Szájer és Lezsák, a szabadság két szárnyas kerubja -Schmidt Mária kitüntetősdit játszott

A kerubok: a Paradicsom és a frigyláda őrei, a szeráfokkal együtt Isten közvetlen környezetét alkotják, őt követik, legalábbis a katolikus lexikon szerint.

Lezsákot és Szájert "emeljük a magasba azért, hogy mindenhonnan jól láthassák őket"

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Szájer József európai parlamenti képviselő kapta idén a Petőfi-díjat.

A ló, mint nemzetünk alapja - különben hogy tudnánk hátrafelé nyilazni?

Kásler doktor Izsákon révedt a múltba és vezette le, hogy ha kora nemzetgyerek kora óta nem lett volna a magyarnak lova, akkor még mindig vándorolnánk, migránskodnánk össze-vissza.

Most kapaszkodjon! Kiss-Rigó püspöknek megfinanszíroztuk Magyarország első (tehát lesz több is?) egyházi sportcentrumát!

Kiss-Rigó László, aki becsületes szakmáját tekintve püspök, aktív harcosa volt Orbán Viktornak a legutóbbi választás alkalmával és azóta sem lankadt a lelkesedése.

Időutazás a harmincas évekbe: Lezsák náci imája

Lezsák Sándor persze nem így nevezi, hanem “csendes imának” azt a szöveget, amit a Belvárosi Plébániatemplomban mondott volna el január 27-én, a Horthy emlékének szánt ún. emlékmisén.

Wittner Mária és Brusznyai József kapta a Mindszenty-emlékérmet

Lezsák Sándor köszöntőjében felidézte, hogy Mindszenty József bíboros 57 évvel ezelőtt ezen a napon menekült az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére. Hitvallásnak nevezte a hercegprímás életét, amely erőt kell, hogy adjon a későbbi évtizedekben.

Együttműködés a Fidesz és a Nemzeti Fórum között

A Nemzeti Fórum az elkövetkezendő hetekben több mint kilencezer önkéntes segítővel támogatja a Fidesz-KDNP kampánymunkáját - jelentette ki Lezsák Sándor, a szervezet elnöke.