Leküldte a szakadó esőbe a sofőr, mert elvitelre kért kávé volt nála

Elvitelre kért, lefedett tetejű kávéval szállt fel a buszra egy férfi Pesten, a sofőr leszállíttatta a szakadó esőbe. A BKK meg is magyarázta, miért volt ez teljesen rendben.

Nőkorszak - Ezt a kávézselét imádni fogod!

A Részeges kávékocsonya igazán nem mindennapi édesség.

Nőkorszak - Szulejmán emberei is előszeretettel látogatták a kávéházakat

Aki figyelemmel kíséri a Szulejmán című sorozatot, az láthatta, hogyan néz ki egy korabeli török kávéház, melyet előszeretettel látogatnak a szultán emberei, mint például Matrakos illetve Bali bég, és arról is ismeretet szerezhetett, hogy milyen mulatságban van ott része a férfiaknak. A kávéházak a török férfiak társadalmi...

Kávészünet - Egy kis élvezetes szünet naponta

Néha, a napi rohanásban nagyon ritkán van egy kis idő arra, hogy elgondolkozzunk a kávészünet hagyományának vagy az italnak az eredetéről.

Remek kávé, jó áron, a Balthasarban – Bécsi fekete

A diákok kedvenc helye. Már véget ért ugyan a tanév, mégis alig akad hely benne. Volt már olyan év, hogy bekerült a top 5-be.

Mikró, tűzhely vagy vízforraló? -

Mivel reggelente csak nehezen tudok felébredni, no meg imádom a kávét, évek óta egy börrényi 3 az 1-ben kávéval indítom a napom.

Az Espresso rövid története

Egy gyártulajdonos, Luigi Bezerra, a századforduló idején találta fel az Espresso kávét. A célja az volt, hogy egy olyan módszert találjon ki, mellyel gyorsabban lehet kávét főzni.

Mérgezte kollégáit egy pécsi ápolónő

Súlyos testi sértéssel gyanúsítanak egy pécsi ápolónőt, aki a kollégáit akarta megmérgezni – számolt be a Híradó.hu .

Jeges, kávés banán turmix -

A reggelt mindig egy csésze forró kávéval indítom, de az elmúlt napok hősége után felmerült bennem, hogy jó lenne valami hideget inni.

Gabon kávé

Gabon Nyugat- Közép-Afrikában található, délen, és keleten a Kongói Köztársasággal, északon Kamerunnal, és északnyugaton Egyenlítői-Guineával határos.

Az új Pesti kávé diós karamell-, kakaó- és narancshabos

2017. május 21-én barista verseny keretében választották ki a Centrál Kávéház és Étterem 1887 kínálatában évtizedek óta szereplő Pesti kávé új receptjét. A versenyt Szarka Borbála nyerte.

A közismerten kitűnő minőségű Zimbabwe Kávé

Az erős aromájú Zimbabwe kávé közepes sűrűségű, közepesen testes, és eleven bogyó-szerű, vagy citrusos savasságú.

Pápua Új-Guinea kávé

A kávét, amely Új-Guinea néven van címkézve, valószínűleg Új-Guinea sziget keleti felén termesztették, ezt a területet Pápua Új-Guinea-ként ismerik.

Budapest Coffee Festival 2017 az Iparművészeti Múzeumban

2017. május 6-7- én első alkalommal kerül megrendezésre a Budapest Coffee Festival.

Hogyan készül láncfűrésszel csokoládé földgömb?!

Csokoládé és kávérajongók figyelmébe! Willy Wonka, sőt még maga Gombóc Artúr is elámulna, ha április 22-e és május 7-e között a budafok-tétényi bevásárlóközpontban járna.

Színtelen kávét dobott piacra egy magyar testvérpár

Színtelen, víztisztaságú kávét dobott piacra egy felvidéki magyar testvérpár. 

CEU-s kávéval is tiltakoznak a bezárás ellen

Bozóki András, a CEU oktatója posztolta ki ezt a képet az egyetem büféjének aktuális sztártermékéről.

Eszpresszógép otthoni használatra - Mielőtt még vennél egyet!

Ahelyett, hogy mindig futnál a kedvenc helyi sarki kávézódba egy tökéletes pohár eszpresszóért, gondolj bele, milyen lenne, ha otthon is tudnál készíteni magadnak.

Hogyan élvezz egy jó pohár gourmet kávét

Eleged van az átlagos, talán kicsit egyhangú életedből és átlagos bögre kávédból, amivel minden reggel kezded a napod?

Frei kávézó Bécsben, 70 féle egzotikus kávérecepttel

Nagy bátorságra vall Bécsben, ahol a kávéházi kultúra évszázadokra nyúlik vissza, és szinte egymást érik a történelmi múlttal rendelkező helyek, kávéházat nyitni.

A sarki kávézó

Sokan elmennek mellette, nem is sejtve, hogy egykor milyen pezsgő életet éltek benne.

Tovább élhet, aki rendszeresen kávét iszik

Nem csak az ágyból segít kikelni a reggeli kávé: csökkenti a gyulladás egy formáját, ami hajlamosít a szívbetegségre – derül ki egy új kutatásból a vital.hu cikke szerint.

4 stimuláns a Teában - több, mint Koffein

4 olyan stimuláns található a teában, amely, amikor áthalad a vér-agy gáton, képes élénkítő hatás kifejtésére.

Panama kávébabok, Geisha kávék

Panama az egyik legkitűnőbb, legelismertebb Geisha (Coffea arabica var.

Madárbarát kávé és definíciója

A madárbarát kávé kifejezést azokra a kávécserjékre/kávébabokra alkalmazzák, amelyeket a fák lombkoronája alatt műveltek.

A Fair Trade Kávé 10 Szabálya

Ez az a 10 norma, vagy szabály, amelyek alapján a Fair Trade működik. Természetesen ez szintúgy érvényes a kávétermelésre is.

Hitelesített Organikus Kávé, kávébabok

A Hitelesített Organikus Kávé címke/leíró kifejezés azt jelenti, hogy a kávét mindenféle növényirtó, rovarirtó, vagy szintetikus vegyi anyagot tartalmazó műtrágya alkalmazása nélkül termesztették.

Trinidad és Tobago kávébabok

Trinidad és Tobago szigeteken egyaránt termesztenek kávékat hegyes területeken, és mindkét környéken a kis kávégazdaságok jellemzőek.

A Fülöp-szigeteki Cibet kávé, és a cibetmacskák védelmi programja

Organikus, árnyékban-növesztett kávét művelnek a Fülöp-szigeteki Cordiellai-hegységben található Észak-Luzonban, a felföldi kávéerdőkben, ami része a filippínó cibetmacskák védelmére indított projektnek.

El Salvador kávébabok kávékeverékekhez

Az El Salvador kávébab (El Salvador Guatemalával és Hondurassal határos), bár jó testességű, mégis viszonylag jelentéktelen az íze, és a savassága.