Le Monde: "Orbán Viktor a legnagyobb ellenzéki lapot letörölte a térképről"

Az alaptörvény hetedik módosításával és a Népszabadság tulajdonosváltásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal hétvégi számában a Le Monde.

Halász János: védjük meg együtt az országot

A kormánypártok ismételten arra érik az ellenzéket, hogy

Jó vicc: a Fidesz és a KDNP puncsol a kormánynak

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) arra kéri a kormányt, érkezzen bármilyen támadás is Brüsszel felől, érvényesítse az új egység akaratát, amely a korábban közöltnél is több nemmel szavazót jelent a kvótareferendum előzetes végleges eredménye szerint.

Fidesz: az MSZP vezetői végre akarják hajtani a kényszerbetelepítést

A Fidesz szerint az MSZP vezetői végre akarják hajtani az európai uniós kényszerbetelepítést.

Tuzson már be is jelentette, mikor lehet a népszavazás

Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntésének következtében lesz népszavazás ősszel a kényszerbetelepítés ellen, a referendum kiírása és megszervezése elől minden akadály elhárult – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.

Kósa Lajos részvétnyilvánítás helyett inkább migránsozott egyet

Kósa Lajos (Fidesz) a hétvégi orlandói lövöldözés kapcsán azt mondta, hogy a történtek rámutatnak: a migrációs hullám – amelynek során ellenőrizetlenül nagy számú tömegek áramlanak be -

Fidesz: aki nincs velünk, az bevándorláspárti

A Fidesz-frakció értékelése szerint a liberálisok nem szeretnék, hogy a magyar emberek értesüljenek a 2016-os népszavazásról, mert

Tuzson: Brüsszelnek meg kell értenie, hogy nem lehet a feje tetejére állítani Európát

A kormány kötelessége, hogy tájékoztassa az embereket, és felhívja a figyelmüket a kényszerbetelepítés veszélyeire, ezért indít kampányt – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Brüsszelt hülyézi a magyar kormány – elindult a plakátkampány

"Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék" - ez a szöveg olvasható a kormány legfrissebb plakáttervén, ami a "kényszerbetelepítés" elleni népszavazást hivatott reklámozni.