A virtuális gőgösködés helyett beszélgetni kellene, nem a facen, hanem face to face

A választásnak soha nem a jelöltről, mindig a választóról kell szólnia, hiszen nem mi vagyunk értük, hanem ők értünk.

Nagy Blanka képviselő lenne – egy jól kinéző tévút.....

Nagyon klassz volt, ahogy Nagy Blanka vállalta a véleményét és kiállt meggyőződése mellett.

A végtelenített kampányévekben ficánkolnak az erkölcsi nullák

Nem csapunk bele a lecsóba, mert a lecsó manapság nem olcsó.

„Aki a habitusomat ismeri, tudja, ha akkor lett volna nálam egy pisztoly, lehet, hogy bemegyek a színházba.....„

A debreceni közgyűlés 2017. decemberi ülésén a hátrányos helyzetű, jól tanuló, tehetséges gyerekek továbbtanulását támogató Arany János Tehetséggondozó Programról szavazott. Nem egy megosztó téma, hogy kell-e támogatni a rászoruló diákokat,

Bauer Tamás: Szanyi

Nem értem Szanyit. Leveleket ír az MSZP tagjainak, amelyekben élesen támadja az elnököt, kifogásolja, hogy a párt nem igazán baloldali. Most a párt országos elnöksége felfüggesztette az ő párttagságát. Azt nem értem a dologban,

Az európai adófizetők kitüntették Jávor Benedeket

Az Európai Adófizetők Szövetsége ma Strasbourgban a 2014-2019-es ciklus környezetvédelem területén legjobb képviselőjének járó elismerést nyújtották át többek között Jávor Benedek magyar EP képviselőnek.

Pécsen (is) annak a képviselő-aspiránsnak lesz nyerő ügye, aki figyel a szavazókra! - egy kis segítség......

Azért Pécs a kedvezményezett város, ahol megkönnyítendő az önkormányzati választásra gyúrók helyzetét kollégánk-barátunk "nagymerítésű" közvélemény-kutatása alapján segítő kezet nyújt, mert ott lakik.

Tudta? Ha van nyelvvizsgája, akkor lepipálta az országgyűlési képviselők 62%-át!

Mi a véleménye arról, hogy a megválasztott képviselője úgy tájékozódik a világ dolgaiban, a hazánkat közelebbről, vagy távolabbról érintő történésekről, hogy nem ismer egyetlen idegennyelvet sem?

Kövér be, képviselők ki - hírünk a nagyvilágban.....

Rájárt a rúd - szó se róla, keményen megdolgoztak érte!

Judit Sargentini pofátlansága határtalan

A kommunistákkal rokon (vagy tán azonos) elveket valló, Izrael-ellenes zöldpárti politikus úgy gondolja, annak ellenére is joga van beleszólni más pártcsaládok ügyeibe, hogy maga már nem indul uniós képviselői mandátumért.

A Legfőbb Ügyészség elutasította az ellenzéki képviselők panaszait

Elutasította az ellenzéki országgyűlési képviselők panaszait a Legfőbb Ügyészség az MTVA-székháznál tavaly decemberben történtek ügyében.

Hadházy Ákos: az ellenzék munkája annyit ér, amennyi látszik belőle

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Népszavának adott interjút.

Sétáljunk a téli Palotához! - "élőben még mindig a városból..."

Szabad, békés, demokratikus és vidám országot akarunk, független bíróságokkal és ügyészséggel, tisztességes országgyűlési képviselőkkel, nem pedig rabszolgaállamot!

Tölgyes Péter: Nullák országlása

Papp Dániel, a hírhamisító néven elhíresült, mára a kö(ps)ztévé alapítvány megbízott vezérigazgatójává avanzsált fideszes médiafőtiszt felháborodottan nyilatkozott az ellenzéki országgyűlési képviselők „gerilla” akciójáról.

Lendvai Ildikó: A képviselőt nem azért illeti külön védelem, mert különb, mint Te. Azért, mert Téged képvisel.

Elvesztette köztévé jellegét...

A Debrecen Városi Televízió sem engedte be a helyi képviselőket

Budapesten több napja próbálják jogaikat érvényesíteni az ellenzéki pártok képviselői, hogy a köz televíziójában, ami mindannyiunk pénzén kellene szolgálja a népfelséget, méltóztasson megengedni, hogy a tiltakozók petícióját beolvashassák.

Bírák a marhavagonokban?

Először is tisztázzuk,

Varjú László: "nekik köszönhetjük..." - élő jelentkezés az MTVA székházból

Varjú László, Szél Bernadett és képviselőtársai bejutottak az MTVA székházába, de nem sikerült elérniük, hogy kompetens ember szóba álljon velük. 

Súlyos közpénz-százezreket költenek havonta benzinre egyes parlamenti képviselők

Augusztusban emelték meg az üzemanyag-térítést, az élelmesebbje ki is használja.

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Simonka György fideszes honatyát

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) gyanúsítottként hallgatta ki Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselőt. Az ügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.

A dolgozót kirúgják, ha nem veszi fel a munkát, a képviselő meg úgy lóg, ahogy akar?

Az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen egyetlen kormánypárti képviselő sem vett részt pénteken, miközben ez a főállásuk.

Ez ellenzék? A szemünk láttára árulják magukat…..

A nap híre, hogy ellenzéki és kormánypárti képviselők végre találtak egy témát, amiben egyet tudnak érteni.

Bokros Lajos: Hogyan szavazhat meg egy német náci ihletésű törvényeket? - Városi Kurír

Bokros Lajos anyanyelvén, németül teszi fel felháborodott kérdését Ritter Imrének, a parlament magyarországi német nemzetiségű képviselőjének, aki megszavazta Magyarország legújabb szégyentörvényét.

Örökbe fogadná Sándorfalva a sokat megélt mackót - Városi Kurír

Rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezte három képviselő Sándorfalván, ahol leghamarabb hétfőn vehetik napirendre a településen megállított mackó örökbefogadásának ügyét.„Hétfőn összeül a testületünk, és eldöntjük, hogy van-e pénze a városnak a maci tartására, vagy nincs.

Érd alpolgármestere szerint az ország fele csürhe, képviselőik pedig politikai prostituáltak - Városi Kurír

Érd fideszes alpolgármestere, - jegyezzük meg ezt a nevet, no nem azért, mert kiérdemelte közszolgához méltó tetteivel, ami a dolga lenne - Bács István közösségi oldalán veszítette el a feltehetően régen-volt józan eszét.

Lázár meghatódva búcsúzik asztaltól, poszttól.... - Városi Kurír

Lázár János közösségi oldalán tette közzé meghatódott búcsúját irodájától, papírjaitól, íróasztalától, szóval az elmúlt éveitől.

Aki jól esküdött fel, iPhone X-et kapott!

Ugyan a Kossuth téren dúlt a kormánydöntő hangulat, de a parlament és a rendfenntartó erők védelmében nem is volt ez olyan rossz nap a képviselőknek.

Magyar György: Ha nőnek a tiszteletdíjak, ha nem, parlamenti képviselőnek lenni ma is buli - Városi Kurír

Akár nő a képviselők fizetése, akár nem, ez ma az egyik legjobb állás Magyarországon: a nettó félmillióért elég havonta néhány napot az országgyűlési patkóban eltölteni.

A 78. magyar népmese a kordonbontókról - Illyés Gyula nyomdokain - Városi Kurír

A rendőri vezetésben május 8-án reggel kilenc körül kezdett eluralkodni a pánik.

Lázáratlanítás - Lázár János hazamegy a fatornyosba - Városi Kurír

Lázár János elébe ment főnöke elbocsátó, ám nem szép üzenetének és bejelentette, hogy befejezte a munkát a Miniszterelnökség élén, és a jövőben nem akar kormánytag sem lenni, hanem visszatér a hódmezővásárhelyi választókerületébe.