mészáros

Hát a fa som nem kéne

Kérdezte Sadek a lullai krimóban cimborájától több fröccsöt követően, miután az már elkunyerált két berkenye csemetét, mert abból van igazán jó pálinka.A lényeg, hogy a magyarban többféle értelmezésben is használatos a fa som kifejezés.

Választás – Felcsút

.Először is szögezzük le, hogy a választás eredménye – azaz, hogy a fideszes Mészáros László követi majd Mészáros Lőrincet a polgármesteri székben – már a voksolást megelőzően sem volt kétséges. Arról azonban érdemes írni, és azzal kell is foglalkozni, hogy vajon milyen szempontok alapján döntenek az emberek.

Herczeg Zoltán: Számolgassatok csendben!

A világ egyik legnagyobb élő divatikonja Budapesten nyitja következő üzletét.

Megszűnik, vagy újabb köpönyeget vált a HírTV?

A Magyar Idők úgy tudja, - és, ha valaki, hát ez ügyben bennük lehet bízni - hogy azzal, hogy Simicska dobra verte teljes cégbirodalmát, a HírTV helyzete is kérdésessé válik.

A nemzeti agymosásért felelős miniszteri biztos tájékoztatója - Kurír Kacsa (ál)hírügynökség - Városi Kurír

Az Orbán Viktort Szolgáló Miniszteri Biztosok Tanácsa mai ülésén meghallgatta a felcsúti térségért felelős miniszteri biztos beszámolóját, hogy meddig hosszabbodik meg a kisvasút, ugyanakkor fővárosi metró késleltetett felújításáért felelős miniszteri biztos kijelentette, ennek azonban ára van, ennek fejében csökkenteni kell a...

A Lidl visszadobta nemzeti Mészárosunk vizét - Városi Kurír

Ellentétes eredményeket mutatnak a laborvizsgálatok, ezért a Vivienvíz Kft. a Lupilu szénsavmentes ásványvíz visszahívásáról döntött.

Drága jó Kásler professzor! - Városi Kurír

Engedje meg kérem Kásler professzor, hogy gratuláljak én is Önnek...így a sokadik senkiként, de annál nagyobb örömmel. Elképesztő ez a tudás, ez a csodás elme,

Nemzeti magyar turul-logó egy amerikai ingyenes portáltól importálva - Városi Kurír

Mészáros Lőrinc zseniális kreativitásáról árulkodik, hogy sportmárkája logójának tervezését nem bízta holmi névtelen brigádra, a magyar nemzeti márka brandjének emblémáját egy amerikai képügynökség oldalról importálta.

Felcsúton szégyellik Orbánt és Mészárost? - megszabadultak a képüktől - Városi Kurír

Egy falu életében nem mindennapi dolog, ha két, egész Magyarországon világhíres-hírhedt szülöttel is büszkélkedhet. Mi történhetett Felcsúton? Volt kép, nincs kép

Önnek ér 17.000.000 közforintot Matolcsy új szőnyege? - Városi Kurír

Az Átlátszó kikérte Matolcsyék alapítványainak legújabb szerződéseit, akik erre kirakták ezeket a honlapjukra. 

A Mészáros-gyerek a nagy va-va-va-vadász.... - Városi Kurír

Ifjabb Mészáros Lőrinc amikor még ennél is ifjabb volt, feltehetőleg naphosszat rohangált a konyhaasztal körül, mert a cselédek kergették, ha rosszalkodott és nem vadászott a más földjén.

Mészáros européer Lőrinc magyarul "sorosbérencezte" a Vice újságírónőjét - Városi Kurír

Mészáros Lőrinc nagy ember, zseniális vállalkozó!

Nem kell számolgatni! Meg kell nézni a választást a számítógépen - Városi Kurír

De most komolyan. Miért nem az NVI gépét nézi meg aki kíváncsi? Számolgatunk, osztunk, szorzunk, papírokat nyálazunk, ez itt nem jó, az ott nem jó, ez nem így volt.

"Lopott vagyon nem maradhat a tolvajoknál..." - Városi Kurír

Bedurvult az utolsó pár napra az amúgy sem leányálom kampány.

Mit tett magáévá szerdán Mészáros Lőrinc? - Városi Kurír

A múlt heti Mátrai Erőművet ugyan nem múlja felül, de a szerdai nap sem múlt el habzsolás nélkül, az ország üzleti zsenije magáévá tette a Egerszalóki Hotel Salirist.

Mészáros, a felcsúti csoda! - és ő mind a miénk..... - Városi Kurír

Az eddig sem volt kétséges, hogy Mészárosék Lőrince nem mindennapi figura.

Felcsúton nem érvényes még a megváltott jegy sem! - Városi Kurír

Szombat délután nagy attrakcióra készültek a több milliárd közpénz-forintért felhúzott Pancho Arénában, Orbán házi stadionjában.

Elegem van sok korrupt tetűből, és az őket még most is bőszen mentegető f@sz békemenetelőkből is - Városi Kurír

Tisztázzunk valamit, ami alább következik, az bizony egy megfontolsz általánosítás.

Orbán őszinte pillanatán Putyin jót röhögött..... mi nem annyira! - Városi Kurír

Orbán Viktortól ritkán hallani őszinte mondatot, annak ellenére, hogy minden erejével az "igazak" táborát kívánja személyében erősíteni.

Bayer melle teljes szélességével kiáll Mészáros és Tiborcz mellett - Városi Kurír

Bayer arról elmélkedett, hogy nekünk Magyaroknak kutyakötelességünk lenne kiállni Mészáros Lőrincért és Tiborcz Istvánért, hiszen a vádak igaztalanok, mi pedig benne hagyjuk őket a slamasztikában.

Világhír Orbán-módra, vagy mindegy, hogy mit, csak írjanak? - Városi Kurír

Kovács Zoltán hétfői napja nem irigylésre méltó, ma meg kell támadnia a világsajtó jelentősnek mondható részét.

Orbán strómanja luxusjachttal, luxusautóval és luxusrepülőgéppel közlekedik

Mészáros Lőrinc elismerte, hogy magánrepülővel szokott közlekedni. Azt, hogy a felcsúti fideszes polgármester egy akár 3 milliárd forint értékű magánrepülőgépet használ. A gázszerelőből lett nagyvállalkozó kérdésükre kedden azt mondta: valóban szokta használni a gépet, amelyet állítása szerint bérel.

Túl sok a lopnivaló: nepotizmus a strómanok között is

Nem elég Mészáros Lőrinc, hogy állami megrendelések, közbeszerzések révén szerezhető bevételeket, vagyont a nevére írják. Orbán nem meri tágítani a kört, mert az veszélyes, ezért a Mészáros család tagjaira, Mészáros gyerekeinek nevére is kell íratni közbeszerzést és vagyonelemeket, mert Mészáros már fejben sem tudja...

Túlnyomórészt uniós forrásokból gazdagodtak Mészáros Lőrinc családi cégei az elmúlt hét évben

A közbeszerzési dokumentumok szerint Mészáros Lőrincék különböző cégei 2017 végéig összesen 476 milliárd forint értékű tendert nyertek el.

Mészáros Lőrinc vs. magyar egészségügy - Városi Kurír

Mészáros  Lőrinc 2017-es évi vagyongyarapodásából jelentősen javítható lenne az egészségügy helyzete, állítja a Párbeszéd párt.Több mint ötödével nőtt a hazai 100 leggazdagabb magyar vagyona, köztük Mészáros Lőrinc megötszörözte a vagyonát egyetlen év leforgása alatt.

Vásárhelyi Mária: a Putyin és Erdogan által kijelölt trendbe illeszkedik a teljes magyar választási rendszer - Városi Kurír

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin független jelöltként jelölteti magát az orosz választáson.

Show-műsort kap Bayer Zsolt Mészáros televíziójában

Hétfő reggeltől új székházból, megújult díszletekkel és műsorstruktúrával jelentkezik az Echo TV.

Gyászba borult a magyar nemzet, Mészáros Lőrinc elveszített egy balatoni kempinget

Mint ismert, Mészáros Lőrinc cége, a Konzum Nyrt. résztulajdonában álló BLT Group Zrt a Balatontourist megvásárlásával áprilisban befalta balatoni kempingek oroszlánrészét. Alig négy hónappal azután, hogy a kormány elhatározta, gyenge ötmilliárd forintot ad a balatoni kempingek fejlesztésére.

Méltó válasz Soros Györgynek

Ismét körülnéztünk kedvenc álhírügynökségünk a Hiiiiiircsattttt oldalán és alábbi közleményen akadt meg a szemünk.