Nem semmi lehallgatási botrány - Putyin ügynökei feltörték Liz Truss volt brit kormányfő telefonját

A nemzetközi "pegazus" (amely áldozatai között vastagon érintettek magyar újságírók és egyéb közszereplők is) az évtized lehallgatási botránya mellé most feliratkozott az eddig eltitkolt sikeres telefonfeltörés, amelynek Luz Truss volt brit kormányfő esett áldozatul.

Stummer János szerint száznál több embert figyelhetett meg a kormány a Pegasus-kémszoftverrel

Az a nagy kérdés, hogy ezt milyen jogcím alatt tették meg és mikor. A szerződés a szoftverről jelenleg is érvényben van az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke szerint.

Még a fideszesek nagy többsége szerint is elfogadhatatlan, hogy kormánykritikus személyeket figyeljenek meg

A Publicus mérte fel a Népszava megbízásából a Pegasus-botrány lakosságra gyakorolt hatásait.

Lehallgatási botrány: eddig csak az ügyészség válaszolt érdemben az ellenzéki képviselőnek

Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő kérdezte meg Polt Péteréket, hogy ők használták-e a Pegasus-kémprogramot. A DK-s képviselő több minisztériumot is megkeresett, onnan értékelhető válaszokat nem kapott.

Varga Judit már az elején elszólta magát a Pegasus-ügyben

Az igazságügyi miniszter tett egy nyilatkozatot, amiből világosan következik, miféle rendszerben élünk.

Magyar György: tényleg Pintér Sándornak kell elhinnünk, hogy Magyarország demokratikus jogállam?

Amint az várható volt, a Fidesz képviselői nem vettek részt hétfőn az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a testület ellenzéki elnöke által a Pegasus-ügy kapcsán összehívott ülésén.

Hétpárti ellenzéki tüntetés lesz ma a fővárosban – a lehallgatási botrány miatt

A Terror Házától a Lendvay utcai Fidesz-székházig vonulnak az ellenzéki pártok képviselői.

Orbán sokat brüsszelezett, de a lehallgatási botrányt elintézte egy mondatban

Mivel Orbán Viktor szerint az EU késlelteti a helyreállítási pénzek kifizetését, így a Fidesz-kormány saját helyreállítási alapot hoz létre, abból fogják fizetni a költségeket, amíg meg nem érkezik a miniszterelnök álláspontja szerint a gyermekvédelmi törvény miatt blokkolt uniós pénz. A lehallgatási botrány is felmerült,...

A francia elnök lecserélte a telefonját és telefonszámát a Pegasus-ügy miatt

Emmanuel Macron kissé komolyabban vette a sajtóhíreket, mint Orbán Viktor.

Nyomozás indult a lehallgatási botrány miatt

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indított eljárást több feljelentés nyomán.

Egymásra mutogatnak a kormánytagok a kormány szerint nem is létező lehallgatási botrányban

A Telex videókamerával indult a miniszterek után.

Hoppá: a HírTV műsorvezetője nem várt kérdéssel sokkolta az államtitkárt a lehallgatási botrány kapcsán

Velkovics Vilmos feltette azt a kérdést, amit ebben a helyzetben minden újságíró feltett volna – Orbán Balázs államtitkár ettől le is fagyott egy kicsit.

Véletlenek: miután Orbán biztonsági tanácsadója Izraelben járt, azután indult be Magyarországon a Pegazus kémprogram használata

Czukor József hivatalosan a terrorellenes együttműködés, a kétoldalú diplomáciai-biztonsági kapcsolatok elmélyítése miatt járt 2018 elején a közel-keleti államban.

"Nem lenne jó, ha ezt is úgy megúsznák, mint mindent" – A volt CEU-s diákot nem lepte meg, hogy megfigyelik, mert az Orbán-rendszer szerinte nem sokat törődik a jogszerűséggel

A diákot 2018-ban egy kormányellenes tüntetés után őrizetbe vették a rendőrök, de később elengedték, ám azt észlelte, hogy néha követték őt más tüntetésekre.

Az Amazon lekapcsolta a lehallgatási botrányban érintett céghez tartozó fiókokat

Az Amazon felhőszolgáltató platformja, az Amazon Web Services lekapcsolta az NSO Group izraeli céghez köthető infrastruktúrát és a fiókokat, miután a napokban kipattant a cég egyik szoftverével több országban is elkövetett lehallgatások ügye.

Washington Post: egy volt NSO-alkalmazott szerint a magyar kormány is vett a kémszoftverből

A Washington Postnak nyilatkozott az izraeli kémszoftvert gyártó cég egykori alkalmazottja, aki szerint tényleg a magyar kormány vehetett a programból.

Varga Judit felháborodott, majd töröltetni akart egy kérdést és a válaszát egy interjúból

Érdekes mellékzönge a vasárnap kipattant lehallgatási botrány kapcsán.

Rendkívüli nemzetbiztonsági bizottsági ülés összehívását kezdeményezi az ellenzék a lehallgatási botrány miatt

Több magyar újságíró, egy laptulajdonos és több ismert személy telefonját is meghekkelték az elmúlt években egy izraeli kémprogrammal, amelyet csak kormányzati szerveknek adnak el. A lehallgatások megrendelése mögött a titkosszolgálatok és így a magyar kormány sejlik fel. Az ellenzék emiatt kezdeményezi a nemzetbiztonsági...

Trump kitart amellett, hogy Obamáék lehallgatták

Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint szerdán este, a Fox televíziónak adott interjújában megismételte, hogy a választási kampány idején elődje, Barack Obama elnök lehallgattatta őt és kampánycsapatát a New York-i Trump-toronyban.

Hihetetlen indokkal szüntették meg a nyomozást az MTVA lehallgatási botrányának fő vádpontjában

Az ügyészség szerint állami cégvezetők nemzetbiztonságilag védett objektumokban való megfigyelése nem bűncselekmény.

Az NSA nagyot hibázott szeptember 11. előtt, de elhazudta az ügyet, hogy alapot teremtsen a lehallgatásokhoz

Olyan az egész, mint egy őrült összeesküvés-elméletben. Csak ezt a sztorit magas rangú NSA-sek is megerősítették.

Történelem a lengyel parlamentben: először hangzott el a „kurva” szó

Történelmi pillanat tanúi voltak a lengyel parlamenti képviselők és az ülést figyelemmel kísérők szerdán, amikor Janusz Palikot képviselő szájáról először hangzott el a Szejm szószékéről a „kurva” és a „szar” szó, amiért mindkét esetben erélyesen figyelmeztette is őt az ülést vezető elnök.

Kik a jók és kik a rosszak a lengyel lehallgatási botrányban

A legjobb a lengyeleknek az lenne, ha az ügy mögött az oroszok állnának és a lengyel titkosszolgálatok nem saját magukat lőtték lábon.

Lázár János nekiment Washingtonnak

Az amerikai lehallgatási botrány érdemben és jelentősen befolyásolhatja az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatát, amíg az ügyet Washington nem tisztázza – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az Országgyűlés e témával foglalkozó vizsgálóbizottságának csütörtöki üléséről távozóban...

Magyarországon is hallgattak le embereket, de államtitok, hogy kiket

Az Országgyűlés Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek feltárására létrejött vizsgálóbizottságának csütörtöki ülésén megtudták, hogy Magyarországon kiket hallgathattak le az Egyesült Államok titkos adatgyűjtése során –...

Rogán: még idén létrejöhet a vizsgálóbizottság

Pénteken a parlament elé terjeszti a Fidesz az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatos vizsgálóbizottsági kezdeményezését. A testület még idén létrejöhet - közölte Rogán Antal szerdán.

Orbán kikutatná, mit hallgatott le Amerika

Orbán Viktor miniszterelnök az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban levélben konzultációra hívta a parlamenti frakciók vezetőit – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülése után tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Independent: a berlini brit nagykövetségen is működik lehallgató központ

Nagy-Britannia berlini nagykövetségén is működik lehallgató központ – írta a keddi The Independent.

Lehallgató központ Budapesten - Világméretű botrány van kialakulóban

A Wikileaks kiszivárogtató portálon nemrégiben egy illusztráció látott napvilágot az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgató-átjátszó központjainak helyszíneiről, amin nem meglepő módon Budapest is szerepel.

Orbán csak egyszerű mobilt használ

A Bors az egyre dagadó lehallgatási botrány miatt arról érdeklődött, hogy Orbán Viktor milyen mobiltelefont használ és milyen telefonálási szokásokkal rendelkezik. Mivel hivatalos választ nem kaptak, a kormányfő környezetében kezdtek érdeklődni . Telefonjait nagy titok övezi: korábban is mindössze annyi volt hivatalosan tudható az...