Tovább centralizálják a kórházakat: Pintér Sándor új részletekkel sokkolta az igazgatókat

Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön tartott fórumot a kórházigazgatóknak, melyen a Népszava információi szerint főként arról beszélt, hogy további központosítások várhatók.

Tovább tombol a központi sajtószabadság: egy a tábor, egy a címlap

Tizenhat megyei lap online (és print) kiadásának címlapja ugyanazzal a címmel és ugyanazzal a képpel, ugyanazzal az Orbán-interjúval indult 2019. május 25-én. (A Kisalföld és a Délmagyar címlapját már lusták voltunk bemontázsolni, meg a kicsit eltérő dizájn miatt nehezebben is illeszthető, de azok is ezzel az anyagal indultak,...

444: egy kézbe kerülhetnek a kormánypárthoz kötődő médiafelületek

A lap úgy értesült, Orbán Viktor erről még nyári szabadsága előtt döntött.

Központos továbbképzést a tanároknak

a pedagógus továbbképzéseket kevés helyre beszorítani marhaságnak tűnik.

Nincs elég baj a kórházaknál, a Fidesz most belepiszkál a rendszerbe

Megszűnik a kórházak gazdálkodási önállósága, jogilag pedig beolvadnak a tervezett kancelláriákba, ha a kormány az egészségügyi államtitkárság által javasolt változatot fogadja el szerdai ülésén. A tervek szerint 2017-től felálló kancellária-rendszertől tízmilliárd forintos megtakarítást várnak az egészségügyben –...

DK: "Szakmai őrültség", amit az oktatással művelnek Orbánék

A Demokratikus Koalíció (DK) "szakmai őrültségnek" tartja, hogy a kormány annak ellenére akarja tovább központosítani az oktatásirányítást, hogy a rendszer "szakmailag, szervezetileg és pénzügyileg is megbukott".

Kényszerállamosítanák az alapítványi szakiskolákat

A korábban az önkormányzatok által működtetett szakképző iskolák 2013-ban a Klik alá kerültek, majd 2015-ben átvette őket a Nemzetgazdasági Minisztérium és létrehozta számukra a Klikhez hasonló úgynevezett „szakképzési centrumokat", megyénként egyet vagy kettőt és a fővárosban ötöt.

Az árnyékkormány a Várba megy

A vezetés nem meri a tényleges döntéseket teljes mértékben a minisztériumoknál hagyni. Ami egyben egy igen komoly bizalomhiányról is árulkodik.