Bitcoin milliomosok száma

Új adatok szerint 2019-ben ugyanolyan ütemben nő a Bitcoin (BTC) címek száma, amelyek több mint 1000 BTC-t (kb. 8.3 millió dollárt) tartalmaznak, mint 2014-ben.

Kisebb veszteségek a Bitcoin árfolyam és a nagyobb altcoinok piacán

A kriptovalutapiac a hét eleji felépülés után továbbra is konkrét irány nélkül mozog.

Az Unicef már Bitcoinban és Etherben is elfogad adományokat

A kriptovaluták használata lehetővé teszi a gyermekek megsegítésére létrejött szervezetek számára, hogy gyorsan megkerüljék a készpénz külföldre szállításának díjait, és növeljék a pénzügyi átláthatóságot.

Libra Roadmap; hol tart most a Facebook kripto projektje?

A Libra júniusi hivatalos bejelentése óta a fejlesztők közössége komolyan dolgozik, és több blokklánc-explorert bocsátott ki.

Hogyan kell Bitcoint bányászni? Mutatjuk!

Találkoztál már a Bitcoinnal, de nem voltál biztos benne hogyan kezdj hozzá?

New Balance: Eredeti a cipőd? Csekkold a blokkláncon!

A New Balance a "harmadik generációs blokklánc" technológiát hívta segítségül a cipői hamisításának visszaszorítása érdekében, így egy stratégiai partnerségben egyesülnek az erők a sportcipő óriás és a Cardano között.

Az 500 dolláros zuhanás után most újra $10 200 környékén oldalazunk

A Bitcoin (BTC) ára visszamászott, és stabilizálódni látszik a 10 200 dolláros vonal környékén, miután tegnap percek alatt vesztett 500 dollárt az árfolyama.

Deloitte: Ebéd Bitcoinért? Nem probléma!

A négy (KPMG, Ernst & Young (EY), Deloitte és a PricewaterhouseCoopers (PwC)) legnagyobb könyvvizsgáló és tanácsadó cég egyike, a Deloitte lehetővé tette, hogy munkatársai Bitcoinban fizessenek az ebédjükért.