Figyelem! Változik a betétesek kártalanítási értékhatára az MKB és a Budapest Bank egyesülése után

Az MKB Bank és a Budapest Bank március 31-i egyesülése után a két intézményben elhelyezett betétekre külön-külön érvényes 100-100 ezer eurós kártalanítási értékhatár három hónap után együttesen 100 ezer euró lesz

Nettó 41 milliós végkielégítést és kártalanítást kapott az NMHH lemondott elnöke

Karas Monika maga mondott le a posztjáról még a hivatali idejének lejárta előtt. Ha kitöltötte volna a mandátumát, már a 2022-ben megválasztott új képviselőkből álló országgyűlés határozott volna utódjáról – a lemondással ez a jog a most regnáló Fidesz-kormány kezében van.

Magyar György: a kormány "ingyenparkolás"-döntése a tulajdonhoz fűződő jog korlátozását is jelenti, amiért kártalanítás jár!

Amennyiben a kormány rendeleti úton korlátozza a tulajdonhoz fűződő jogok gyakorlását – például azt a lehetőséget, hogy az önkormányzatok bizonyos körzetekben fizetőssé tegyék a parkolást –, az emiatt elszenvedett anyagi veszteségekért valakinek, elsősorban a jogalkotónak kártalanítást kell fizetnie.

Magyar György: Elképesztően nagy átverés, hogy többé nem fizet bűnözőknek a magyar állam

A hatalom és képviselői igyekeztek felkorbácsolni az indulatokat az ügyvédek és az általuk képviselt emberek ellen, mondván, ne fizessünk kártérítést a nemzetközi egyezmények szerint embertelen körülmények között tartott raboknak, mert ez a polgárok igazságérzetét sérti.

Magyar György: Már az ügyvédeket is listázzák?

„Megszereztük (...), mennyi pénzt nyertek el a magyar államtól azok az ügyvédek, akik jogerősen elítélt bűnözők nevetséges indokaira hivatkozva milliárdokat kapnak kártérítésként” – írja az Origo.

Járatkésés esetén jár kártérítés?

Hamarosan megkezdődik a nyaralási szezon, és a legtöbben repülővel mennek az úti céljukhoz.

Buda-Cash: indul a katonák és rendvédelmisek kártalanítása

Még mindig tart a Buda-Cash bedőlése utáni romeltakarítás, most azok a katonák és rendőrök lélegezhetnek fel, akiknek anno a Honvéd Egészségpénztárban ragadt benn a megtakarításuk – olvasható a Világgazdaság cikkében.

Ennyit fizet az állam az elégedetlen raboknak

Napi 2000 forint körüli kártérítést is kaphat egy-egy rab az államtól, ha a börtönökben az elhelyezési körülmények nem megfelelőek – számolt be a Tények .

Kártalanítják a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek személyi állományát

Többször is foglalkoztam a blogon a Honvéd Egészségpénztár károsultjainak kártalanításával. Elsőként a Lázár János tárcavezető miniszter által vezetett Információs Hivatalban történt meg a Honvéd Egészségpénztári tagsággal rendelkező állomány felmérése, az egyes károsult személyek vonatkozásában a konkrét...

"Túl sok előfizetője volt a Népszabadságnak" – ezért csúszik a kártalanítás

A Népszabadság szerkesztősége új Facebook-oldalán  osztotta meg azt a levelet, amit volt előfizetőjük írt. 

1,2 milliárdba fáj a minisztérium bénázása

Az MSZP elnökhelyettese szerint vérlázító mértékű kártalanítást kapnának azok, akik korábban az árveréseken vették meg a mezőhegyesi ménesbirtok földjeit és most a kormány "elhibázott gazdaságpolitikája miatt" visszaveszik tőlük.

Kezdődik a Buda-Cash és a Hungária kártalanítás - négyezren örülhetnek

A Buda-Cash Brókerház Zrt. és a Hungária Értékpapír Zrt. közel négyezer ügyfele napokon belül hozzájuthat a Befektető-védelmi Alap (Beva) által fizetett kártalanításhoz, miután a szervezet átutalta részükre a kártalanítás összegét a kifizetést teljesítő takarékszövetkezeti fiókokba.

Miért hátrált ki a kormány a Quaestor-kártalanításból?

Aki közvetlenül nem érdekelt a márciusban kirobbant a Quaestor-ügyben, valószínűleg már nem követi a fejleményeket túlzottan, hiszen minden iszonyatosan zavarossá vált. Igaz, nem is történt túl sok minden, a hatóságok titkolóznak, ezért nincs sok új információ magáról a csalásról. Az utóbbi hetek legnagyobb fejleménye az,...

A kormány akadályozza a Quaestor-kártalanítást?

Úgy tűnik, magára nézve nem tartja kötelezőnek a kormány a törvényeket.

Május 6-án kezdődik a Quaestor-kártalanítás

Május 6. és június 5. között kell majd kérelmezniük a kártalanítást a törvény alapján a Quaestor Financial Hrurira által kibocsátott, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. vagy annak kapcsolt vállalkozása által értékesített kötvények tulajdonosainak.

A Fidesz nyugtatja a pénzügyi szektort a Quaestor-kártalanítás miatt

A Fidesz közlése szerint a bankszövetség főtitkárának nyilatkozatával ellentétben a Quaestor-károsultak kártalanítása csak ideiglenes terhet jelent a pénzügyi szektornak, hiszen a kártalanításra megelőlegezett összeget a bankok visszakapják majd a zárolt vagyonokból.

Alakul az új jobboldali sajtóbirodalom

Megalapították "az új jobboldali sajtóbirodalom központi cégét", a Modern Media Group Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t április 9-én – értesült a Valasz.hu. Azt írták: a cég 50 százalékos tulajdonosa Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó. A holdingcég másik fele Győri Tiboré, aki az előző ciklusban a...

Fellélegezhetnek a Quaestor-károsultak

Elfogadta az Országgyűlés kedden a Quaestor-károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló törvényt, amelynek értelmében az ügyfeleknek május 6. és június 5. között kell kérelmezniük a kártalanítást.

A Beva kártalanítja a Quaestor fiktív kötvényeseit

Kártalanítja a Quaestor Értékpapír Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőit a Befektető-védelmi Alap, a Beva igazgatósága a jegybank kezdeményezésére pénteki ülésén döntött erről – közölte a Beva az MTI-vel. Az igazgatóság a két független jogi szakvéleményt is figyelembe véve hozott olyan döntést, hogy a fiktív...

Rogán befektetési vállalkozásokkal kártalaníttatná a Quaestor áldozatait

A Fidesz-frakció legkésőbb péntek estig törvényjavaslatot nyújt be a Quaestor-károsultak kártalanítására – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök este. A javaslat értelmében minden érintettet 100 ezer euróig, azaz 30 millió forintig kártalanítanának egy alapon...

Megkezdődött a DRB-károsultak kifizetése

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) megkezdte a kifizetéseket a DRB bankcsoport károsult ügyfeleinek. Első körben mintegy 73 ezer ügyfél számára fizet kártalanítást 103 milliárd forint értékben – közölte az OBA kedden az MTI-vel.

Varga: megkezdődött a károsult önkormányzatok kártalanítása

Megkezdődött a Buda Cash-ügy károsult önkormányzatainak kártalanítása, a pénz a jövő hét elején megérkezhet a helyhatóságokhoz – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a HírTV Magyarország élőben című műsorában pénteken este.

Durvul a helyzet a DRB banknál: 60 ezerre csökkentették a kifizetési határt

A DRB Bankcsoport fizetőképességi helyzete miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 60 ezer forintra csökkentette a kifizethető betétek és más források összegét csütörtöktől – közölte a jegybank az MTI-vel. Az intézkedés a BRB Buda Regionális Bankot, a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bankot, a DDB Dél-Dunántúli Takarék Bankot és az...

Ki nem találná, honnan lesz pénz a Széchenyi Bank kárenyhítésére

Az idei költségvetés Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) fejezetéből csoportosítja át azt a 6 milliárd forintot a kormány, amelyből létrehozza a költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai című fejezetben a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. betéteseinek kártalanítására szolgáló kárenyhítési keretet.

Körmendi takarék: 900 millió forintra nem jár kártalanítás

A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet után 10 072 betétest kártalanít az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA).

A Nasdaq kártalanítja a Facebook befektetőket

A Facebook papírjaival május 18-án kezdődött meg a kereskedés a Nasdaq-on, ami egy technikai hiba miatt fél órát csúszott. Emiatt a hiba miatt a Nasdaq azt a döntést hozta, hogy kártalanítja azokat a befektetőket, akiknek a Facebook részvények bevezetése napján a tőzsdei rendszer hibája miatt káruk keletkezett.

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a kártalanításért

Aláírásgyűjtésbe kezdett a vörösiszap-katasztrófa károsultjait tömörítő Esélyt az Életre a Vörösiszap Után nevű egyesület, mert sok családnak elutasították a házukon a helyreállítási munkák során keletkezett másodlagos károk megtérítését.

Több mint kétmillió forintot zsarolt ki a falubelijétől az asszony!

Bűnösnek találta a bíróság azt a csesztregi asszonyt, akit folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettével vádoltak meg.