Kádár titkára most derült fény: Giovanni Giuseppe Czermanik néven anyakönyvezték

Kádár vagy Csermanek. Egyik sem, igazából Krezinger János lett volna a neve

Ungváry Zsolt: A balosok balos történelmi példákkal riogatnak

Program, önálló ötletek és történelmi léptékű vízió híján az ellenzék különböző vádakkal, a meglévő dolgok rombolásával próbál fogást találni a négyszeres kétharmaddal tizenhárom éve kormányzó erőkön.

Petrin László: Kádár, a kommunista Néró

Nagy Imrét és társait nem lett volna „kötelező” kivégezni 1958-ban, az oroszok többször el is halasztatták Kádárral a pert...

Bruck András: zsarnokok engedelmes népe

A ’80-as évek közepén, hetente egyszer, esténként, hatan-nyolcan egy budapesti iskola tornatermében fociztunk.

Szanyi Tibor: levelet hozott a posta, fontos dátum

Gyakran olvasom Gyarmati Andrea írásait.

Szanyi Tibor: szeptember 11-i egybeesések - "A kádári vívmányok közül mára sok minden megsérült"

Szó sincsen számmisztikáról, de a történelem, ha eléggé hosszú, márpedig az emberiségé az, produkál érdekes egybeeséseket, amik ha kicsit odafigyelünk olyakor fura üzeneteket is hordozhatnak-írta portálunkra küldött szokásos heti publicisztikája elejére Szanyi Tibor.

Az idővonal szent őrzői -1985 sokunk számára életkortól függetlenül sorsfordító esztendő

1985 sokunk számára életkortól függetlenül sorsfordító esztendő.

Az őrületbe kergette a világot a mániájával: Kádárt a hideg is kirázta attól, hogy Brezsnyev szájon csókolja

Az 1956-os forradalom után Kádár János (†77) több mint harminc esztendőn keresztül vezette az országot a kommunista párt főtitkáraként.

A Kádár-rendszer eredettörténete és néhány soha ki nem egyenesített kérdőjel - Igen DE

Kádár János 1956-os kormányának megalakulását rengeteg rejtély veszi körül, szinte csak az biztos, hogy megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt kormány.

Az első ötéves tervet több is követte

Magyarországon hetven éve, 1950. január 2-án kezdődött el az első ötéves népgazdasági terv végrehajtása, amelynek fő célkitűzése a magyar népgazdaság újjászervezése, az ország szocialista iparosítása, a honvédelem, illetve a mezőgazdaság fejlesztése, az életszínvonal emelése volt.

Azért a pénz az úr! - Ma lenne 88 éves Gyurkó László - Városi Kurír

Az Arcképvázlat történelmi háttérrel című könyv megjelenése óta több mint két évtized telt el, ám ez az idő – változásait tekintve – ennél jóval több.

Orbán vesztett! - ő lett a második a sorban - Városi Kurír

Érdekes kísérletre vállalkozott a tenygyar.hu portál, amikor egy 1947-es hazai közvéleménykutatás kérdéseit 70 év múlva ismét feltették.

Moldova György: Meztelen az egész birodalom

Moldova György Kossuth – díjas íróval készített interjút a 24.hu. Moldova a magyar irodalom egyik legendája.

Orbánizmus, avagy diktátor születik

Huszonnyolc évvel ezelőtt hazánk forró napokat élt át, kegyelettel készült Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére.

1912. május 26. | Kádár János születése

A Rubicon történelmi folyóirat honlapja. A tartalma szerint tudományos ismeretterjesztõ folyóirat magazinszerûen népszerûsíti a történelmet. Ahogy az iskolában nem hallhatta...

Felvételen, ahogy Kádár János épp úgy osztja ki Sorost, mint most Orbán Viktor

Már 29 évvel ezelőtt is szúrta Soros György a hatalom szemét – derül ki a hvg által talált hangfelvételről.

Megszereztük Orbán 1988-as beszédét Soros Györgyről. Előadja: Kádár János

Már 29 évvel ezelőtt is viszketett a hatalom tenyere az ellenzéktől, és támogatójuktól, Soros Györgytől.Régi hagyományai vannak a Soros-birodalom elleni harcnak a magyar történelemben.

Vajon ki az az országvezető, aki már 29 éve úgy sorosozott, mint ma Orbán Viktor?

Varázslatos felvételt tolt ki a Soundcloudra a HVG: az MSZMP főtitkára, Kádár János hallható rajta, amint az 1988. február 9-i politikai bizottsági ülésén beszél és nagyon-nagyon bosszús: Nem elég, hogy az MDF-fel az élén megindultak az ellenzéki mozgalmak, Soros György és alapítványa is folyamatosan bomlasztja a magyar elméket...

Lázár: "Kádár János egy köztörvényes gyilkos volt"

Nem az ügynök-, hanem a megrendelői lista nyilvánosságra hozatala a valódi kérdés, azokat kell megismerni, akik a gaztetteket, a megtorlást elrendelték és végrehajtották – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Lázár Kádár-talanítana

akár meg is érthetjük Lázárt.

Lázár szerint aggasztó, hogy a többség jótevőként gondol Kádárra

Aggasztónak tartja a Miniszterelnökséget vezető Lázár János, hogy huszonhat évvel a rendszerváltás után erős kisebbségben vannak azok, akik Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) egykori főtitkárát egy köztörvényes gyilkosnak tartják.

Csilivili kastélya volt Kádár egykori sofőrjének – Elfogadnád?

Bócsi András vállalkozó, Kádár János egykori sofőrje megvalósította élete álmát, és Csömörtől nem messze felépített egy hatalmas, Loire-menti kastélyokra hajazó palotát.

A klottgatyás Kádár Jánosról sztorizgatott egykori szobalánya

Több mint 10 éven át dolgozott kolléganőjével együtt Kádár János szobalányaként Gránicz Zoltánné Ilona. Az asszony most először a BorsOnline -nak mesélt erről az időszakról.

Vidéken rejtegetik Kádár János szobrát

Családi házban rejtegetik Kádár János mellszobrát a rongálók elől – értesült a Bors.

Már Kádár János is déli határzárat akart

A bevándorlók ellen szóló óriásplakátok után a szerb-magyar határon épülő 4 méter magas fal a kormány legújabb csodafegyvere az illegálisan érkező menekültek ellen. Kiderült, már Kádár János is kacérkodott a gondolattal.

Egy Nyerges András-mondatra

Muszáj idéznem, bár minden idegszálam tiltakozik ellene – az 1956 utáni Kádárról a következőt mondta: „Én azt gondolom, hogy a lehetséges módozatok közül kiválasztotta a viszonylag legjobbat."

Nézzen be Ön is Kádár János lakásába!

Az internetre felkerült prezis anyagból most mindenki megtudhatja, hogyan élt egykor Magyarország első embere.

25 éve történt a rendszerváltozás 10.

Zárt ülésen Kádár János, a párt elnöke egyórás, zavaros és önfelmentő beszédet mondott, ez volt a Magyarország történetét csaknem negyedszázadig meghatározó Kádár János utolsó nyilvános szereplése.