Hatalmas tűz a repülőtéren -A magyarországi járatokat is érinti

Ha Londonba repülne szerdán, akkor ezt olvassa el.

Kiderült, ezért halt meg a 11 éves kislány a Liszt Ferenc repülőtéren

Egy 11 éves gyermek eszméletvesztése miatt Budapesten szakította meg útját vasárnap délelőtt a Turkish Airlines Isztambulból New Yorkba tartó járata.

Meghalt egy 11 éves gyerek a Liszt Ferenc repülőtéren

Egy 11 éves gyermek eszméletvesztése miatt történt tragédia Budapesten.

Rendőrségi üzenet: gond van a Liszt Ferenc Repülőtéren

Közleményben figyelmeztette az Országos Rendőr-főkapitányság azokat, akik a hétvégén indulnának útnak, ugyanis szombat hajnal óta szakaszosan akadozik a közúti határátkelőhelyek informatikai rendszere.

Az Orbán-kormány egy éve visszatáncolt, most ismét igényt tart Liszt Ferenc Repülőtérre

Csütörtökön a soproni Kormányinfón derült ki, hogy újra napirendre került a Liszt Ferenc Repülőtér megvásárlása.

Új, izgalmas úti célok a budapesti repülőtérről

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a 2022-es nyári menetrendek alapján 122 desztináció 112 városa érhető el közvetlenül, 35 légitársaság járatával. Teljesen új úti cél is került a menetrendbe.

Ön szerint ez rendben van? Titok,(?) hogy kik, hol ellenőrzik a Liszt Ferenc Repülőtéren a magángéppel utazókat

Amikor még lehetett szabadon utazni, sokan vették igénybe a fapados gépeknek köszönhetően megfizethető repülést.

Rosszul lett egy kislány a repülőgépen, nem tudták már megmenteni

Meghalt egy négy és fél éves kislány, akinek rosszulléte miatt leszállt egy Moldovából Ausztriába tartó repülőgép Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren szombaton – közölte az Országos Mentőszolgálat és a Budapest Airport az MTI-vel.

Mérgező kábítószert találtak a Liszt Ferenc-repülőtéren

Rendkívül veszélyes, halálos méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.

Bréking! Megbénult a Liszt Ferenc Repülőtér - Városi Kurír

Műszaki okok miatt péntekre virradóra átmenetileg nem fogad járatokat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - tudatta az MTI péntekre virradó éjszaka.

Jó hírünk a világban: a dél-koreai követség előre figyelmezteti állampolgárait, hogy lopnak a bőröndből Budapesten

"Ez a legrosszabb reptér a világon" - írta a kiborult utas. A reptér üzemeltetője csak vállat vonogat.

Lángoló autó a Liszt Ferenc replülőtére

Hétfőn a déli órákban tűz martaléka lett egy személyautó a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.

Mega parkoló Ferihegyen: ezer új parkolóhelyet épít Budapest Airport

Újabb ezer parkolóhellyel bővíti a parkolóhelyek számát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője közel egymilliárd forintból.

A Liszt Ferenc reptéren tudják, milyen egy luxus zalahúsos szendvics

A világon minden nagy reptéren van ilyen prémium váró, ahol a bizonyos utasok (akiknek business class jegye van, akik nagyon gyakran repülnek, akik fizetnek valami tagsági díjat, stb.) a többieknél kényelmesebben várhatják, hogy felszállhassanak a gépükre. A budapesti repülőtéren is van ilyen.

Ha kedd, akkor taxis demonstráció, a mai desztináció: Ferihegy

Az Uber ellenes taxis demonstráció ma eléri a repülőket is: kedden délután fennakadások várhatók a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi reptér felé.

Készültségben a TEK, páncélosok Ferihegyen

A Magyarország területére ideiglenesen kihirdetett 2-es terrorfokozatnak megfelelően, a belügyminiszter utasítására Hajdu János főigazgató teljes készültségbe helyezte a Terrorelhárítási Központ (TEK) állományát – közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

Levették az első uberező rendszámát a Liszt Ferenc repülőtérnél

A hét végén levették az első uberező rendszámát a Liszt Ferenc repülőtérnél – írja a Nol.hu. Az esetre gyorsan reagált az amerikai hátterű vállalat is.

Cápafogra csaptak le Ferihegyen

Védett állatfajok csontjait, köztük cápafogat és páviánkoponyát találtak három csomagban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Simicska vidáman elrepült

Simicska Lajost, akiért a Fidesz már közel sem rajong annyira, a repülőtéren kapták lencsevégre. A hvg.hu olvasójának képe szerint a Liszt Ferenc reptér 2-es termináljában várt egy 9 óra 57 perckor induló Zürichbe tartó gépre. A milliárdos állítólag jókedvű volt, viccelődött is kísérőivel.

Kézipoggyászban csempészte volna a kokaint Magyarországra

Csaknem négy és fél kilogramm kokaint próbált kézipoggyászában Magyarországra csempészni egy spanyol férfi a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője kedden az MTI-t.

Ezeket a budapesti repülőjáratokat törölték

A Lufthansa német légitársaság pilótáinak hétfő délben kezdődő másfél napos sztrájkja miatt több Budapestre érkező, illetve onnan induló járatot töröltek.

A reptéren fogták el a Fővám téren késelő férfit

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogták el a rendőrök azt a külföldi férfit, aki életveszélyesen megsebesített egy férfit szerda este Budapesten az V. kerületi Fővám téren – közölte a rendőrség honlapján csütörtökön délelőtt.

101 kokainkapszula volt egy férfi testében Ferihegyen

Százegy kapszulában több mint egy kilogramm kokaint akart a testében Magyarországra hozni egy férfi. A nigériai csempészt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei – közölte a NAV szóvivője.

Új drogot találtak egy csomagban a Liszt Ferenc-repülőtéren

Új pszichoaktív anyagot találtak egy Kínából érkezett csomagban a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden a Facebook-oldalán.

Volt egy kis káosz a Liszt Ferenc repülőtéren

A 2B terminál áramelosztó rendszerében keletkezett a hiba hajnali fél öt körül, ezért át kellett vezetni a kapacitást a 2A-ra. Ez fennakadásokat okozott, de már helyreállították a hibát. Áramszünet volt kedden kora reggel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálján, ezért a teljes kapacitást át kellett tenni a 2A-ra –...

Váratlanul Budapesten szállt le egy repülő

Utasrosszullét miatt Budapesten szállt le a török SunExpress Izmirből Frankfurtba tartó járata pénteken – írja az Airportal.hu légiközlekedési szaklap.

Kokainfutárt fogtak a Liszt Ferenc repülőtéren

Kokainfutárt fogtak a rendőrök a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren még vasárnap - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján.

Ismét látogatható a Liszt Ferenc-repülőtér kilátóterasza

Négy év után mától ismét látogatható a Liszt Ferenc-repülőtér kilátóterasza a 2A terminál tetején, a hétvégén ingyen lehet a teraszra jutni.

A Budapest Airport légitársaságokat díjazott

A Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport tíz kategóriában díjazta azokat a légitársaságokat, utazásszervezőket, amelyek az elmúlt évben a legtöbbet tettek a magyarországi légiforgalom fellendítéséért - közölte a cég az MTI-vel pénteken.

Temetik a Malévet? - A magyar nemzeti légitársaságra emlékezünk

Hét órakor jelentették be a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren, hogy a Malév járatait törölték.