Az orosz sajtó szerint fejfájásra panaszkodott a Lukoil-alelnök, majd felakasztotta magát

Folytatódik a gyanús halálesetek sora Oroszországban: Vitalij Robertusznak volt már elődje, aki állítólag sámánista szertartáson kapott szívrohamot, ő maga most állítólag fejfájásra panaszkodva lett öngyilkos.

Kizuhant a moszkvai kórház ablakából a Lukoil igazgatója, azonnal meghalt

67 éves volt. 

A Mol szerint naponta csak egyszer lehet tankolni, hatósági és piaci áron összesen

A Lukoil kútjainak egy részén már csak napi 20 litert lehet tölteni a járművekbe.

Varangyméreg miatt halt meg a Lukoil vezetője egy sámán pincéjében

A férfi holttesttét Moszkva közelében találták meg. 

LUKOIL: Nem számítunk 100 dolláros olajárra a közeljövőben

A Lukoil orosz olajvállalat vezetője kételkedik abban, hogy a kőolajárak a közeljövőben elérhetik a száz dollárt.

Élénkül a forgalom, egyes kutakon már növelik a nyitvatartási időt

Miután minden Magyarországon működő töltőállomás-hálózaton visszaesett az üzemanyag-forgalom a kijárási korlátozás miatt, az üzemeltetők többsége rövidebb nyitvatartást vezetett be, néhány kutat ideiglenesen be is zártak, a héten azonban már élénkült a forgalom, ezért több forgalmazó ismét hosszabb nyitvatartással várja...

Kivonul a Lukoil Magyarországról

Kivonul Magyarországról, Csehországból és Szlovákiából az orosz tulajdonú olajtársaság, a Lukoil, írja a Világgazdaság .

Orosz Medve

még nincs vége az orosz medve uralmának.

Orosz részvény ETF

Mostanában azért annyira nem megy jól az oroszoknak, lassult a gazdaságuk.

WTCC - Túl van az első teszten a Lada Sport Lukoil!

James Thompson a hét elején Magny Coursban vitte először pályára a 2013-as autót.

A Fradi orosz kézbe kerül?

A Nemzeti Sport szerint a Lukoil olajtársaság vásárolhatja meg az FTC labdarúgóklubot.