A Liu fivérek Kínában sokkal autokratikusabb rendszerben sportolnak, mint itthon - Médiabirodalom

Liuék Kínában a magyarhoz képest autokratikus rendszerben sportolnak, kollégiumban laknak, amit nyilván megszenvednek, de nekik most az eredményesség a fontos, mondta az olimpiai bajnokokról korábbi mentoruk, a magyar short track válogatott szakmai vezetője, Bánhidi Ákos a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

A Liu fivérek már inkább érzik magukat kínainak, mint magyarnak

Kínai állampolgárként mutatkozott be Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang, nagyon úgy fest, hogy lemondtak magyarságukról.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség mintegy 300 millió forintért elengedné a Liu testvéreket

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöksége csütörtöki elnökségi ülésén úgy döntött, hogy hozzájárul az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó testvérpár, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang országváltásra vonatkozó kérelméhez.

Országváltást kezdeményeztek a Liu testvérek

Az olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához.

Minimum 200 millió forintot bukott el a kizárással Liu Shaolin Sándor

Szabálytalankodás miatt kizárták az 1000 méteres férfi gyorskorcsolya döntőből, ezzel pedig nem kevés pénztől fosztották meg a kínai-magyar olimpikont.

Téli olimpia: elutasították a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók óvását

Emiatt nem változott a férfi 1000 méteres döntőjének végeredménye.

A magyarok megóvják a Liu Shaolin Sándortól elvett olimpiai döntőt

Bánhidi Ákos elmondta, hogy sok reményt nem fűznek az akcióhoz, mégis fontosnak tartották a lépést.

Peking 2022: Liu Shaolin Sándortól elvették az aranyérmet, testvére bronzérmes lett

A férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres számában Liu Shaolin Sándort kettős szabálytalanság miatt kizárták.

Siker a pekingi olimpián: mindhárom magyar továbbjutott férfi 1000 méteren

Az esélyeknek megfelelően mindhárom magyar induló, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry is futamgyőztesként jutott tovább.

A pekingi téli olimpiával kel és fekszik a Liu-testvérpár

Nagyon ott szeretnének lenni az olimpián 2022-ben.

Győzött a férfi váltó és Liu Shaolin Sándor 500 méteren a gyorskorcsolya világkupa montreáli állomásán

Az olimpiai és Európa-bajnok férfi váltó és 500 méteren Liu Shaolin Sándor is győzött vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának második, montreali állomásán.

Szakított Liu Shaolin Sándor és Péterffy Lili

A híresztelések igaznak bizonyultak, most már hivatalos: szakított az álompár.

Orbán Viktor összehaverkodott Liu Shaolin Sándorral – fotó

Magyarország első számú gyorskorcsolyázójával fotózkodott a miniszterelnök.

Most elolvashatja Tóth Gabi testét

Tóth Gabi, az extravagáns énekesnő egybe forrt tetoválásaival – állítja. Sőt, azt is elárulta, melyik, mit jelent.

Rövidpályás gyorskorcsolya vb: nincs magyar döntős 1000 méteren

Egyik magyar sem került döntőbe 1000 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságán, a legmesszebb Liu Shaolin Sándor jutott, akit az elődöntőben kizártak.

A Liu fivérek a Ferencvárosban folytatják

A Ferencvárosi Torna Club újjáalakította gyorskorcsolya-szakosztályát és leigazolta a magyar váltóval olimpiai bajnok Liu fivéreket, valamint az amerikai születésű, de magyar színekben versenyző Krueger testvérpárt.

Liu Shaolin ezüstérmet szerzett a gyorskorcsolya világkupán

A férfi váltóval olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert szombaton az 500 méteres versenyben a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának torinói záróállomásán.

Tetoválásokat gyűjt Liu Shaolin Sándor, az egyik karja szinte teljesen tele van rajzolva

Liu Shaolin Sándor gyorskorcsolyázó a nagyobb sikerei után újabb és újabb tetoválásokat varrat magára, írja a Blikk .

Bánhidi a Liu-fivérek eredményéról: ez mestermunka volt

Bánhidi Ákos csapatmenedzser mestermunkaként jellemezte azt, ahogy a Liu fivérek egymás között felosztva a két szombati egyéni számot egy-egy arany- és ezüstérmet nyertek 500 és 1500 méteren a hollandiai Dordrechtben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

Kettős magyar győzelem született a gyorskorcsolya Eb-n

Liu Shaolin Sándor arany-, öccse, Liu Shaoang pedig ezüstérmet nyert 1500 méteren a hollandiai Dordrechtben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.

Liu Shaolin elesett az edzésen, de szerdán elutazik Hollandiába a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-re

Az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor elesett edzés közben, de szerdán társai után indul Hollandiába, ahol péntektől vasárnapig kerül sor a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságra.

Jászapáti Petra, Liu Shaolin Sándor és Burján Csaba maradt hibátlan a gyorskorcsolya világkupa selejtezőjében

A férfiaknál Liu Shaolin Sándor és Burján Csaba, míg a nőknél Jászapáti Petra maradt hibátlan a Calgaryban zajló rövidpályás gyorskorcsolya világkupa pénteki selejtezőiben.

Hont: A Liu-testvérek tudtukon kívül Őcsénybe is üzentek

Teljesen helyénvaló fölhozni a migránsozást az olimpiai arany apropóján, bárhogy is prüszkölnek egyesek.

Az olimpia legcukibb pillanata: Liu Shaolin Sándort utánozza egy önkéntes

A kamera pont felvette, ahogyan a háttérből az egyik önkéntes leutánozza Sanyi verseny előtti rituáléját. Végül közös produkció lett belőle.

Liu Shaolin Sándor éremesélyesként várja a szombatot

Reális esély van arra, hogy 38 év után szombaton a magyar csapat érmet nyerjen a téli játékokon Liu Shaolin Sándor révén, aki a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres küzdelmében a legnagyobb favoritok közé tartozik.

"Nem úgy mentem fel, hogy nyerek" – Liu Shaolin Sándor ötödik lett 1500 méteren

Liu Shaolin Sándor ötödik lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában a phjongcshangi téli olimpia első, szombati versenynapján.

Történelmi magyar siker: Liu Shaolin Sándor aranyérmes 500 méteren

Liu Shaolin Sándor arany-, öccse, Liu Shaoang pedig bronzérmet nyert 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók szöuli világbajnokságának szombati versenynapján.