Gyurcsány Ferenc: "Beköltöztünk az avasi lakótelepre" – fotó

A volt miniszterelnök nosztalgiázott egy kicsit. 

A panelházak kulisszatitkai, avagy fejezetek egy panellakó naplójából.

A nyolcvanas évek végén szakmunkás tanulóként még volt szerencsém részt venni a panelházak építésében, így ebből a nézőpontból is megismertem azokat.

Közel 50 év a panelházak árnyékában. Egy panellakó vallomása.

Nekem a panelház a maga sok-sok hátrányával együtt is már közel 50 éve otthont biztosít. Kevesen beszélnek róla, mert talán még mindig tévesen a társadalom lecsúszott rétegeihez kötik a panelházak, sokszor valóban nem túl kifinomult stílussal megáldott lakóit. Mégis van benne valami izgalmas, ahogy a fizikai munkások keverednek...

Debreceni szutyokmustra

Debrecen a Virágkarnevál lázában ég, özönlenek a turisták az ország minden részéről. Méltán, hiszen az 50. karnevál talán minden eddiginél látványosabbnak, gazdagabbnak ígérkezik. A városba látogatók ilyenkor többnyire csak Debrecen szebbik,

Postás bácsi levelei 3.) – Kezicsókolom! Ugye nem veszi sértésnek?

Drága Malvin, Örömmel tudatom, hogy ma már-már szinte-szinte kézbesítettem Önnek Adélka régvárt levelét, ám szomorúan kell mindjárt azt is hozzátennem, hogy csak majdnem.

Világhírű lett a hatalmas lakótelepi jégcsap

Ezzel az óriási jégcsappal kerültünk fel szombaton a Severe Weather Europe Facebookjára.

"A játszótér nem dühöngő!" – üzenetben fakadtak ki a győri lakótelepen

Megelégelték egy győri lakótelep lakói a házak közti játszótéren zajongó gyerekeket, és az alábbi nyilvános levelet tették közzé:

Sohonyai Edit: Macskaköröm (Pöttyös sorozat)

"Ha lenne egy tündér, aki 3 kívánságomat teljesítené, akkor a következőket kívánnám: 1. Legyen a papagájaimnak fiókájuk 2. Költözzünk családi házba 3. Legyek szép!"

Újra nyitva a Honvéd lakótelepi játszótér

Kinyitotta kapuit a Honvéd lakótelepi játszótér.

Kolduscsapatok portyáznak a Debreceni lakótelepeken

Hajnalban a debreceniek többsége minden bizonnyal éppen a másik oldalára fordul álmában, miközben vannak, akik már ekkor is serénykednek.

Majdnem a miskolci Avas tetejére épült meg Vuk hatalmas betonrókalyuka

Most már biztos, hogy Miskolcon, a történelmi Avas meg fog szépülni.

Ritka madarak is rárepülnek a távfűtésre

A téli meleg a fehér csókát is vonzotta.

koos.hu - Tervkritika 37 | 2+7 fő

Szombaton adta hírül az MTI, majd utána számos média is (változatlan szöveggel) megjelentette, hogy “összeomlott egy lakóépület Sanghai-ban” (jellemző, hogy a médiák szinte kivétel nélkül úgy vették át a szöveget, hogy megnézték volna a fotókat, amin könnyen megszámolhatóak az ablakok, eszerint viszont fszt+10 emeletes...

koos.hu | Sanghai-i 10 emeletes ház elfektetve

Nos a képek láttán egyértelmű, hogy nem omlott össze, láthatólag egyben van az egész.

Lakótelepet ürítenek Balmazújvárosban, egy gránát miatt

Több mint 100 lakást kell kiüríteni Balmazújvárosban egy lakótelepen, ahol szerdán délelőtt földmunkák közben egy feltehetően második világháborús gránátot találtak.

koos.hu - Made in Russia | Urban Art

homlokzat, lakótelep, orosz

Szép volt, élt, kivágták

Egy ringlószilvafáról van szó, a szolnoki lakótelepen.

Albérlők és az intelligencia - viselkedéskultúra Debrecenben

"Az ajtónk elé rókáznak, feszegetik tűrőképességünk határait..."

Pénz nélkül is raktak fészket

Vajon hogy vehették igénybe nincstelen emberek a Fészekrakó hitelt?

Ez nem vicc! Rolling Stones lakótelep...

Képzeljünk el egy olyan lakótelepet, amelynek minden utcaneve, valamiért kapcsolódik a Rolling Stones-hoz!

Erőszak az örökösföldi panelház folyosóján

Egy 20 éves nyíregyházi lány tett feljelentést, hogy vasárnap kora reggel a Nyíregyháza-Örökösföldi lakótelepen, a tizedik emeleti lakásuk előtti folyosón valaki megpróbálta megerőszakolni.

Patkányok a lakótelepeken

Egyre több patkányt látni Sopronban.

Állattetemeket találtak a Kis-Erenyő Dűlőben

Olvasónk telefonált szerkesztőségünkbe, hogy a Kis-Erenyő dűlőben (az Észak-kiliáni lakótelep "fölött") ló és bárány tetemek hevernek.

Ikeás humor a lakótelepen

Milyen jól mutatnának ezek a helyes dobozok az Örs vezér téri tízemeletesek oldalán is, szemben az ott lévő Ikea áruházzal.