Zavarta a közmunkásokat, hogy társuk dolgozni kezdett, megverték

Zavarta a reggeliző közmunkásokat, hogy társuk dolgozni kezdett, ezért megverték. A két garázdát jogerősen 15, illetve 25 nap elzárásra ítélte a bíróság – közölte a hajdú-bihari főügyész.

Rengeteg az álláslehetőség, csak nem ott, ahol kellene

Júliusban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma, a legnagyobb mértékben Nyugat-Dunántúlon, míg a legkevésbé Észak-Magyarországon – írja a Napi.hu . A cikkben megjegyzik, hogy jelenlegközel negyedmillióan semmilyen segélyt nem kapnak.

Közmunkáért tüntetnek érpatakiak Nyíregyházán

Tüntetésbe kezdtek érpataki munkanélküliek, közmunkát követelve Nyíregyházán kedden.

Újabb milliárdokat öntenek a közmunka-programba

A kormány megengedte a közfoglalkoztatást magában foglaló Start-munkaprogram idei kiadásának 47,3 milliárd forinttal történő túllépését – az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Bányászbékák! Lefele

nem árt elfeledkezni arról, hogy a létminimum még nem a nyomorhatár.

A farhát túlélése

Gyanítom, lenne nézettsége egy „így élt túl a képviselő csirkeaprólékon” című összeállításnak.

A munkátlanok lustasága

Immár tudom, hogy az, aki negyvenöt felett több diplomás közmunkás, az lusta.

Üzenet az országnak: Közmunkát adunk mindenkinek!

"A kormány célja, hogy 2015 januárjától minden munkaképes korú, egészséges embernek legalább közmunkát biztosítson."- Lázár János, aki ezt így előadta azért van annyira elvetemült, ezt még akár egy cinikus vigyorral kísérve dobja...

Lázár: minden munkanélkülinek legalább közmunkát!

A kormány célja, hogy 2015 januárjától minden munkaképes korú, egészséges embernek legalább közmunkát biztosítson – jelentette ki Lázár János hétfőn Csanádalbertin.

Fizetésemelést kapnak a közmunkások

Megemeli a kormány a közfoglalkoztatottak létszámát, és nagyjából százezren többet is kereshetnek majd, mert nyolc órában dolgozhatnak az eddigi hat helyett – írja a Magyar Nemzet . A lap szerint az eddig tervezett 140-160 ezer közfoglalkoztatott helyett a nagyobb igény miatt átlagosan 200 ezer fő foglalkoztatását írta elő a...

Jöhet a szociális segélyek dömpingje

Április végén befejeződött a téli közmunka-program.

Közrabszolgasát mindenhova

„A kormány felkéri továbbá a közfoglalkoztatásért felelős minisztert, hogy július elsejéig vizsgálja meg a lehetőségét a határozatlan idejű közfoglalkoztatási munkaszerződések és ezek felmondása jogi feltételrendszerének kialakítására”. Látszólag ezzel semmi baj, és a demagógia szintjén látszólag a foglalkoztatott...

Életveszélyes sérüléseket okozott társának egy ittas karácsondi közmunkás

Életveszélyes sérüléseket okozott társának egy ittas karácsondi közmunkás, aki motoros fűkaszával fogott hozzá egy bozótos megtisztításához. H. Gábor ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Gyöngyösi Járási Ügyészség – tájékoztatta a Heves megyei főügyész...

Közmunkások ezrei kerülhetnek lapátra április végén

Egy hét múlva véget érnek a téli közmunkaprogramok, de a hátrányos helyzetű települések polgármesterei még mindig nem tudják, mit mondjanak az ebben részt vevő munkanélkülieknek – írja a hvg.hu . Az viszont biztos, hogy egyelőre csak a korábbinál jóval szerényebb keretszámokra pályázhatnak, így sokan április 30-a után munka...

Hazudni csak okosan, szépen...

Székyné Sztrémi Melinda házhoz ment a lófaszért.

Orosz herceg, mint bűnbak

De legfőbb bűnös mégiscsak az ötletadó, Grigory Potemkin. Különben is: külföldi és herceg. Fúj! Az ősei sem feltétlenül a Turul tojásában fogantak. Abcúg! Amellett ideális bűnbak. Évszázada porlad. Nem fog védekezni.

Egyszerűen...

"Rendes ember a polgármesterünk.

Pénz híján feleannyi közmunkás?

Úgy tűnik, a közmunkaprogramot a választás előtt csúcsra járatták – most viszont sorra zárják el az ilyen irányú csapokat a vidéki településeken – írja a Nol.hu . A lap által megkérdezett polgármesterek arról számoltak be: legalább ötven százalékkal csökkenteniük kell a programban dolgozók számát a következő hónapokban.

Az elítélt Berlusconi idősotthonban végezhetne közmunkát

Egy Milánó közeli idősek otthonában közhasznú munkával tölthetné le büntetését az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő a szerdai olasz sajtó értesülései szerint.

800 forintos órabérért keresnek embereket március 15-re a Múzeum kerthez

800 forintos órabérért keres embereket március 15-i rendezvényekre az Apple Party hostessügynökség. Egy, a szerkesztőségünkhöz eljutott levél szerint két helyszínen, a Kossuth téren 9-15 között, és a Múzeum kertnél, ahol Orbán Viktor miniszterelnök beszél majd délelőtt, 7-14 óra között számítanak a jelentkezők munkájára.

Már 15 ezer közmunkás szerzett bizonyítványt

Közel 15 ezren már megszerezték új végzettségüket azok közül, akik a téli közfoglalkoztatás során ültek iskolapadba – írja a Magyar Nemzet szerdai száma. A Magyar Nemzettel a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, csaknem százezren ültek iskolapadba, a képzést eddig – 785 vizsga keretében – 14 524-en fejezték be sikeresen. A...

Orbán: a közmunka kapu a munka világába

A közmunka kapu, amelyen keresztül be lehet lépni a segély világából a munka világába, ezért azt meg kell becsülni – mondta Orbán Viktor hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.

Fidesz közmunka a választásban.

Már megszokhatta a közvélemény, a Fidesz minden hangadója még a csillagot is letagadja az égről, ha a párt érdeke ezt úgy kívánja.

Nem kaptak fizetést a közmunkások

Rakacán 138 közmunkás nem kapta meg a hétfőn esedékes bérét – írta keddi számában a Népszava. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára arról tájékoztatta a lapot, hogy neki Heves megyéből jeleztek a rakacaihoz hasonló problémát.

Hazudjunk foglalkoztatottságot és bőséget

Miközben a miniszterelnök még az alacsony inflációért is verdesi a keblét, melyben szintén jelentős szerepet kap a vásárlási kedv jelentős visszaszorítása.

Első munkanapján gázolták halálra Ildikót

Szülei szerint rosszul lett az a férfi, aki Karcag és Bucsa között az útszéli árkot tisztító munkások közé hajtott – írja a Bors. A balesetben két anyuka vesztette életét , mindkét családban két gyermek maradt félárván. K. András autójával áttért a szemközti sávba, és az ott árkot tisztító munkásasszonyok közé...

Visszafizettetik a tandíjat a nem tanuló közmunkásokkal

Visszafizettethetik a tanfolyam árát azokkal a közfoglalkoztatottakkal, akik képzésre jelentkeztek, ám nem járnak iskolába vagy nem vizsgáznak le – ismerteti a szombati Magyar Nemzet. A Magyar Nemzet cikke szerint jelenleg több mint százezer közmunkás tanul. A Nemzetgazdasági Minisztériumnál közlése szerint, a képzésre mindenki...

Halálra gázolt két közmunkást az autós Karcagnál

Három közmunkást gázolt el egy autó a 4206-os számú úton Karcag közelében, a sérültek közül ketten meghaltak – tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-t. Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint a délelőtt 10 óra körül történt balesetben egy Karcag...

A közmunkásnak tanulni is kell.

Van abban valami mérhetetlenül nagy lenézés, ahogy a közmunkásokkal bánik a mutyisok gyülekezete.

Szintfelmérő

Szeret rajzolni?