Soron kívül megkapott oltással vádolják László Imrét, megszólalt a DK-s polgármester

László Imre közleményében hangsúlyozza: orvos is, nemcsak politikus, az oltási tervnek megfelelően pedig az orvosok megkapták és meg is fogják a vakcinát. A Mi Hazánk csütörtöki közleményében arról írt,

Újbuda polgármestere feljelentette a kormányhivatalt

A hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés bűncselekményi gyanúja miatt tett feljelentést egyelőre ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon dr.

Jogerősen pert nyert a Pesti Srácok ellen László Imre, akit a kampányban heteken át szexuális zaklatással vádoltak

A DK-s politikust nem sikerült lejáratni, azóta Újbuda polgármesterévé választották.

A koronavírus megállítható a határon?

A 2019-nCoV koronavírus decemberben ütötte fel a fejét Kínában, január derekára már a világ több pontján feltűnt a fertőzés.

Újbuda minden korábbi polgármestere kiáll az ellenzéki jelölt mellett

Újbuda korábbi SZDSZ-es, MDF-es, fideszes és szocialista polgármesterei biztosították támogatásukról László Imrét, a XI. kerület ellenzéki polgármesterjelöltjét hétfőn Budapesten.

Életveszélyes, ha nem megfelelő a hőmérséklet a kórházi műtőkben

Amikor egy műtőben nem működik a klíma, akkor az nem is alkalmas a beavatkozások elvégzésére.

DK: súlyos ára lesz, hogy nem szakemberek felügyelik a budai centrumkórház felépítését

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a lakosság súlyos árat fog fizetni amiatt, hogy nem egészségügyi szakemberek felügyelik az új dél-budai centrumkórház létrehozását – mondta László Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa pénteken sajtótájékoztatón az ügyben, hogy a "szuperkórház" építésének felügyelete az Emberi...

Kórházigazgató: Orbánék csak trükköznek az egészségüggyel

László Imre volt kórházigazgató a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy inkább trükközés semmint az egészségügy valódi megsegítése az a kormányzati bejelentés, mely szerint

DK: Nem migrációs, hanem egészségügyi vészhelyzet van

A Demokratikus Koalíció szerint nem migrációs, hanem egészségügyi vészhelyzetet kellett volna kihirdetni, mert az alapellátásban folyamatosan emelkedik a tartósan betöltetlen praxisok száma.

Félmilliárdra várnak az egri nővérek – Orbán elárulta őket a DK szerint

Az egri Markhot Ferenc Kórház félmilliárd forinttal tartozik az ápolóinak még azután is, hogy bíróság mondta ki: jár a pénz. Hiába van erről szerződésük a kórházzal, az Orbán-kormány államigazgatása felrúgta a megállapodást, amikor 2013-ban államosította az intézményt. Most a kórház 1500 dolgozója várja, hogy megkapja az...