Kósa: Brüsszel csak egymillió ember szavát érti meg

Brüsszel csak egymillió ember szavát érti meg, kormányokét nem – mondta a Fidesz frakcióvezetője szerdán a Békés megyei Medgyesegyházán, a nemzeti konzultáció témájában tartott országjáró körúton.

Kósa Lajos: Jön a lex csicska

Ez lesz az a törvény, ami alapján az állam mondja meg, hogy mennyibe kerüljön egy plakát.

Kósa Lajost Sport TV-ben szívatták, de nem értette a poént

A Fidesz frakcióvezetője, Kósa Lajos egyben a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke is. Ebben a minőségében nyilatkozott a Magyar Olimpiai Bizottság elnökválasztásáról a Digi Sport kedd reggeli adásában.

Kósa: Magyarország gyengítésén dolgozik Soros György

A Fidesz frakcióvezetője szerint Soros György minden erővel azon dolgozik, hogy a Fideszt és Magyarországot gyengítse.

Nincs négy CEU, Kósa elkavarodott

A CEU közleményt adott ki, melyben arra kérték a kormányt, kezdjenek már végre egyeztetni. Arra is rávilágítottak, hogy Kósa benézhette, nincs négy CEU.

Kósa Lajos valószínűleg külön egyetemnek nézte a CEU könyvkiadóját

Kósa Lajos szerdán egy agyzsibbasztó sajtótájékoztatón magyarázta kollégánknak, hogy számításai szerint „a CEU név négy egymástól elkülönült szervezetet takar”. A frakcióvezető szerint épp ez a trükk, mivel így sosem lehet tudni, hogy ki melyikről beszél.

Kósa Lajos szerint "Dzsordzsibácsi" négy CEU-t működtet

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője és Halász János frakciószóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján arra volt kíváncsi a 444.hu riportere, hogy hogyan kell értelmezni a Fidesz korábbi nyilatkozatait, amikben a CEU csaló működését emlegették, most, hogy Palkovics László felsőoktatási államtitkár a múlt héten azt...

Kósa a civileket ekéző sajtótájékoztatóján összevissza kamuzott a norvég alapról, és miután jeleztük, hogy nem mond igazat, már nem is engedett kérdezni

A Fidesz frakcióvezetője méltó módon képviseli tovább az általa is fémjelzett ideológiát, aminek egyetlen kulcseleme a tahóság.

Kósa szerint fontos látni a civileknél, hogy melyik milyen érdeket képvisel

Fontos látni, hogy Magyarországon ki milyen álláspontot és milyen érdekből képvisel – mondta a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szóló javaslattal kapcsolatban.

Kósa szerint az újságírók dolga, hogy hiénák legyenek

A Mandiner próbálta megkérdezni Kósa Lajos fideszes frakcióvezetőt, hogy viszket-e a tenyere. Kósa kiakadt, és hiénának nevezte az újságírókat.

Kósa Lajos elmagyarázta, mit jelent az "állítsuk meg Brüsszelt" üzenet

Hiába bírálják sorban az Európai Bizottság tisztségviselői, a kormány nem hagy fel a Brüsszelt ellenségként bemutató kampánnyal – mondta a hvg.hu-nak a Fidesz frakcióvezetője.

Kósa: Magyarországon a szabályokat Soros Györgynek is be kell tartania

A CEU csak mellékhadszíntér, a fő vita Sorossal a migráción megy.

Kósa szerint a "migrációs bizniszért" tüntettek vasárnap

Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető szerint a hétvégén a " Soros György -párti szervezetek" jelentős megmozdulást szerveztek a fővárosban egy abszurd ügyben.

Kósa az Izauráért tüntetőkhöz hasonlította a CEU mellett álló tudósokat

Egy sajtótájékoztatón futott bele az érdekes gondolatmenetbe.

Kósa: a Fidesz csökkenteni szeretné a reklámadót

Az egy hete benyújtott tervezet még pont az emelésről szólt.

Kósa Lajos az Izauráért tüntető magyarokhoz hasonlította a CEU miatt tiltakozó Nobel-díjasokat

A Fidesz frakcióvezetője szerint a tiltakozók érveinek 99 százaléka tökéletesen irreleváns volt.

Kósa: Csak egy külföldi egyetem működik szabályosan itthon

Egyetlen szabályosan működő külföldi egyetem van Magyarországon, ez a McDaniel College, a többi 27 nem tartja be a törvényeket – közölte a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn. 

Kósa az újságírók kitiltását a szalonnasütéshez hasonlította

Nem az engedélyezett területen kérdezni a Parlamentben olyan, mint szalonnát sütni a szerkesztőség közepén.

Kósa Lajos is azt pedzegeti, hogy ki kellene lépnünk az Emberi Jogok Európai Egyezményéből

A Fidesz frakcióvezetője szerint agyrém, hogy a strasbourgi bíróság két bangladesinek adott igazat a magyar állammal szemben.A Fidesz-frakció arra kérte a kormányt, hogy nyújtson be fellebbezést az Emberi Jogok Európai Bíróságának múlt heti ítélete ellen, amellyel elmarasztalta Magyarországot két bangladesi menekültkérelmének...

Kósa: Ez tényleg agyrém, hogy a schengeni és dublini szabályok betartásáért büntetik meg Magyarországot

A Fidesz-frakció arra kérte a kormányt, hogy nyújtson be fellebbezést az Emberi Jogok Európai Bíróságának múlt heti ítélete ellen, amellyel elmarasztalta Magyarországot két bangladesi menekültkérelmének elutasítása miatt, és ragadjon meg minden jogi eszközt a döntés érvénytelenítéséért – mondta Kósa Lajos frakcióvezető a...

Üzenet a Fidesznek: Bravó! Németh Szilárd már majdnem olyan hülye mint Kósa Lajos!

Nincs irigylésre méltó helyzetben az a szerkesztő, aki a nem kormány által irányított médiában egy Németh Szilárddal készített interjú során megpróbál valamilyen értelmes választ kipréselni a Fidesz alelnökéből.

Heineken-ügy: Kósa szerint blöff a visszalépés, de azért vakarják a fejüket

Blöffnek nevezte a Fidesz frakcióvezetője, hogy visszalépnének attól a javaslattól, amely szerint nem lenne lehetséges önkényuralmi jelképek kereskedelmi felhasználása.

Kósa Lajos lebunkózta Juhász Pétert, aki válaszul lebunkózta Kósa Lajost

Színvonalas adok-kapok bontakozott ki a március 15-i ünnepség kapcsán a Fidesz frakcióvezetője és az Együtt elnöke között.

Végre egy őszinte szó Kósa Lajostól

A Fidesz frakcióvezetője váratlan beismerést tett.

Olyat mondott Kósa Lajos, hogy ha elolvasod, kiöntöd a húslevest

Most már kétség sem fér hozzá, hogy Áder János tökéletes köztársasági elnök lesz. Kósa Lajos is megmondta. Nem is akárhogy. A szórakozott politikus már nem először örvendeztette meg a publikumot sajátos szavajárásával, furmányos mondataival. Ma is olyat sikerült neki elereszteni, hogy rögtön eltaknyoltunk tőle.

Kósa érdekes fejtegetésével sokat elárult a Fideszről

Kósa Lajos megint nagyot ment, ezúttal a Kossuth Rádión sikerült elég érdekesen fogalmaznia.

Lassan megint jön a soros nemzeti konzultáció

Két héten belül döntés születik a nemzeti konzultáció részleteiről, szeretnék a választók véleményét sok kérdésről megtudni – mondta Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kósa: a kormány és a Fidesz a pályázat visszavonását tanácsolja

A budapesti olimpiai pályázat visszavonását tanácsolja a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) és Budapestnek a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció – közölte Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Fidesz-elnökség nevében szerda este az MTI-vel.

Miért fülessel hallgatják a főnököt Kósáék?

Így hallgatták legközelebbi emberei Orbán Viktort.Miért hallgatják Orbánt fülessel a fideszesek?

Tarlós berágott Kósára: az olimpia nem csak Budapest ügye

Vasárnap este a HírTV-nek nyilatkozott Tarlós István, visszautasítva Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetőjének pénteki állítását, hogy az olimpiai pályázat ügyében kizárólag Budapestet terheli felelősség – írja a 444 .