Se honlapja, se telefonszáma, se alkalmazottja nincs a Stefánia úti palotát százmilliókért felújító cégnek

Tavaly novemberben jegyezték be azt a céget, amelyik csaknem 300 millió forintért újíthatja fel a Stafánia úti palotát – írja az  írja az RTL.hu

2,5 milliárdból épült, másfél éve áll üresen – Végre rendeződhet a fonyódi sportcsarnok sorsa

A közbeszerzéseket szidva jelentette be a fideszes polgármester, hogy az önkormányzaté lesz a sportcsarnok.

25 millió forintért vásárolt autót a Fidesz-frakció

Méregdrága autóra is költött a Fidesz parlamenti frakciója.

Feljelentést tett a Közbeszerzési Hatóság közbeszerzések manipulálásának gyanúja miatt

Feljelentést tett a Közbeszerzési Hatóság versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési vagy koncessziós eljárásban bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).

Hiába keresték meg Mészáros Lőrinc gyanús közbeszerzéseivel a hatóságokat, a GVH-nak nem elegek a „látszólagos összefüggések”

Közbeszerzési szakértővel vizsgálta az Átlátszó a Mészáros M1 különös sikereit, de egy versenyfelügyeleti eljárás elindítását sem tudták elérni.

Nagy Márton testvére nem ment messze a közpénzcsaptól

2022. május 24-e sorsdöntő nap volt Nagy Márton politikus és családja életében, hiszen ezen a napon tette le miniszteri esküjét az ötödik Orbán-kormány tagjaként – írta meg a 24.hu.

A Veronában 18 halálos áldozattal balesetező cég vezetőjétől vettek buszt Németh Szilárd birkózóinak

A 2017-ben Veronában balesetező buszos társaság vezetője, Czakó Tibor új céget alapított 2022-ben.

Nem hiszem el, hogy Jézus az alkotmányos költségre (kenőpénzre) gondolt, amikor azt mondta, hogy add meg a császárnak, ami a császáré

Akár örülhetnénk is a hírnek, hogy az uniós "kisemberek pénzből" végre nem semmirevaló fák nélküli lombkoronasétány épül a közel 5.000 ember lakta városkában, hanem 1.000 milliós költséggel bölcsőde nőtt ki a földből a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kemecsén.

„Csak közben elloptak megint több ezer milliárdot” – Hadházy megszólalt a beadványával kapcsolatban

Hadházy Ákos az Integritás Hatóságnál jelentette fel Mészáros Lőrincéket a 40 milliárd forintos, bizarr keretközbeszerzés ügyében. Most Facebook-posztban nyilatkozott az ügyről.

159 forintos tej 516 forintért a rászorulók csomagjába - És ránk fogják, hogy visszaéltünk az uniós kisemberek pénzével?

Miután az Átlátszó megnyerte a pert az ügyben, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak ki kellett adni az uniós forrásból, szegényeinknek osztogatott élelmiszercsomagok szerződéseinek mellékleteit.

Mi lesz veletek rendfenntaró szervek? Könnygázt és bilincseket senki, elektromos sokkolót egy cég szállított volna, ám érvénytelennek bizonyult az ajánlata

A kényszerítő eszközök beszerzésére kiírt legutóbbi állami tender minden pontjában eredménytelenül végződött.

2,5 milliárdos környezetvédő tendert nyert Mészáros Lőrinc öccse

Mészáros János cége a testvére érdekeltségébe tartozó vállalattal együtt dolgozhat a megbízáson.

Hungarikum! Felcsúton -van, aki e falut nem ismeri?- működik a nemzeti időgép, vagy mi.....

Azok kedvéért, akik "ma született bárányok", vagy csak nem tartják a belpolitika ütőerét annyira fontosnak, hogy kövessék a történéseket, hogy a Felcsút nevű fejéri község a maga cirka 1.700 fős lakosával azzal vívta ki a figyelmet a többi hasonló adottságú falu közül, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és kebelbarátja...

Közlöny van róla! - Szerdától a közbeszerzést elnyerők simán árat emelhetnek

A kedd késő esti Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet, miszerint "beépíthetik az áraikba" az orosz–ukrán háború miatti anyagáremelkedést az építési közbeszerzések győztesei anélkül, hogy ezért egy új közbeszerzési eljárást kellene lefolytatniuk – döntött a kormány.

Fideszes figyelmesség szegény oligarcháknak: új eljárás nélkül emelhetik meg az építési közbeszerzések árait

A Magyar Közlönyben kedden késő este jelent meg a kormányrendelet, minek értelmében az építési közbeszerzések győztesei beépíthetik az áraikba az orosz-ukrán háború miatti anyagár-emelkedést.

Közel 30 millióért tapsoltat az MTVA a műsoraiban

Közönség biztosítására írt ki újabb közbeszerzést az MTVA.

Orbánék készülnek valamire? 300 millió forintért vásárol könnygázt a kormány

Azzal már elég sok mindent el lehet intézni...

Mészáros cége néhány nap alatt 48 milliárdnyi közbeszerzést nyert

Nem mindenkinek nehéz a válság. 

101 millióért vesz új autókat magának Kövér László hivatala

Három tételben, összesen 101,6 millió forintért vásárolt új személyautókat az Országgyűlés Hivatala.A központi beszerzés a parlament oldala szerint idén augusztus és 2024 május között zajlik, a nyertes pedig az állami pályázatokon rendre jól szereplő Porsche Hungária Kft. - írja a Magyar Hang.

Gattyán György cége 400 millióért szállíthat Teqball asztalokat a szakképzési centrumoknak

A pornómilliárdos Gattyán György bizniszeként elhíresült Teqball Kft. 750 Teqball pályát szállíthat a szakképzési centrumok részére, nettó 393 millió forintért.

Ismét egyedüli induló nyert közbeszerzés-tendert - Csak úgy kérdezzük, nem éppen ennek az ellenkezőjét ígérgetik Brüsszelnek

A Rogán Antal irányítása alatt álló NKI közbeszerzésén egyedüliként induló ügyvédi iroda segíti Tiborcz István cégét is a hatósági engedélyek beszerzésében.

Hárommilliárd forintos tenderen lett nyertes Mészáros Lőrinc öccsének érdekeltsége

A Magyar Közútkezelő hídjainak karbantartását kell elvégeznie.

3,2 milliárdért építhet kápolnás hotelt a stadion mellé a multimilliárdos Garancsi István cége

Az egyik leggazdagabb magyar vállalata, a Market Építő Zrt. Szegeden, épp egy futballstadion telkén húzhat fel négycsillagos szállót.

A kormány még karácsonykor sem áll le! Így ügyeskedik a közbeszerzéssel a Fidesz

A röpke 300 ezer munkaórás gigantikus feladat megpályáztatására éppen a karácsonyi időszak tűnt alkalmasnak. 

Meghátráltak: visszavonták a Fertő-tavi építkezésre kiírt közbeszerzést, ami sokaknál kiverte a biztosítékot

A Greenpeace csütörtökön megtámadta a közbeszerzést – sikeresen.

Mészáros és Mészáros Kft.: több tízmilliárdos megbízást nyert el egy másik vállalattal közösen

Ha a cégnévből és a tényből nem lenne egyértelmű, Mészáros Lőrinc egyik cégéről van szó. 

Régen az olajozás (olajszőkítés) ment, most meg a strandolás...

Ahová nézünk, sumákolás-gyanús ügyekbe botlunk.

Ha sírva szeretne vigadni - "Fenntartható turizmusfejlesztés Ercsiben" 250 millióért(!)

Nem könnyű manapság olyan visszaélés-gyanús ügyet felplankolni, amin a sokatpróbált olvasó felszisszenne, de Hadházy Ákos rendületlenül próbálkozik.

Az állam 35 évre magánkézbe adná az autópályák üzemeltetését

2000 kilométernyi útszakaszról van szó. Az indoklás szerint azért van erre szükség, mert az uniós források erre nem lesznek elegendőek.