Mi az a led és miért jobb?

Előző cikkünkben már fejtegettük, hogy attól, hogy valamit ismer egyfajta néven a köznyelv, még nem biztos, hogy bármi köze is van ahhoz. Legjobb példa erre a neoncső kifejezés, amiből csak a cső az igaz.

Tevéknek szánt közlekedési lámpát helyeztek üzembe Kínában

A világ első, tevéknek szánt közlekedési lámpáját helyezték üzembe a hétvégén Kína északi részén.

Módosítanak a rajtlámpák pozícióján a Halo miatt • Racingline.hu

Az FIA megváltoztatta a rajtlámpák beállításait annak érdekében, hogy a Haloval felszerelt autókból jobban lássák azt a versenyzők a rajtrácson.

Lázár felhívására megmutatjuk, hogy működik a közvilágítás Hódmezővásárhelyen

 "Jönnenek el Hódmezővásárhelyre bármikor, a város bármely pontjára, nézzék meg, hogy működik a közvilágítás" - invitált Lázár János miniszter a kormányinfón azután, hogy Harangozó Tamás rátört, és az OLAF vizsgálattal kapcsolatban várt válaszokat.

Visszatér a villamosbarát lámpaprogram a Nagykörútra

Úgy tűnik, volt értelme kiállni a tömegközlekedés mellett és szóvá tenni a nagykörúti zöldhullám ügyét.

Csinálna ilyet a házával?

Őrület, mennyi idő egy-egy ilyen karácsonyi kültéri világítás felszerelése a házra.

5 titok a mennyezeti lámpákról, amit talán Ön sem tud

A mennyezeti lámpa minden otthon elmaradhatatlan részét képezi, és évszaktól függetlenül gyakran esik rá a választás a reggeli, valamint az esti órákban.

Veszélyes lámpákat szűrt ki a fogyasztóvédelem – itt a lista melyikekkel volt baj

Akkumulátoros, tölthető zseblámpákat, fejlámpákat és asztali lámpákat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság, a vizsgált kilencféle termékből nyolc nem volt megfelelő.

Hogyan teremts varázslatos hangulatot a kertedben?!

Ha választani kellene, pénzt költenél-e, vagy ingyen magad csinálnád meg a kerti világításod,Te melyiket választanád? Dillemma kiválasztani, így a jó idő közeledtével,hogy elektromosan legyen-e szerelve,vagy szolár lámpákat rakjunk-e , a be kertünkbe-teraszunkra. Az időről,anyagi vonzatáról (szerelő,lámpatest stb.) nem is...

Ha ezt a lámpát vette az IKEA-ban, azonnal vigye vissza!

Áramütés kockázata miatt visszahívja a Patrull elnevezésű éjjeli lámpát az IKEA – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Megmagyarázhatatlanul drága lámpákat hagyott maga után Tiborcz

Sok városban kapott nagyértékű megbízásokat a közvilágítás fejlesztésére az a cég, amelyből a közelmúltban szállt ki Orbán Viktor veje. A Direkt36 kiderítette, hogy a lámpák kirívóan sokba kerültek, ami tíz- és százmilliókkal dobta meg az egyes projektek költségét.

A gyógyító fény lett a legjobb bőröregedésgátló

Otthoni használatra is ajánlott innovatív technológia- Idén egy speciális lámpa nyerte el az év legjobb bőröregedésgátló készülékének járó díjat.

Láttál már ekkora cseresznyét?

Bemutatjuk Nika Zupanc szlovén tervezőnő Cseresznye lámpa sorozatát.

MAXlight design lámpák a MAXCityben

Egy lámpa van, akinek csak egy szükséges fényforrás, a lakás egyik lakberendezési kiegészítője de van, akinek egy látványos designelem.

Tiffany lámpa saját kezűleg

Saját kezűleg szeretne ajándékot készíteni szeretteinek születésnapjukra vagy karácsonyra, húsvétra?

Londonban iPad vezérelt utcai világítás épülhet

London városa komoly fejlesztéseket tervez a Westminster-i közvilágításban az elkövetkező négy évben.

Bajunk lehet a lámpafénytől

A mesterséges fény használata depressziót okozhat egy új kutatás eredményei szerint.

Az angyalföldi Váci útról indult az Orion

Az Orion Rádió és Villamossági Vállalat jogelődjét, a Magyar Wolframlámpagyárat 1913-ban alapította Kremeneczky János bécsi gyártulajdonos.

Intelligens LED-es fényszórót fejleszt az Opel

Olyan vakításmentes, fénydiódás világítórendszert fejleszt az Opel, amely néhány éven belül a szériagyártású típusokban is elérhető lesz.

Közvilágítás szélenergiával

A megújuló energia ott teheti a legnagyobb szolgálatot, ahol nagy a szükség, ám sokszor tiszta energiával működő berendezések nagyon drágák.

Intelligens LED jelzőlámpák jöhetnek

Dennis van Melick formatervezést tanul Hollandiában, de már most olyan találmánnyal állt elő, amit könnyen hasznosíthatnak a jövőben egész Európában.

Lődd le a fényt!

Szívem, lelőnéd a lámpát? Persze! A Bang nevű lámpával most szó szerint megtehetjük ezt, hiszen pisztoly formájú, vezeték nélküli kapcsolót kapunk hozzá.

Látni és látszani a kerékpáron

Nagyon fontos, hogy különösen most és a hamarosan kezdődő téli időszakban jól látszódjanak a kerékpárosok, hiszen ez az egyik alapfeltétele a közlekedésnek.

A fehér “fényfék”

A fehér fényű izzók jóval erősebben fékezik a szervezet létfontosságú melatonintermelését, mint a sárgásan világítók – erre jutottak egy nemzetközi tanulmány szerzői.

Manufakturális svéd lámpák

Modern, időtlen high performance izzás - letisztult, dekoratív formában.

IKEA sufnituning: Grönö lámpa

Ötletek kreatívoknak IKEA továbbfejlesztésre.

Vámpírnaplók hangulatban

Harapásnyomok a nyakon és kalitkák a lányszobában

Szentiván töke fénybe borul

Szentivánéj varázsa.

Határon átnyúló technika: nem csak világítanak, mérnek is a lámpák

Egy határon átnyúló projekt eredményeként a közeljövőben modern, ledes lámpákat szerelnek fel Zalakaroson.

Na de miért pont hold zselé?

Ha valakinek van ötlete a miértre, kérem írja meg!