Rogánék 30 kommunikációs szerződést kötöttek ugyanazzal a két céggel, 13 milliárdos a számla

Mindegyik közbeszerzést Balásy Gyula két cégének valamelyike nyerte a Media1 szerint.

Demográfiai Fórum címén akasztana le rólunk pár milliárdot a fideszes kormány, miközben épp kinyírják a CSOK-ot

Miközben a fideszes kormány szűkíti a családtámogatásokat: kivezeti a városi CSOK-ot, és a babaváró hitelt is csak szűkebb kör szerezheti meg, úgy gondolják, itt az ideje ismét Demográfiai Fórumot rendezni.

Pert vesztett az állam: Végre kiderülhet, Orbánék miért költöttek 324 milliárdot a Vodafone-ra

Egy bírósági ítélet szerint ki kell adni az erről szóló dokumentumokat.

Itt a fideszes válasz Karácsonynak: Ha nem fizeti a szolidaritási adót, erővel veszik el azt Budapesttől

Megtalálták a módját, hogy hogyan hajtsák be az 58 milliárdosra emelt szolidaritási adó teljes összegét a fővároson.

14,6 milliárdot öntött a Fradiba támogatásként az állam

Mészáros Lőrinc gyerekei is adtak 220 milliót a sportegyesületnek tavaly, de ez semmi az állami milliárdokhoz képest.

Milliárdokért nyaralgathatnak közpénzből Matolcsy emberei

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly történelmi mértékű, 402 milliárd forintos veszteséget hozott össze.

Fideszes nagymenő lakásán lakik közpénzből a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László

Az Országgyűlés Hivatala (OH)havi közel félmillióért bérel lakást a Mi Hazánk Mozgalom elnökének, Toroczkai Lászlónak tavaly júniustól.

Alaposan megtömte a Fidelitast Mészáros Lőrinc, éppen, amikor a legnagyobb szükség volt rá

35 millió forinttal támogatta a Fidelitast a V-Híd Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, ami elvileg Mészáros Lőrinc cége.

Minden eddiginél primitívebb és agresszívebb propagandát tol az egyszerre béke- és oroszbarát fideszes kormány.

A fideszes kormány válság idején –vagy éppen amiatt – számolatlanul szórja adóforintjainkat oroszbarát és ellenzékgyalázó propagandájára.

Pálinkás József: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vesztesége visszanyerte közpénz jellegét

Hiába ért el rekordnyereséget a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a gyenge forinton, a megelőző évi 57,1 milliárd forint után tavaly 402 milliárd forintos veszteséggel zárta– derült ki az éves jelentésből.

639 millió Szerencsejáték-pénzt szórtak szét – Az Ismerős Arcok basszusgitárosa és egy jachtklub is örülhetett

Három hét alatt szórták ki a pénzeket, és a Szerencsejáték Zrt. leánycégének honlapján semmi sincs arról, hogy milyen feltételekkel.

Orbán kedvenc lapja az államosítás után is veszteséges

A veszteséget közpénzből fedezték.

Orbántól vár választ Vadai: Meddig viszi még a közpénzt a vadászati kiállítás „állami zombicége”?

Két éve volt a vadászati kiállítás, de a hozzá tartozó cég még minidg évi százmilliókat tapsol el.

Hadházy: 800 milliós kispálya épül Felcsúton, Mészáros Lőrinc kért rá közpénzt

Felcsúton ugyan már van egy fedett sportcsarnok, de kell mégegy.

Novák Katalin hivatala 66,4 milliót költött csak egy zongorára, és ez nem minden – repkedtek a százmilliók

Terepjárót, villanyautót, új irodai bútorokat vásárolt a Sándor-palota az egy évben, amióta Novák Katalin hivatalba lépett, mindezekre sok százmillió forintnyi közpénz ment el.

Máris módosítani kényszerült a Mészáros Lőrinccel 35 évre kötött autópálya koncesszióját a Fidesz-kormány

Akkora lehet már a magyar államháztartás hiánya, hogy Orbánék kénytelenek voltak hozzányúlni a Mészáros Lőrinc cégével autópálya-fenntartásra, harmincöt éves időtartamra kötött koncesszió feltételeihez is.

„Minden idők egyik leggyengébb csapata” – elhajtotta Orbánék kedvenc focicsapatát a fideszes polgármester

Székesfehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András a Mol Fehérvár Facebook-oldalára kommentelt  a vasárnapi mérkőzés után.

Hadházy hangfelvételén állítólag a lombösvényes polgármester magyarázkodik az önkormányzati dolgozóknak

Hangfelvételt osztott meg a képviselő.

Orális szexszel színesített, b*szós -kardozós sorozat lesz a közpénzből forgatott Hunyadi

Megjelent az első előzetes az eddigi legdrágább, magyar közpénzből készülő filmről, a Hunyadi tévésorozatról.

821 milliós élményparkot talált Hadházy – Ki nem találná, mi benne az élmény

Az, hogy gyakorlatilag egy pusztaságról van szó.

„Fekete kasszába” mehetett a közmunkások bére, a vádlottak padján egy baranyai polgármester

A polgármester mindent tagad. A szintén megvádolt közmunkásoknak mindene rámehet az ügyre.

Másfél milliárdból terveztet zöld gigaexpót Áder környezetvédő alapítványa

Lesz gálaest, üzleti expó és látványszínház is.

Levezette Csepreghy államtitkár, miért jó nekünk, ha ők közpénzből felújított műemlékeket adnak ingyen magánkézbe

Csepreghy Nándor építési és közlekedési miniszterhelyettest kérdezte arról a parlamentben Gurmai Zita és Tóth Bertalan szocialista képviselő, hogy miért akar ingyen tizenkét közpénzből felújított állami kastélyt magánkézbe adni.

2,1 millió forintot fizetett be Orbán a külügynek családtagjai utaztatásáért

Orbán Viktort 2021 nyarán fotózta le egy olvasó egy római étteremben feleségével, Lévai Anikóval és fiával, Orbán Gáspárral. Hosszas félrebeszélés után kiderült, hogy a miniszterelnök hivatalos delegációval, kormánygéppel, de horvátországi nyaralásáról közvetlenül utazott egy katolikus konferenciára.

Rákay Philip: „Feleségemet és engem is többször halálosan megfenyegettek”

Rákay Fülöp, a Fidesz ceremóniamestere, volt zenetévés műsorvezető, mostanában pedig filmproducer.

490 millió forintot költ taxizásra az MTVA az adófizetők pénzéből

A közpénzből működő Médiaszolgáltatás- támogató és Vagyonkezelő Alap, vagyis az MTVA tavaly nettó 490 milliós tendert írt ki fuvarszervezési szolgáltatásra/taxiszolgáltatásra. 

Németh Balázs hírolvasóból lett vb-t szervező vezér: nem a mi dolgunk, hogy az árakról beszéljünk. Én nem is tudom, hogy mennyi lesz...

Orbániában teljességgel életszerű és simán a pénztárnál fizető milliók szemébe vágható, hogy az atlétikai világbajnokságot szervező cég feje, Németh Balázs nem tudja, sőt, nem is érdekli, hogy mennyi közmilliót költ a regnáló nevében a rendezvényre.

A Bizottságot nem hatja meg a nemzeti konzultáció eredménye, de az alacsony részvétel feltűnt nekik

Az Európai Bizottság szóvivői szolgálata a nemzeti konzultáció eredményének ismertetése után emlékeztette a magyar kormányt arra, hogy ha el akarják törölni az Oroszország elleni uniós szankciókat, 26 másik tagállamok kell meggyőzniük az ügyben.

Milliárdokat kaszáltak a lélegeztetőgépeken – mostanra lassan nyoma sem maradt a cégeknek

Sok pénz befolyt a cégekhez, de az egyiket már végelszámolással megszüntettek, és a másik is hasonló sorsra jut hamarosan.

Ennyire faék-egyszerű pénzt keresni, ha az ember Megafon-infuenszer

Az egész világon úgy van, hogy, ha valaki elvégzi az elvégezhető iskolákat és keményen dolgozik no és, ha a mázlifaktor is beleszól az ügybe, akkor megkereshető a megélhetéshez szükséges, naponta egyre gyarapodó kiadások fedezetéül szolgáló pénz.