Orbán a melegekkel vitetné el a balhét? A homofób törvény szigorításáról kérdezget egy közvélemény-kutató

Arra kíváncsiak, mit szólnának az emberek, ha szigorítanák a gyermekvédelminek nevezett – valójában inkább csak homofób – törvényt.

A gyermekorvosok csoportja szerint a nemmegerősítő kezelések visszafordíthatatlan következményeket okoznak a fiataloknál

A gyermekorvosokat és más egészségügyi szakembereket tömörítő országos szervezet Amerikában azt állítja, hogy a „nemmegerősítő” terápiák nem bizonyultak előnyösnek a nemi diszfóriában szenvedő serdülők számára.

Pásztói hétköznapok - "Ha meghallom azt a szót, kultúra, a pisztolyomért nyúlok"

A címben idézett a "kultúra ügyével foglakozó dicső "mondatot többeknek is tulajdonítják, egy közös van a feltételezett "elkövetőkben", hogy valamennyien a hitleri birodalom vezetői.

A michigani legfelsőbb bíróság elsőként fogadta el az „ők” névmás használatát a transzneműek esetében

A michigani legfelsőbb bíróság megszavazta, hogy a bírák és a bírósági alkalmazottak a magukat transzneműként azonosított személyek esetében használhassák az „ők” személyes névmást – írja az Epoch Times.

Kiderült, melyik könyvért kapta a Libri a milliós „fóliázós” bírságot

A könyvben bemutattak egy olyan embert, akiért jár a fólia a hatóságok szerint.

Hodász András a coming out után - Baristának állt

Ahogy azt Hodász András esete is igazolja, a magyar egyház mind a mai napig szinte semmit sem tesz, inkább ragaszkodik az elmismásolás tarthatatlan politikájához.„Tömegével derültek ki az egyházon belül, az egyházi vezetők körében, a klérus körében elkövetett különböző visszaélések, tudjuk, hogy András is ilyen visszaélés...

Félremagyarázza a Labrisz Leszbikus Egyesület a gyermekvédelmi törvényt

A Labrisz Leszbikus Egyesület a Budapest Pride keretében szervezett olyan eseményt, amely során bemutató órát tartottak arról, hogyan lehet, például egy mesén keresztül szemléltetni az LMBTQ+ témát a kisiskolások részére.

Jön az újabb szigorítás – A fóliázás után teljesen eltűnhetnek az LMBTQ könyvek a boltokból

Úgy néz ki, már a fólia sem lesz elég. Újabb retorzió érheti az LMBTQ tartalmú könyveket: a melegellenes-törvény miatt további szigorítások várhatók – írta meg a 24.hu.

Szanyi Tibor: hajrá Mi!

Amikor egy padot szivárványosra festenek, az számomra ugyanolyan, mint a zöld-fehér, vagy a piros-fehér-zöld változat.

Uniós biztos: „Elítéljük, ha egy vallás nevében lépnek fel az LMBTQ-közösségekhez tartozókkal szemben”

Vera Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja, akár Magyarországnak is címezhette volna a beszédét.

„Még a pizsi fellövése előtt pingáltak egyet” – Másodszor is zöld-fehérre festették a ferencvárosi szivárványos padot

Baranyi Krisztina polgármester sem hagyta szó nélkül a rongálást.

Ungár Péter azt kéri, engedjük el, hogy vannak b*zik

Az ellenzéki Ungár Péter – aki maga is vállaltan az LMBTQ-közösség tagja – a Pride-hónap kapcsán osztotta meg a gondolatait.

Sztárpár az LMBTQ közösségből - Az életet élni kell és nem felvállani, az csak az elmaradott országokban szokás

Miközben Magyarországon jelenleg is zajlik a pride-hónap, amelynek elsőrendűcélja az LMBTQ közösség elfogadtatása egy olyan országban, ahol a kormány mindent megtesz ezeknek az embereknek az ellehetetlenítéséért.

Megafonos cerkák, figyelem! Újabb ócsárolni valók a láthatáron! Pressman újra vacsizott.....

A mai napig nem tudják megemészteni a kormányközeli íródeákok, hogy David Pressman amerikai nagykövet olyanokkal is egy asztalhoz ül, kikéri a véleményüket, akiket kényes ízlésük nem tart erre alkalmasnak.

Sára Botond pert vesztett -két év kellett hozzá!- Józsefváros önkormányzatának becsmérléséért

Sára Botond Józsefváros volt polgármestere, még kormánybiztosként azzal rágalmazta meg a Józsefvárosi Önkormányzatot, hogy hónapokon keresztül LMBTQ propagandát folytatott az óvodáiban.

Szalay-Bobrovniczky: „Magyarországon nem lesz sem LMBTQ-XYZ, sem gendersemleges, sem másmilyen, progresszív ideológiával fertőzött haderő”

A honvédelmi miniszter azt is bizonygatta a CPAC-n elmondott beszédében, hogy ideológiai megszállók támadnak a gyerekek lelkére az iskolákban.

Ellenzéki pártok a LMBTQ-csoportok védelmében

Az ellenzéki parlamenti pártok törvénymódosítással védenék az LMBTQ csoportok tagjait a gyűlöletbeszédtől.

Orbán Viktor gúnyt űzött Ferenc pápából és még sokakból – A miniszterelnök megint kiverte a biztosítékot

Orbán Viktor egy családi fotót posztolt a pápával közösen, amivel még nem is lenne baj – ám a fotónak adott cím olyan cinikus, hogy a Család az család kampány elindítója nem tudta szó nélkül megállni.

Habzó szájjal a világ ellen: Menczer Tamás a finneknek és a cseheknek is beszólt

A finnek pitiznek Menczer Tamás szerint, a cseh külügyminiszternek pedig azt üzeni, el a kezekkel a magyar gyerekektől.

Aszex Pride - Budapesten rendezik a világ első felvonulását

2023. április 15-én, szombaton történelmi eseménynek ad otthont Budapest.

Stand-Up Comedy: LMBTQ+ barát humoristákkal érzékenyítene a Labrisz 

A Labrisz Leszbikus Egyesület felhívása szerint pályázati anyagokat várnak olyan személyektől, akik LMBTQ+ barát módon tudnak vicceket mesélni. Az első, bemutatkozó stand-up estet június 23-án tartják a Labrisz-est keretében, ahol a legjobb tíz versenyző állhat a publikum elé, majd a legjobb háromnak lehetősége lesz még nagyobb...

Kaszab Zoltán: Van mitől megvédeni a gyermekeinket

Az egész magyar közvéleményt megrázó, elmúlt hetekben történt sajnálatos esetek ellenére még mindig sokan vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy csak álprobléma az, hogy a genderlobbi a gyermekeinket igyekszik behálózni. Ők a 15 éves diákjával homoszexuális viszonyt folytató pedagógiai asszisztens ügyét is egyedi, elszigetelt...

Norvégiában bemutatták a harmadik nem bevezetésének lehetőségeit

A norvég kulturális és esélyegyenlőségi miniszter, Anette Trettebergstuen öt lehetőséget mutatott be a harmadik nem jogi megvalósítására Oslóban. Egy ügyvédi iroda dolgozta ki a megvalósítási terveket, miután a parlament januárban elutasított egy korábbi javaslatot.

Csökkentik az abortusz alsó korhatárát Spanyolországban, lazítottak a többi szabályon is

A spanyol parlament elfogadta a menstruációs szabadnapok bevezetéséről és az önkéntes terhességmegszakítás korhatárának csökkentéséről szóló jogszabályi módosításokat csütörtökön Madridban.

Illyés Szabolcs: Elfogadhatatlan a politikai janicsárok és szórakoztatóipari szakmunkások által végzett gender-propaganda

Nagy port kavart a hír, miszerint Petróczi Zoltán – művésznéven Lady Dömper – fog előadást tartani a FREE Egyetem szervezésében a CEU épületében.

A terhes Joker szappanoperába való

A mesékben minden előfordulhat, még az is, hogy Batman állandó ellenlábasa, Joker terhes lesz.

Székely János: Nagyon aggasztó, hogy egyes német püspökök helyeslik az azonos neműek közti testi kapcsolatot

Helmut Dieser német püspök egy interjú során beszélt homoszexualitásról és ezzel kapcsolatban olyan reformokról, amelyeket Ferenc pápával személyesen szeretne megvitatni.

Leszbikus párt jelenítettek meg a Peppa malac mesesorozatban

A Peppa malac az egyik legnépszerűbb rajzfilmsorozat, amelyben 2004-es indulása óta először jelenik meg leszbikus pár.

Varga Judit mély nyomot hagyott Sebastian Vettelben!

Sebastian Vettel: „Nyomasztónak tartom, hogy egy olyan ország, amelyik az Európai Unióban van, ilyen törvényt hoz.” ÚŰgy néz ki a versenyző és a magyar kormány elmúlt évi háborúja az idei magyar futam okán is folytatódik.

Sebastian Vettel keményen beleállt Varga Juditba: "a rendőröktől is valószínűleg azt várja, hogy azokat tartóztassák le, akik szerinte letartóztatást érdemelnek"

Tavaly Sebastian Vettel szivárványos cipőben érkezett a Forma 1 magyar nagydíjára, hogy az akkor elfogadott homofób törvény ellen tiltakozzon.