Fogy a magyar: elég nagy mértékben csökkent Magyarország népessége

Nőtt a természetes fogyás 2017 első 11 hónapjában: 35 839-el csökkent Magyarország népessége tavaly – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. 2017 első tizenegy hónapjában a születések száma (83 941) 1,5 százalékkal elmaradt a 2016 azonos időszakától, a halálozásoké (119 780) pedig – az év eleji jelentős...

Cseresnyés Péter: idén 6 százalék felett lehet a reálkeresetek emelkedése

Idén hat százalék felett alakulhat a reálkeresetek emelkedése a tárca számításai szerint – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Varga Mihály: tavaly egy havi keresettel több maradt az embereknél

A keresetek 59 hónapja, gyakorlatilag öt éve folyamatosan nőnek, a tavalyi emelkedésnek köszönhetően egyhavi fizetéssel több maradt az embereknél – így kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait.

300 ezer forint felett volt az átlagkereset tavaly novemberben

Tavaly novemberben a bruttó átlagkereset 13,0 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A múlt év első tizenegy hónapjában a bruttó és a nettó keresetek azonos mértékben, 12,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Megjelent húszezer ázsiai Magyarországon

Az elmúlt tíz évben megduplázódott a Magyarországon élő ázsiaiak száma. Különösen sok kínai érkezett 2013 óta, feltehetően a kötvényprogramnak hála. Eközben az európai országokból érkezők közül negyvenezerrel kevesebben laknak hazánkban, mint 2007-ben.

KSH: tavaly novemberben 3,4 százalékkal nőtt az ipari termelés

Az ipari termelés 2017 novemberében 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a munkanapokkal kiigazított és a nyers adat szerint egyaránt - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Varga Mihály szerint egyre közelebb a teljes foglalkoztatottság

A mérések kezdete óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség, ami azt jelenti, hogy egyre közelebb van a teljes foglalkoztatottság Magyarországon – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

Ha érzi, ha nem, a magyar átlagkereset 300.000.- forint! - Városi Kurír

Még idén elérheti a bruttó átlagkereset a 300 ezer forintot, januárban pedig a 310 ezer forintot is meghaladhatja – mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

A KSH szerint októberben 12,8 százalékkal nőttek a keresetek

Októberben a bruttó átlagkereset 295 800 forint volt, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Mire költünk karácsonykor? A KSH megmondja!

Egy átlagos magyar háztartás nagyjából 9 ezer forintot kült az ünnepi időszak alatt. 

A KSH szerint átlagos évet zárt a mezőgazdaság

A tavalyi kimagaslóan jó évhez képest idén 6,1 százalékkal csökkent a mezőgazdaság kibocsátása, a növényi terméke termelése 8,6 százalékkal, az állattenyésztés teljesítménye 3,2 százalékkal maradt el az elmúlt évitől.

Összeírja a mezőgazdaságot a KSH

Mezőgazdasági összeírást tart a központi Statisztikai Hivatal november 15. és december 15. között. 

Másfélszeresére nőtt az új lakások száma az első három negyedévben

Az idei év első kilenc hónapjában 7981 lakás épült, 51,5 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján a később építendő lakások száma 28 411, 32,7 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nem tett csodát a budapesti turizmussal a vizes világbajnokság

A tavalyi nyárhoz képest csökkent a fővárosi vendégéjszakák száma a nyári sportrendezvények ideje alatt. Világszerte ez a trend, furcsa lett volna, ha pont itt máshogy alakul.

Nőtt a lakossági fogyasztás tavalyhoz képest

A KSH adatai szerint az idei első félévben a tavalyi első hat hónaphoz képest nőtt a lakossági fogyasztás, a bővülés reálértéken elérte a 4,5 százalékot. 

Nő a lakáshitelt választók aránya, a használt lakásokra veszik fel inkább

Egyre többen választanak lakáshitelt az országban a KSH adatai szerint, leginkább használt lakások vásárlására.

Haláli statisztikák és a valóság

A félelmetes sötét egyaránt szedi áldozatait az otthonokban és az utakon, péntek éjszaka Nádudvar is feliratkozott a halálos balesetek helyszínei közé.Péntekről hajnalra virradóra ismét áldozatot szedett a közút Egy 38 éves autós halálra gázolta Nádudvar és Kaba között a vele egy irányba közlekedő 58 éves biciklistát.

Átírta a múltat a KSH, és így a jövőbe is belenyúlt.

Azzal, hogy a KSH a hazai össztermék, a GDP szokásos revíziója és egy módszertani változtatás során 2014-től mindhárom év növekedési számait megnövelte, alaposan feladta a leckét a gazdaságkutatóknak, hogy mit tippeljenek az idei esztendőre és a választási évre. A válasz: viszonylag gyors növekedést, de lanyhábbat, mint amit a...

2017 első felében egy kisvárosnyival lettünk kevesebben

Nőtt a természetes fogyás 2017 első öt hónapjában: az előző év azonos időszakához képest többen haltak meg, a születések száma viszont szinte azonos maradt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

A KSH szerint 13 százalékkal keresünk többet, mint tavaly ilyenkor

Júliusban a bruttó átlagkeresetek 13,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. A keresetek növekedési üteme alig lassult a júniusi 14,4 százalék után, amiben szerepet játszott az egyszeri jutalmak és prémiumok összegének 28,7 százalékos emelkedése is – jelentette szerdán az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...

Hogy jön ki a 300 ezres átlagbér, ha ilyen sokan keresnek kevesebbet?

Sok olvasónk kapta fel a fejét arra a hírre, hogy majdnem 300 ezer forint a magyarok átlagkeresete. Utánajártunk, hogyan jöhetett ki ilyen adat.

KSH: iskolásonként több mint 15 ezer forint volt a beiskolázás tavaly

Iskolásonként 15 300 forint volt az iskoláztatási költség tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt összesítése szerint.

Korózs Lajos a szegénységről és a kormányzati hazudozásról

Az Orbán kormány uralkodásának több mint hét éve alatt, az országban nőtt a szegénység, mind több a nyomorban, kilátástalan helyzetben élő ember.

Csak öt járás van az országban, ahol többen születtek az elhunytaknál

Budapest vonzáskörzetében és az ország keleti felén akadnak szigetek, ahol többen születnek annál, mint ahányan meghalnak.

Varga Mihály szerint, a béremelkedés minden ágazatot érintett

A KSH legfrissebb közlése szerint a márciusi átlagkereset 12,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 12,2 százalékos volt a növekedés.

2000 óta nem haltak a magyarok ilyen tömegesen - grafikon

Demográfiai adatokat közölt 2017 első negyedévéről a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A legmagyarabb városrész a Vár és Terézváros voltak 170 éve

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc korának fővárosi statisztikai adataiból, népesedési viszonyokról, nemzetiségi összetételről, foglalkozásokról közölt összeállítást korabeli források alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Mindjárt vége a halálhónapnak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint januárban Magyarországon 20 százalékkal magasabb a halálozási arány, mint más hónapokban – olvasható a Bors cikkében. Szerencsére a januárnak pár napon belül vége, öles léptekkel halad az idő a tavasz felé, és nemsokára jönnek a farsangi mulatságok is.

5 kockázati tényező, amely koraszülést okozhat

Hazánkban a csecsemők megközelítőleg 8,5 százaléka koraszülött.

A KSH szerint nőtt az átlagos életszínvonal Magyarországon

Javult a háztartások jövedelmi helyzete és nőtt az átlagos életszínvonal Magyarországon, tavaly mintegy 4,7 százalékkal emelkedett a reáljövedelem és a legszegényebbek jövedelme nőtt leginkább, 5-6 százalékkal az előző évhez képest – egyebek közt ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A háztartások...