Önnek mi a véleménye? A közpénzből eltartott Vidnyánszkynak "nincs megosztható infója" munkaadói kérdésére, majd ha lesz, szól

Ideje lenne felébrednünk és elhinnünk, hogy a közpénzből fizetett közszolgák, így Vidnyánszky Attila is a mi alkalmazottjaink és, ha nem úgy muzsikálnak, ahogy elvárjuk tőlük, akkor fel is út, le is út!

Hungarikum! Egy közszolga sem volt hajlandó találkozni a NATO-ügyben Magyarországon járó amerikai szenátorokkal

Már megint „kanyarban előztünk”, meg „hátranyilaztunk”, amikor az előre bejelentett kétpárti delegációt, akik vasárnap jártak Magyarországon az Egyesült Államok és Magyarország közötti stratégiai kérdések vizsgálata okán, egyetlen ezért (is) fizetett közszolga sem méltatta arra, hogy „fogadja”.

A hallgatag16-ok, avagy a parlamentben következetesen hallgató közszolgák listája - Őket ezért fizetjük?

Összesen 16 olyan képviselője van a május elején megalakult új Országgyűlésnek, akik még nem szólaltak fel a parlamentben.

Hajós András: az állami támogatás Viagra. Bocs, de büszke vagyok rá, hogy nekem föláll anélkül is....

Hajós András sok műfajban kipróbálta magát és java részében sikeres is volt.

Szia Uram-ispánom! Kell tanács?

Felettébb költséges, ám kifejezetten dzsentri-ispáni gyakorlat kerítésen belül, hogy a jól megemelt fizetéssel alkalmazott közszolgák mellé -miért, ki érti ezt?- milliós-milliárdos szerződésekkel tanácsadókat fogad a regnáló.

Kövér László, a "civilben közméltóságnak számító futballista"

Kövér László házelnök szerint minden bizonnyal ráfért már a közszolgákra egy kis muri,  az Országgyűlés "aranylábú 11-je" -itt jegyzem meg, hogy a fejük használatáért fizetjük elsősorban őket és itt nem fejelésre gondolok!- nyerte a Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Tornát, amelyet hat Kárpát-medencei csapat részvételével...

Mindenki közszolga felesküdve! Őket fizetjük a jövőben, hogy értünk munkálkodjanak!

A miniszterek után egy nappal letették az esküt az új Orbán-kormány államtitkárai.

Tállai András közszolga dobott egy "köszönömöt", hogy 25. éve eltartjuk!

Tállai András jelenleg a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, akinek a nevéhez temérdek út- és bármiátadás fűződik, közösségi oldalán fejezte ki köszönetét azon dél-borsodi választópolgároknak, akik szavazatukkal hozzájárultak ahhoz, hogy megkezdhesse hetedik ciklusát országgyűlési...

Sz@r dolog lehet ma NAV-nak lenni! - Hogy ez nem most kezdődött? De mikor lesz vége!?

Szar dolog lehet ma NAV-nak lenni!

Tóth István, Gárdony polgármestere, a demokrata közszolga: a vélemény szabad, de azért annak is van határa!

Tipikus példája a regnáló kormány felülről legörgő flegma, megkockáztatom: pofátlan stílusára az, ahogy Tóth István, Gárdony fideszes polgármestere reagált az őt megválasztó polgárok egy csoportjának véleményére.

Tállai közszolga ötödszáz éve az Ön szolgálatában!

Tállai András László, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára -ki gondolta volna, úgy összemosódnak az évek!- 20 éve áll büszkén az Ön szolgálatában, teljesít minden rá kiszabottat, hogy -reménye szerint- még sokáig csinálhassa azt, amit eddig.

Napi abszurd: "cinizmus kimaxolva, avagy Budavár ellopott Aranykönyvének története"

Napi szürreális: a közszolga "saját szemétdombjának" tekintve a rábízott kerületi tulajdont, leváltásakor után addig "kapirgált", csomagolt, amíg a hazaszállított cuccai közé nem keverte a díszpolgárok nevét tartalmazó könyvet is, amit durcásan nem akar visszaadni.

Üzenet Orbán Viktornak: az ország nem lesz ellenzékben! - Városi Kurír

Aki kap egy Erzsébet utalványt, és nem érdekli a rezsicsökkentéssel kivett pénz a zsebéből, azzal nekem nincs sok beszélni valóm.

Kormányzati kukkolók - bevetésen a közszolga - kommandó

Ne csodálkozzon, ha egy kormányhivatalban csak néhány ablak mögött ül közszolga, a többiek az utcákat róják az Ön adójából és fényképeznek.

A tenyérbemászó birkózó-közszolga -

Tényleg ennyire semmibe vehetnek minket?

O.V., a gáláns

Arról persze nem szól a fáma, hogy honnan kaparnak elő, mennyiért és ennyi biztonsági őrt, hirtelen kinek a cége tudja ezt a létszámot hadra fogni.