Megint nyert egyet a Duna Aszfalt

Mint az olcsóbb ajánlattevő, a kormány új kedvenc építőipari cége , a Duna Aszfalt Kft. nyerte el a Colas Út Zrt. előtt, a debreceni Nyugati kiskörút II. ütemének tervezését és kivitelezését – az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Egy 3,3 milliárdos közbeszerzést már el is bukott Simicska

Hiába indult a Közgép egy 3,3 milliárdos útépítési tenderen, az elmúlt időszakban formálódó "új-Közgép" elhappolta a közbeszerzést Simicska cége elől – írja az mfor.hu .

Milliárdokkal indult 2015 Tiborcz István érdekeltségeinél

Ahogy a 444.hu írta , nem az Elios Zrt. nyerte ugyan a Szentes közvilágításának korszerűsítésére kiírt közbeszerzést, ahol 370 milliós üzletről volt szó, csüggedésre azonban semmi ok.

Orbán veje 900 milliós pályázatot nyert

Pécs hamarosan az ország legnagyobb LED-es közvilágítás-fejlesztését valósítja meg, a munkálatokat pedig Orbán Viktor vejének cége végzi majd el.

Új roham/esetkocsik álltak szolgálatba a fővárosban és több vidéki mentőállomáson - fotókkal, videóval

Új, korszerű roham/esetkocsit („C” típusú) állított szolgálatba az Országos Mentőszolgálat Tiszaújvárosban, Móron, Szegeden, Budaörsön, Szigetszentmiklóson, Érden valamint a főváros Pesterzsébeti és Markó utcai Mentőállomásán.

MSZP: Luxuskocsik helyett mentőautókra költsön a kormány!

A szocialisták szerint a mentőszolgálatnál jobb helyen lenne a pénz.

Új autókat vesz a kormány 462 millióból

40 új autót vesz a kormány. Az állami vezetők egy részének szolgálati gépjárművei elöregedtek, átlagosan 9-10 évesek, átlagosan 260-400 ezer kilométert futottak, ezért túl sokba került a karbantartásuk. Emiatt döntöttek az új autók beszerzése mellett egy már korábban átcsoportosított összegből – közölte az NGM.

Újabb milliárdokért utaznak a minisztériumok dolgozói

Ismét nettó 8,4 milliárd forint keretösszegű megállapodást kötnek az állami szervek dolgozóinak külföldi utazásai szervezésére. A Napi.hu megjegyzi , a mostani négy éves szerződés helyett korábban kettő év alatt sikerült ennyit elkölteni.

200 millióért szerződött Borókai lányával az MNB

Az Mfor.hu szerint Borókai Flóra cége konferenciákat, csapatépítőket és protokolláris eseményeket is szervezhet a jegybanknak.

Termálvízzel fűtenék a másodosztályú focicsapat gyepét

A  dehir.hu regionális portál beszámolója szerint kibővítik és korszerűsítik a labdarúgó NB II-ben sereghajtó Balmazújváros stadionját.

Jövő hétfőn benyújtja a magyar kormány Brüsszelben az új operatív programokat

A kormány jövő hétfőn benyújtja Brüsszelben a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszak operatív programjait, az elfogadás feltétele, hogy új közbeszerzési törvény szülessen - közölte Vitályos Eszter Zsuzsanna, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára csütörtökön...

12 milliárdos tendert nyert a Közgép

Közel 12 milliárd forintos közbeszerzést nyert el egy konzoricum tagjaként a Simicska-közeli cég, a Közgép – derül ki az uniós közbeszerzési lapból.

Milliárdokért kommunikál a Miniszterelnökség

Lázár János 2,9 milliárdot költ pr-re. A nyílt tenderen az IMG tarolt, de jutott a Századvégnek is.

Mészáros Lőrinc most egy negyedmilliárdos közbeszerzésen nyert

Ezúttal egy negyedmilliárdos közbeszerzést nyert el a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc cége – derül ki a legfrissebb Közbeszerzési Értesítőből. 249,9 millió forintot nyert közbeszerzésen Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft. egy konzorcium tagjaként – írja az mfor.hu .

Nem nyilvános, mennyiért költöznek Orbánék a Várba

Nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva a kormány mentesítette a Miniszterelnökség Várba költöztetésének egyes beszerzéseit a nyilvános közbeszerzés alól – írja a Napi.hu . A kiszemelt ingatlan, a Sándor Palota melletti egykori Karmelita kolostor épületeinek átalakítására és tervezésére a kormány 2014-2015-ben 1,45 milliárd...

90 milliárdra büntetne az EU, nem hagyjuk

Aszfaltügyben meghozták az ítéletet. Lázár János meghallgatást kér, ez túl sok szerinte.

Karácsonyra adatbázis, avagy kis magyar közbeszerzés

„Jelen nyilatkozatot a fenti hivatkozott közbeszerzési eljárás alapján benyújtott ajánlat részeként jogi felelősségem teljes tudatában teszem" – idézet egy közbeszerzési dokumentum nyilatkozati részéről.

4,3 millióért építették meg a 600 ezres csatornát

Ügyészségi vizsgálat lett egy valószínűleg jelentősen túlárazott önkormányzati beruházásból Veszprém megyében. A Blikk cikke szerint a Litéren végzett csatornaépítésből nem csak a kedvezményezett cég gazdagodott, hanem egy rokoncég is lefölözte a munkálatok extraprofitját.  Soós Gábor ismerősét azzal keresték meg, hogy...

A közbeszerzések felénél csalások lehetnek

Magyarországon 2010-ben a közbeszerzések 54,3 százalékánál, 2011-ben 49,1 százalékánál csak egy ajánlat volt, az EU 2014-es korrupciós jelentése szerint.

A Rába nyerte a Dél-alföldi Volán társaságok busztenderét

A buszok becsült ellenértéke nettó 2 milliárd 420 millió forint volt.

Két magyar cég szállíthatja a fix traffipaxokat

Közös ajánlattevőként az ARH Informatikai Zrt. és az iCell Mobilsoft Zrt. nyerte az Országos Rendőr-főkapitányság által, 365 darab fix telepítésű Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont tervezésére, gyártására, szállítására, telepítésére és üzembe helyezésére kiírt tendert - az eredmény a szerdai Közbeszerzési...

Milliárdos üzletet bízott az állam egy adóvégrehajtás alatt álló cégre

2013 szeptembere óta működnie kéne a minisztériumokban egy új utazásszervezési rendszernek, de nem működik – írja az Index. Mindezaz évi 4,2 milliárd forintos kormányzati utazási költést koordinálná. A fejlesztési tárca annyira fontosnak tartotta a tendert, hogy a meghívott cégeknek nem is a kiíróhoz, a Közbeszerzési és...

Több mint ezer autó beszerzésére írt ki tendert a rendőrség

Az Országos Rendőr-főkapitányság két részletben 1225 autóra írt ki tárgyalásos közbeszerzést, a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Ki nem találná, mire költ százmilliókat az Orbán-tanácsadó szövetsége

A diákok fittségét mérő eszközöket vásárol a Magyar Diáksport Szövetség nettó 227,6 millió forintért. Az uniós projekt megvalósításával több cég is jól jár – írja a Napi.hu . Az eszközcsomagokat az erre kiírt közbeszerzésen nyertes Rextra Kft. szállíthatja. A céget a honlapja szerint 1990-ben alapították, országosan 23...

A Skoda csoport magyar bíróságtól kéri a budapesti villamostender döntésének megsemmisítését

A Skoda csoport magyar bíróságtól kéri a budapesti villamostender döntésének megsemmisítését, mert álláspontja szerint mind az európai uniós irányelvekkel, mind az Európai Bíróság joggyakorlatával ellentétes, ahogyan érvénytelenné nyilvánították a Skoda pályázatát.

Nemcsak a barátnő, a kedvenc vitorláscég is kapott 24 milliót

A KIM korábbi közigazgatási államtitkárának windszörfös barátnője mellett a Magyar Vitorlás Központ Kft. is kapott egy 24 milliós megrendelést a Nemzeti Egységes Kártyarendszer előkészítő munkálataiból – írja az Index . Az Index pénteken számolt be arról, hogy KEKKH a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi...

Ki nem találná, kitől vesz autókat a kományzat

Kormányzati vezetői autókat szállíthat a Porsche Hungaria Kft., összesen 25 felső-közép és két alsó-közép kategóriás járművet 189 millió forintért. A cégnek nem akadt versenytársa a közbeszerzésen – írja a Napi.hu . Az uniós közbeszerzési értesítőben (Tenders Electronic Daily) megjelent tájékoztató bruttó 189 millió...

Volt államtitkár barátnője kapott 24 milliós megrendelést

Tanulmányírásra, kapcsolattervezésre kapott 24 millió forintos megrendelést egy windszörfös olimpikon kft.-je a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala hirdetmény közzététele nélkül kiírt tenderén – írja az Index .

Matolcsy két kézzel szórja a pénzt a haveroknak

Szeretünk, Gyuri!

Röpködnek a milliárdok - nyerő a Közgép új cége is

Egykori Hídépítő-cégbe szállt be a Közgép Zrt., a Hídépítő Speciál Kft.-be, amely újabb árvízvédelmi beruházások megvalósításában vehet részt – írja a Napi.hu . A lap szerint a cég negyedmagával nettó 22,8 milliárd forintért építheti meg a Jánd-Gulácsi árapasztó tározót, s egy másik konzorcium tagjaként...