Marad a tavasz, de vigyázat, veszély közeledik!!

Fotó:Freepik

Lassan -vagy nem is annyira- aktuális: 5 jel, hogy kullancsfertőzésed van - Szijauram! - A szélső érték

Minden tavasszal szinte mániákusan igyekszünk kiszabadulni a langymelegben a szabadba, ami teljesen érthető.

Szabadtéri programok után javasolt kullancs vizsgálatot végezni

Egy kimerítő, élményekben gazdag kirándulás után nincs is jobb érzés, mint hazaérni – ám a jól megérdemelt pihenés mellett ne feledkezzünk meg arról, hogy este fürdőzés után alaposan vizsgáljuk át a testünket, hogy minél hamarabb felfedezhessük az erdőből esetlegesen hazahozott apró „potyautasokat.” A kullancsok ugyanis...

Legalább nyolc féle betegséget okozhatnak a kullancsok

A különböző kullancsok által terjesztett betegségek akár kontinensenként eltérőek lehetnek, külföldi utazások esetében ezért kiemelten fontos, hogy indulás előtt tájékozódjunk a célországokban található kullancs által terjesztett betegségekről, és az ellenük való védekezés lehetőségéről.

Ismerjük meg a két leggyakoribb kullancsok által terjesztett betegséget

Bár már egyre többen tisztában vannak azzal, hogy a kullancsok többféle fertőzést terjeszthetnek, mégis a legtöbben a Lyme-kórtól tartanak, ha kullancscsípést észlelnek saját magukon vagy családtagjaikon.

Indul a kiránduló szezon, figyeljünk a kullancsokra!

A kullancsok előfordulását tekintve hazánkban Zala, Somogy, Vas, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye a kiemelten veszélyes zónák, de az ország más régióiban is fontos az elővigyázatosság, hiszen mára már kertjeinkbe, városi parkjainkba is beköltöztek a kullancsok.

"Rohadt pénzéhes orvosok, hát hol van a hivatástudat?" - Tisztázzuk: a magánorvos pénzbe kerül!

Ki ne érezte volna még, ha a gyereke beteg, hogy azonnali segítség kell?

Enyhe tél = kullancsinvázió?

Valószínűleg sokan vannak azok, akik örültek az enyhe télnek, többen, mint akik nem.

Kezdődik a szezon: ezt tegye, ha kullancsot talál a testében

A testben talált kullancsot minél hamarabb el kell távolítani, mert a betegségek kialakulásában nagy jelentősége van annak, hogy mennyi idő telik el a csípés és az eltávolítás között – közölte Földvári Gábor parazitológus kutató.

Mobilalkalmazással a kullancsok ellen! - Évente 50-100 ezer újabb megbetegedés

Mobilalkalmazással segíti a kirándulókat a Magyar Kullancsszövetség a kullancs által terjesztett betegségek megelőzésében - közölte a szövetség elnöke kedden az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.

Kullancsvizit: szó szerint tetőtől talpig, még a legintimebb testrészeken is!

Áprilist írunk így már rég „felébredtek téli álmukból” a kullancsok, akik vétlen két- és négylábú áldozataikra lesnek az erdőkben, réteken, és már a városi kertekben-, parkokban-, illetve az óvodák, iskolák udvarán egyaránt.

Így távolítsd el a kullancsodat!

Nyakunkon a kullancsszezon, ámbár ezek s vérszívók, akárcsak a mezei poloskák, már régen alkalmazkodtak a kevéssé hideg teleinkhez, de azért az igazi támadás most tavasszal várható.

Elkezdődött a kullancsszezon

Elkezdődött a kullancsszezon. Szlávik János infektológus főorvos szerint ajánlott beadatni a védőoltást, mert az szinte teljesen veszélytelen és hatékony védelmet jelent.

Nem mindegy, hogyan szedjük ki a kullancsokat

Egy kullancs körülbelül háromezer „kullancsgyereknek” ad életet – mondta a hétfői Magyar Hírlapban Kapiller Zoltán állatorvos.

Hamarosan kezdődik a kullancsszezon

Hamarosan kezdődik a kullancsszezon – hívta fel a figyelmet az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában Szlávik János infektológus főorvos, kiemelve: ajánlott beadatni a védőoltást, mert az szinte teljesen veszélytelen és hatékony védelmet jelent.

Nem kell a kullancs elleni védelem?

Mindannyiunk életét megkeserítik ezek az apró veszélyes bogarak, keressük a kullancs elleni védekezés legideálisabb formáját.

Kezdődik a kullancsszezon: tippek hogyan védekezhetünk a vérszívók ellen

Még a kullancsszezon berobbanása előtt célszerű beadatni a kullancsencephalitis elleni védőoltást.

Kutya, macska Gazdik! A veszélyes kullancs!

A csapadékos, hűvös időjárás a kullancsok kedvence, ilyenkor sajnos nagyon sok kutya betegszik meg a kullancsok által hordozott egysejtű kórokozó miatt babesiában, ami időben felfedezve viszonylag jól gyógyítható, de akár a kutya halálához is vezethet sajnos.

Nyers tej is okozhat vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást

Csípés nélkül is okozhat megbetegedést az egyébként kullancsok által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancsencephalitis), a nyers házi tej is lehet vírushordozó – figyelmeztetett Schneider Ferenc infektológus, a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház osztályvezető főorvosa.

Ezektől a rovaroktól érdemes távol maradni!

Azt hiszik sokan, hogy a szúnyogok csupán bosszantó rovarok, pedig akár betegséget is hordozhatnak magukban.

Kullancscsípés okozta betegségek: így előzhető meg a Lyme-kór és a vírusos agyvelőgyulladás - Az ÁNTSZ közleménye

Megelőzhető a kullancscsípés okozta Lyme-kór és a vírusos agyvelőgyulladás, ha az emberek a túrák, séták előtt és után is figyelnek a veszélyekre, illetve tünetekre - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat pénteken az MTI-vel.

Íme a gomba, ami felfalja a kullancsot - NLCafé

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

Kullancsok: mindenkit csípnek!

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén tavasszal is kullancsinvázióra számíthatunk, hiszen az enyhe, csapadékos tél kedvezett a többféle betegséget terjesztő élősködőknek.

Brutális kullancsinvázióra figyelmeztetnek

Az enyhe, csapadékos tél kedvezett a többféle betegséget terjesztő élősködőknek, így az elmúlt évekhez hasonlóan idén tavasszal is kullancsinvázióra kell számítani – hangzott el egy sajtóbeszélgetésen szerdán.

Van hatásos permetszer a kullancsok ellen - Kutyabarát.hu - Hírek

A magyar szabadalom bizonyítottan csak a kullancsokra hat, de EU engedélyeztetési eljárása nagyon drága – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délutáni műsorában.

Lenne hatásos permetszer a kullancsok ellen

Bózsik Béla Pál, a Lyme Borreliosis Alapítvány orvosa szerint lenne megfelelő permetszer a kullancsok ellen, azonban az Európai Unió engedélyeztetési eljárása nagyon drága.

Kullancs gyorsteszt otthonra: már egy csepp vérből kimutatja a Lyme-kórt

Aggódsz, hogy az unokába került kullancs fertőzött volt-e?

Hol támad a kullancs Magyarországon?

A kullancsok érési fázisának megfelelően évente kétszer (április-májusban és augusztus-szeptemberben) tapasztalható nagyobb csúcs.

Egyre több a vérszívó Magyarországon

Az utóbbi évek időjárása segítette a vérszívók, elsősorban a szúnyogok és a kullancsok elszaporodását Magyarországon – állapította meg a Magyar Kullancsszövetség Közhasznú Egyesület nemrégiben végzett kutatásában, amelynek eredményéről az egyik velük együttműködő gyógyszerforgalmazó társaság tájékoztatta szerdán...

Így védekezz a kullancsok ellen természetesen!

Itt a tavasz, a jó idő!