Magyar Péter és a politikai Mónika-show – Beindult a mém-gyár, mutatjuk a legjobbat

A Diákhitel Központ volt vezetőjének legújabb kijelentéseire Lattmann Tamás nemzetközi jogász is reagált, aki szerint „kamu az egész.″

Lattmann: senkit nem érdekel, hogy a Kárpát-medencében néhány ezer idióta nem tud mit csinálni a frusztrációival

Lattmann Tamás alkotmányjogászt az a paláver hozta ki a sodrából, amit a hazai "közmédia" és a "futottak még..."

Lattmann Tamás: valaki magyarázza el Varga Judit "kolleginának", hogy az EP képviselőséggel járó mentesség minden ellen nem véd

„Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni”– ezekkel a szavakkal jelentette be Varga Judit, hogy lemond igazságügyi miniszteri pozíciójáról, mert a továbbiakban az EP-választási kampányban vállalna „aktív szerepet”.

Lattmann Tamás: az ellenzéknek sikerült újrajátszania saját magán belül ugyanazt, amivel Orbán elbukta a 2002-es választást

Először is szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, aki a szombat esti Civilben elmondottak alapján elhitte nekem, hogy van remény.

Lattmann Tamás: első ránézésre megfelel a szükségesség-arányosság elvének a védőoltás előírásának lehetősége

Magyarországon a munkaadók előírhatják a koronavírus elleni védőoltást a munkavégzés feltételeként, ha a dolgozók biztonsága ezt kívánja - jelentette be a kormány döntését csütörtökön Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Történelmi hazugságot nyomat a Fidelitas, pedig a valóság is elég hősies - "És még ők beszélnek fake news-ról!"

Történelmünk egyik valóban legfontosabb győzelme volt a Nándorfehérvári ütközet 1456-ban.

Figyelem! Friss szolgálati közlemény Ausztriába autózóknak! -... és ez most nem az oltásról szól!

Kevés annál kellemetlenebb dolog történhet az utazni vágyóval, hogy amikor azt képzeli, hogy mindenre előrelátóan gondolt kiderül, egy alapvető dolgot benézett!

Lattmann Tamás: "több mint négy évig csavargatta a brét a Tákolmányíróság, hogy nehogy, nehogy érdemben állást kelljen foglalnia a Lex CEU ügyében..."

Az Alkotmánybíróság elutasította a CEU-val kapcsolatos panaszokat arra hivatkozva, hogy a panaszosok az időközben elfogadott új törvényre nem terjesztették ki a beadványukat.

Lattmann Tamás: csak szólok: megint mindenki hülyének van nézve. És aki hagyja, az az is!

Nemrég jelent meg a hír, hogy a 2006-os rendőri erőszak áldozatainak újabb kártérítést fizetne ki a kormány, és természetesen Varga Judit azonnal le is fordította azt a fideszesek által értett nyelvre - kezdte értekezését Lattmann Tamás nemzetközi jogász.

"Állt már e honban bíróság előtt nemzetgyalázás vádjával – mások mellett – József Attila, Illyés Gyula, Móra Ferenc, Zsolt Béla. Árpád, nem kerültél rossz társaságba!"

Tóta W. Árpád egy publikációját nemzetgyalázásként értelmezte a Kúria („kifejezései egy egész népre, egy egész közösségre vonatkoznak sértő, megbélyegző értelemben”), s pénzbírságra ítélte és bocsánatkérésre kötelezte az újságírót.

Lattmann Tamás: az azeri baltás gyilkos ügye Strasbourgban

Megszületett az ítélet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán abban az ügyben, amit 2013-ban indítottak a hazánkban 2004-ben brutálisan meggyilkolt örmény katonatiszt hozzátartozói Azerbajdzsán és Magyarország ellen amiatt, hogy az elkövető Ramil Szafarovot 2012 nyarán a kormány átadta Azerbajdzsán számára (nem “kiadta”).

Vásárhelyi Mária és Lattmann Tamás vitája, mit tehetnek és mit akarnak az ellenzéki pártok

Vásárhelyi Mária közösségi oldalán írt arról, hogy véleménye szerint a jelenlegi koronavírus-ügyi média zaj még az eddigieknél is jobban nyomja a sötétségbe az ellenzék pártok véleményét.

Lattmann Tamás: Egy ősi kipcsak mondás szerint "csak az sz.rjon a ventilátorba, aki bírja a szagokat"

Mint arról beszámoltunk, Lattmann Tamás alkotmányjogász egy facebook-posztja miatt veszítette el állását, az NKE rektora felmentéssel megszüntette a közalkalmazotti jogviszonyát.

Civilek és pártok a választási turmixban - Városi Kurír

Civilek, vagy pártok, együtt, vagy külön, és ha közös nevező lett az Orbán rendszer demokratikus eszközökkel való megdöntése, akkor mégis mi a gond?

Molnár Gyula és az MSZP megint lebukott - hazudni csak rövid ideig kifizetődő

Molnár Gyula jelenlegi pártelnöknek pár nap alatt sikerült az MSZP -t és saját magát teljességgel elhitelteleníteni, lássuk be egyszerűen ennyi telt tőle, de a végeredmény siralmas.Kedden Lattmann Tamás, szerdán Tarjányi Péter állt ki a nyilvánosság elé történetével, amiből kiderült, hogy az MSZP-ben még annál is nagyobb a...

Lattmann Tamás: lealázza, szénné égeti Vejkey Imrét, a KDNP frakcióvezető-helyettesét

Lattmann Tamás nemzetközi jogász közösségi oldalán írt választ megszólítottság címén Vejkey Imre KDNP frakcióvezetőnek.

Lattmann Tamás, az MSZP pár percig miniszterelnök-jelöltje: a választók megérdemlik, hogy abbahagyják a rizsázást

2016 decemberében négy párt: az MSZP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd megállapodott abban, hogy négyük közös miniszterelnök-jelöltje Lattmann Tamás lesz.

Lattmann: Orbán törvénygyára ezért gyárt selejtet

Fél oldalnál többet nem olvasnak a miniszterelnök emberei. A szétesés határán a döntés-előkészítés, egymást érik a jogi műhibák. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a Magyar Nemzetnek azt mondja, a jogászokat és a jogvégzetteket azért különbözteti meg, mert egy jogi diploma még nem jelenti azt, hogy valaki jogászként...