Megbüntették a fideszes polgármester-jelöltet, mert iskolában kampányolt

Iskolai tanévnyitón szidta az ellenzéki jelölteket, majd ismertette a programját a gyerekeknek. 200 ezer forintra büntették a hírek szerint.

László Tamás a XV. kerület láthatatlan fura ura

László Tamás volt polgármester jelenleg a XV. kerület országgyűlési képviselője, egy régi dakota csellel pakolta be magát a kerület érrendszerébe, amin azóta folyamatosan dugulás elhárítást végeznek. De menjünk kicsit vissza az időben.

Felfalták egymást a fideszesek a XV. kerületben

Inkább minden érintettnek megszünteti a párttagságát a Fidesz, csak hogy véget vessen a XV. kerületi szervezetében dúló viszálynak. Ugyanis évek óta megy az ellenségeskedés László Tamás parlamenti képviselő, volt polgármester, illetve a volt alpolgármestereinek emberei között – értesült az Index .

Szavazatvásárlással gyanúsítja a Fidesz a XV. kerületi polgármestert

A XV. kerületi Fidesz szerint működésképtelen az önkormányzat, az ügyek állnak, a DK-s polgármester pedig szavazatvásárlással próbálkozik.