Építkezne? Balog Zoltán elmondta, hogyan lehet

Építkezni csak együtt lehet, a közös munka, eszmecsere feltétele pedig a bizalom – robbantotta a közhelybombát az emberi erőforrások minisztere csütörtökön egy miskolci konferencián.

Obama: az Iszlám Államot meg kell semmisíteni

Az Iszlám Állam komoly fenyegetést jelent, amelyet nem szabad eltűrni és meg kell semmisíteni – mondta Barack Obama amerikai elnök kedden a Francois Hollande francia államfővel a washingtoni Fehér Házban közösen megtartott sajtótájékoztatóján.

Semjén Zsolt kárpát-medencei óvodásokat köszöntött

Kulcsfontosságúnak tartja a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, hogy a tömb- és szórványmagyar területeken minél több gyermek elsajátítsa a magyar nyelvet. Az tud ugyanis dolgokat megfogalmazni, aki beszél magyar nyelven, teccikérteni.

És azt tudta, hogy ma van az I. Nemzeti Meggy Fórum?

Mi sem, pedig fontos dolgok történnek most ott. Például a termelők, a feldolgozók és a kereskedők együttműködését sürgette a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára.

Balog Zoltán ma is mondott egy nagyot

Közép-Európa, sőt akár egész Európa sorsa nagyban függ attól, hogyan tud a gazdaság, a tudomány, az oktatás és az innováció összekapcsolódni – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem tanévnyitó és diplomaosztó ünnepségén.

Balog Zoltán: valamiben mindenki tehetséges

Az Arany János Tehetséggondozó Program 15 éve azt bizonyítja, hogy érdemes és szükséges is plusz erőforrást biztosítani azoknak a tehetséges fiataloknak, akik hátránnyal indulnak – mondta Balog Zoltán a program jubileumi ünnepségén, csütörtökön a fővárosban.

Lázár: csak akkor tud boldogulni a nemzet, ha a legkiválóbb lesz

Minden magyarnak meg kell értenie, hogy a 21. században csak akkor tud boldogulni a nemzet, ha a legjobb vagy a legkiválóbb lesz – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az 1848-as forradalom évfordulóján tartott hódmezővásárhelyi díszközgyűlésen vasárnap. Tudni kell, hogy a magyarság, csak a magyarságnak fontos, és a nemzet...

Megkérdezte magától a kormány, van-e még hová növekedni

A fideszes Bánki Erik a parlament mai ülésén az ipari termelés növekedésére, a foglalkoztatottság bővülésére, valamint a GDP-növekedésre hívta fel a figyelmet, majd kijelentette: a kormány kitűnően kezelte a válság adta problémákat.

Lázár ma is mondott egy fontosat

Az államnak az a dolga, hogy gyorsan, olcsón és hatékonyan segítse az állampolgárokat ügyeik intézésében – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Kaposváron, a Somogy Megyei Kormányhivatalban megnyíló új kormányablak átadásán. Tök jó, eddig azt hittük, hogy drágán, lassan és hatékonytalanul kell hátráltatnia.

Hoffmann Rózsa a sajtószabadságról értekezett Strasbourgban :DDDDDDD

A sajtószabadság védelméről és kiemelten a keresztények ellen irányuló intolerancia, valamint a diszkrimináció elleni fellépésről szóló vitában fejtette ki álláspontját csütörtökön Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének téli ülésszakán Hoffmann Rózsa KDNP-s országgyűlési képviselő.

Őrület! Az anyanyelv és a kultúra támasz és menedék

A magyarság történetében voltak olyan idők, amikor önálló államiságunk hiányában évszázadokon keresztül csak anyanyelvünk és kultúránk éltette a magyar nemzetet, nyújtott támaszt és menedéket mindazokkal szemben, akik szolgaszívűekké akartak bennünket tenni – elevenítette fel Kövér László szombat este a szlovéniai...

Áder: békére és az eddiginél lényegesen kevesebb szennyezésre lenne szükség

Áder János szerint hiába volt minden fogadkozás, az emberiség tavaly is folytatta "a Föld ellen nagy gőggel megkezdett hadjáratát", azt a háborút, melyben  - ha így folytatjuk – végül nem lesz, aki győztest hirdessen. A köztársasági elnök erről hétfőn este beszélt, amikor köszöntötte a Budapesten akkreditált nagyköveteket a...

Áder János türelmet és szolidaritást kért újévi beszédében

2015-ben olyan évet is köszöntünk, amelyben 25 esztendős – negyedszázados – lesz a közös álmainkból megszületett szabad, független, demokratikus Magyarország – mondta Áder János köztársasági elnök újévi televíziós beszédében, amelyben azt is kérte: ne csak a mellettünk lévő barátainknak és szeretteinknek szorítsuk meg...

Balog: Budapesten ma is szükség van erős falakra és erős hitre

Budapesten ma is szükség van erős falakra és erős hitre – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Kálvin téri református templom felújítása alkalmából rendezett hálaadó istentiszteleten.

Tóbiás kitalálta, mit kellene csinálnia az MSZP-nek

Sosem késő. Az MSZP huszonöt évvel ezelőtti megalapításáról emlékezett meg Tóbiás József elnök-frakcióvezető szombaton. A politikus szerint pártjának – így jó pár hatalmas vereség után, a történelem szemétdombja mellett várakozva, most kapaszkodjanak meg – VÁLTOZNIA kell.

Orbán ma egy másik kedvenc oligarchájánál avatott

A következő 20 évben az ipar mellett a mezőgazdaság jelenti a magyar gazdaság fejlődésének kulcsát – mantrázta el sokadszorra Orbán Viktor, ezúttal egy nádudvari avatóhaknin. Sőt, még azt is mondta, hogy Magyarország nem lehet eredményes sikeres mezőgazdaság nélkül. Puff neki .

Varga már a bővülés lassulásáról beszélt

A tartós növekedés magalapozása és biztosítása a következő évek kulcskérdése, hosszú távon évi 4 százalékos, vagy ezt meghaladó gazdasági növekedést kellene elérnie Magyarországnak – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) XV. Pénzügyi Csúcstalálkozó...

Hoppál Péter: Magyarország a fesztiválokban is erős

Magyarország a fesztiválokban is erős – hangsúlyozta a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) szerdai budapesti konferenciáján elmondott köszöntőjében a kultúráért felelős államtitkár.

Tarlós: Ha vállaljuk múltunkat, boldog életet élhetünk

Csak magyarként, csak egy nemzetként védhetjük meg szabadságunkat, akár balról, akár jobbról érkezik a támadás – mondta Tarlós István kedden Budapesten.

Ajjaj, két politikus megint internetről beszélt, mindenki meneküljön

A nemzetgazdaság egyik kitörési pontja az infokommunikáció, amely mára jelentősen átalakította a társadalmat – állapította meg Seszták Miklós az Informatika a társadalomért című konferencián Balatonfüreden.

Varga Mihály: a magyarok mindig tudták, országukat nem tiporhatják el

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a magyarok mindig is tudták, hogy ha időről időre katonai túlerővel el is csendesíthették, terrorral elnémíthatták az országukat, végleg nem tiporhatták el.

Semjén: a magyarságnak minden oka megvan a büszkeségre

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a magyarságnak vissza kell szereznie önbecsülését, mert minden oka megvan arra, hogy büszke legyen magára.

Czibere: ne legyen nyomorban élő család Magyarországon!

A kormányzat elkötelezett az iránt, hogy elérje: Magyarországon ne legyen olyan család, amely nyomorban tengődik – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteken Pécsett.

Szijjártó elárulta, mi a régió legfontosabb láncszeme

A világban végbement változások felértékelik a közép-európai országok kapcsolatát, ennek legfontosabb láncszeme Ausztria és Magyarország együttműködése – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter osztrák kollégájával tartott bemutatkozó találkozóját követően szerdán Bécsben.

Lázár: az ország megerősítésében a művészeknek döntő szerep jut

Magyarország megerősítésében a magyar művészeknek döntő szerepe jut, ezért a kormányzat kiemelten fontosnak tartja támogatásukat – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat vasárnapi megnyitóján, Hódmezővásárhelyen.

Kövér: a katasztrófákat nem állítják meg az államhatárok

Magyarország kezdettől elkötelezett a EU Duna Régió Stratégia sikeres megvalósítása mellett, és sajátjaként is tekint legfontosabb céljaira: a nagy területű, változatos régió fenntartható fejlesztésére, természeti területeinek, tájainak és kulturális értékeinek védelmére – hangsúlyozta Kövér László a Duna-menti...

Semjén elárulta, mi az állam feladata

Az állam elsődleges feladata, hogy gondoskodjon a magyar nemzet fennmaradásáról és arról, hogy az állampolgárok életminősége javuljon – hangoztatta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hétfőn Kőszegen, a Jurisics-vár lovagtermében tartott választási fórumon.

Ennyit ér Kövér László

"Mindenki annyit ér, amennyi nyelvet beszél, amennyi kultúrának az ismerője, birtokosa" – ezt a díjnyertes közhelyet Kövér László, az országgyűlés elnöke mondta a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanévnyitó ünnepségén .

Seszták: az a nemzet lesz versenyképes, amely tudásra alapozza fejlődését

Az a nemzet lesz versenyképes, amely tudásra alapozza fejlődését – robbantotta a tanévnyitók talán legnagyobb közhelybombáját a nemzeti fejlesztési miniszter.

Mindenki nyugodjon le: Balog Zoltán megnyitotta a tanévet

Az egész nemzetnek szüksége van jó és jobb iskolákra – mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az V. nemzeti tanévnyitón vasárnap a fővárosban.