Pintér oktatási- egészségügyi- és rendőrminiszter úr! Hány nyomkövetős elkövető ugrott meg a leállás alatt?

Már megint egy „mélytorok” kellett ahhoz, hogy fény derüljön arra, hogy a nyomkövetővel „felszerelt” szabadlábon várakozó bűnösök teljes nyugalommal grasszálhattak nem egy órán keresztül, hanem hetekig bármerre országban-világban, mert alkalmatlan embereket tartunk el milliós fizetéssel a kormányban.

Az "üstökönragadást" bizonyítandó(?) 2 napig nem lehet szülni a Honvédban

Az orbáni „üstökönragadós” mondásával egy napon -pénteken- tudatta a budapesti Honvéd kórház orvosigazgatója, dr.

Éjfélkor leáll az OTP mobil- és internetbank szolgáltatása

Ugyan ilyesztően hangzik, de ne essen senki kétségbe, nem hosszútávra tervez az OTP "megszűnni", csak fejleszt.

Kunetz doktor: a kormány maga az oltásellenesség szimbóluma!

Az egész Európai Unióban korábban az élen járó magyar átoltottsági mutató az utolsó harmadba szorult.

Leállt a Honvéd Kórház sürgősségi osztálya -"A magyar hadseregnek elrettentő erővel kell bírnia"? - Elrettentő már most is

"A magyar hadseregnek elrettentő erővel kell bírnia "- Orbán Viktor Elrettentő már most is, hiszen arra is képtelen, hogy az általa felügyelt, és fenntartott intézményt a Honvéd Kórházat úgy menedzselje, hogy egy felújítás alatt ne kelljen leállnia - írta Kunetz Zsombor doktor közösségi oldalán.

Koronavírus a Barátok köztben: Leállt a sorozat forgatása, mert egy stábtag elkapta a vírust

Nem tudni, mikor tér vissza.

Kivonul az Uber Magyarországról

Július 24-én, az új törvény hatályba lépésével leállnak.

Kéményseprők ipartestülete: a kieső bevételek kompenzációjának híján hét megyében leáll a közszolgáltatás

Az állami intézkedések miatt kieső bevételek kompenzációjának elmaradása miatt június 30-át követően hét megyében financiális okok miatt leáll a kéményseprő-ipari közszolgáltatás - közölte Vidra Zoltán, a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének elnöke pénteki szolnoki szakmai összejövetelük után.

Leállt a Facebook

Nem vicc.

Meglepő génmódosulások húzódnak a hirtelen szívleállás mögött

Két tudóscsapat egymástól függetlenül 10 közismert genetikai mutációról fedezte fel, hogy szerepet játszhat a halált okozó hirtelen szívmegállásban.

Édes vörösbortól lett kómás beteg Ferenc

Egy örkényi férfi azt állítja, hogy egy olcsón kapható, áruházi, édes vörösbortól kapott olyan súlyos mérgezést, hogy három hétig mély altatásban tartották orvosai és ideiglenesen a veséi is leálltak - írja a Bors.

Egy hétre leállt a győri Audi

A szükségszerű intézkedések azonban nem jelentik azt, embereket küldenének el tömegével.

Beindult, majd le is áll a Dacia

Alig néhány órával azután, hogy a román Dacia gépkocsigyárban egy hónapos kényszerszünetet követően újraindult a termelés, az üzem vezetője bejelentette: kedvezőtlen piaci viszonyok miatt a gyár két hét múlva, január 26-án újabb két hétre leáll.

Nem jön gáz Ukrajna felől!

Kedden délután fél négykor leállt az Ukrajna felől érkező gáz szállítása - jelentette be Molnár Csaba energiaügyi miniszter.

11 napra leáll minden Toyota-üzem Japánban

A japán Toyota kedden, bejelentette, hogy február és március között 11 napra leállítja a termelést az összes hazai üzemében.

Januárban leáll a Lada gyártása

Egész januárban szünetel a termelés az orosz Avtovaz gyáraiban - közölte a cég vezetése hétfőn.

Hirtelen halál sportolás közben

Növekszik a hirtelen szívleállások száma a sportpályákon és azon kívül is.

Kényszerszabadság a nyíregyházi Michelinnél?

Budapesti gyárában előrébb hozta a tervezett éves leállást, míg a nyíregyháziban ideiglenes téli termelési szünetet tart a Michelin – számolt be egy országos hírportál.