Amikor a SZEMA népszerűsiti a Jobbikot

De a tényszerűség talaján állva bőven elég azért belerúgni, amitől nem válik a támadás a féllábúaknak szervezett seggberúgó-versennyé.

Elképesztő munkakörök várnak a közmunkásokra

Sokak által talán soha nem hallott munkakörökben várják az állami szerveknél a közmunkásokat az elkövetkező hat hónapban a kabinet új programja keretében – írja a Blikk . 12 ezren például a vízügynél távolítanak el torlaszokat és uszadékokat a medrekből, vízmércéket és műtárgyakat jégtelenítenek, vagy karbantartják a...

Jobbik: százezer túlkoros, antiszociális embert szabadítanak az iskolákra

A Jobbik szerint a téli közfoglalkoztatás koncepciója egy "abszurd agyrém", és azt kérdezik a kormánytól, ki találta ki a téli közfoglalkoztatás koncepcióját, amelynek keretein belül szerintük "százezer túlkoros, sok esetben antiszociális embert szabadítanak rá négy hónapra az általános iskolákra".

A közmunka-tervgazdálkodás sztahanovjai

Néhány önkormányzatot kitüntettek a közmunkások foglalkoztatásában elért nagyszerű teljesítményért.

Pintér jutalmazza az elbocsátásokat?

Az ugyanis látszólag nagy siker, hogy egyszerre 217 ezer közileg munkáltatott ember dolgozott.

217 ezer közmunkás dolgozott egyszerre

Jutalmat kaptak a sok közmunkásért az önkormányzatok: ötvenhárom önkormányzat közfoglalkoztatási programját ismerte el a Belügyminisztérium csütörtökön.

Antimatematikus szülőké a jövő

Aki tehát nem a tanulmányai utolsó évében szül, akinek a családja egy év után sem válik milliomossá, akinek nem sikerül azonnal, és lehetőleg otthon végezhető, munkát találnia, az felejtsen el számolni.

Két diplomám van, három nyelven beszélek, közmunkás vagyok

Régész, művészettörténész, építészmérnök, könyvtáros, magyartanár. Ilyen és más diplomával rendelkezők is kénytelenek közmunkásnak jelentkezni – írja az Origo . A múlt héten új perspektívát nyitott a kormány a diplomások számára: mehetnek kulturális közmunkásnak. Halász János kulturális és Hoffmann Imre...

Katasztrófahelyzetben is bevethetők lesznek a közmunkások

Az Országgyűlés hétfőn több törvényt módosított a katasztrófavédelem hatékonyságának növeléséért.

Kulturális közfoglalkoztatási programot indít a kormány

Négyezer fő részvételével, 2,5 milliárd forintos kerettel indul a hazai települések harmadát érintő, kulturális közfoglalkoztatási program novemberben.

Politikai közmunkaprogram

Határozott Győző lendületből sorolta humán diktafonjára (a humán diktafon szőke volt, kékszemű és Győző szerint Ő lökte a legbájosabb szö betűket a metszőfogai közül), a legújabb előremutató intézkedési tervét.

Minden huszadik aktív korú magyar ember közmunkás

Valójában négyszer ennyi, 1.234.000 dühös, elkeseredett, kiábrándult magyar ember van ma, aki vagy egyáltalán nem tud elhelyezkedni, vagy csak közmunkásként ud elhelyezkedni, vagy a tisztes bér miatt külföldre ment dolgozni - az annyi, mint a 6 millió aktív korú, 18-61 év közötti magyar 20 százaléka.

Dolgozni tanítaná Orbán a kirúgott diplomásokat

Közmunkásokra cserélik a könyvtárosokat. A tanárok is barátkozhatnak a gondolattal, hogy hamarosan csak a legelkötelezettebb pártkatonák maradnak státuszban, a többiek meg közmunkás-tanárként tanulhatják meg, mi fán terem az igazi munka egy iskolában.

300 ezren dolgoznak idén közmunkában

A közfoglalkoztatás idén 300 ezer álláskereső embernek nyújt munkát – reagált a Fidesz Szél Bernadett csütörtöki sajtótájékoztatójára.

Így járhat, ha nem kell a közmunka

Ha valaki visszautasítja a munkát, amelyről azt sem tudja, hogy irodai vagy fizikai, törlik a munkanélküli regisztrációját – írja az Index.

Hajléktalanok kallódó közmunka-ereje

Hajléktalanügyben győztek az optikai tuning hívei, és immár hatósági erővel is kitilthatók a közterületekről.

Hajléktalanok kallódó közmunka-ereje

történelemből ismerős, és cseppet sem bíztató kép kezdhet kibontakozni.

Pintér esete az unortodox workfare-rel

Pintér Sándor számára most érkezett el az idő, hogy elolvassa a Vezér közel egy éves gondolatait.

Jobbágysor Egyeken

Hej, keserves út ám az egyeki, sok veríték, szomorúság, szenvedés, nyomor jár vele.

Fideszes: Számlálandj kilencig az kezeden

Ugyanakkor persze részben igaz az az állítás, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon tehet a jelenlegi helyzetről.

Középiskolás közrabiga?

Az iskolakezdéssel számos új szabály és elvárás lép életbe az iskolákban, melyek némelyike a középiskolások életének felbolygatását, vagy akár a családdal való szembeállítását is jelentheti.

Középiskolás közrabiga? Igen

...Esetleg felajánlva céltáblának is a szélsőségesek számára, mint kulturálatlan, visszamaradott családokat. De az a lényeg, hogy az ezt kitaláló politikusok köszönik jól vannak. Messze ezektől a helyektől. Mert még véletlenül fröccsenne rájuk valami emberség. S az csak a 47 ezerrel van megfizetve. Nekik meg több jár.

Munkanélküliek! Kurvulásra felkészülni!

A munkanélküliséggel kapcsolatban szinte közhelyszerű megállapítás, hogy az magas.

A Nemzeti Érpataki Autonóm Terület, mint iskolapélda

Így például jó lenne tudni Birta Ferencné Madar Anna véleményét az ügyről.

Az érpataki luddita

Hát, ilyenünk sem volt még.

Érpatakról a buzifesztre

Orosz Mihály Zoltánról, az érpataki Ra mbór ól azt eddig is tudtuk, hogy gyakorló elmebeteg.

Brüsszel döntésétől tényleg jobb lesz?

A rezsicsökkentés önmagában ettől még pont olyan hámozott lufi maradhat.

Munka az ugaron

Olvasom tegnap, hogy Gerendás Péter úgy döntött: elhagyja az országot, mert képtelen megélni honi körülményeink között.

Közmunkaprogram: több nőt és képzett dolgozót foglalkoztatnának

Vas megyében arra ösztönöznék a munkaadókat, hogy több nőt és képzett dolgozót foglalkoztassanak a közmunkaprogramban. Emellett idén is a vízügy számít a legtöbb közmunkásra.

Közmunkások alárendelt helyzetben

A kormány kiterjeszti a közfoglalkoztatást, de a feltételek nem változnak, pedig az ombudsman átfogó jelentése szerint alapjogokat sért a rendszer.