Kisbolygókon észleltet a víz nyomát egy japán műhold

Egy japán kutatócsoport először észlelte víz nyomát hidratált ásványok formájában számos kisbolygón az Akari infravörös műhold használatával.

Fontos feladatai lesznek az új magyar műholdnak

Újabb magyar műhold állhat Föld körüli pályára jövőre – hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

Megvalósult álom? A világ első űrállama fellövi a saját műholdját

Igor Asurbejli, az UNESCO űrtudományi bizottságának elnöke 2016-ban kitalálta, hogy létrehoz egy saját nemzetet Asgardia néven. 

Az űrből készült fotókat nemsokára te is megveheted

Egy űrbizniszben már jártas japán cég, az Axelspace 50 olyan szatellitet állít Föld körüli pályára, melyeknek a felvételeire bárki előfizethet majd.

Oroszország a Vosztocsnij űrrepülőtér felavatására készül (+képek)

Felavatására készül Oroszország új, távol-keleti Vosztocsnij űrállomása: az első rakétafellövést a tervek szerint szerda hajnalban, közép-európai idő szerint 3 óra 1 perckor hajtják végre. A Szojuz-2.1a hordozórakéta Volga manőverező fokozata három, egyetemi diákok és kutatók által konstruált műholdat (SamSat-218D...

Maszatidéző

Kampec az első magyar műholdnak!

Elon Musk a világszintű internetelérésen dolgozik

Elon Musk, a Tesla és a SpaceX mögött álló milliárdos, akit sokan csak vasemberként ismernek, egy olyan műholdakból álló ‘csillagkép’ fellövésének terveit fontolgatja, melynek segítségével internet elérést biztosíthatna világszerte, beleértve az eddig lefedetlen területeket is.

Vasárnap vagy hétfőn zuhan a Földre a műhold

Vasárnap este vagy hétfő délelőtt zuhanhat a Földre a GOCE műhold, ám azt egyelőre senki nem tudja, pontosan hol.

A kilövés után felrobbant a műholdakat szállító Proton-M rakéta Bajkonurban

Röviddel a kilövést követően irányt változtatott, majd felrobbant és a földbe csapódott az a Proton-M rakéta, amelyik 3 GLONASS navigációs műholdat állított volna föld körüli pályára.

Kína az űrből figyeli az erdőit

Műholdakkal készülnek ellenőrizni az erdősítésre folyósított pénzek felhasználását, mivel az országban elharapóztak a visszaélések - volt, ahol a támogatás elnyeréséért a telepítés helyett egyszerűen csak zöldre festettek hegyoldalakat...

A Masat- 1 a Föld árnyékában halad pályája egy részén

Az első, teljesen magyar fejlesztésű műhold, a napelemekkel működő Masat-1 pályája egy részén a Föld árnyékában halad, ami "érdekes változás" - tájékoztatta Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense, a BME Űrkutató Csoportjának vezetője csütörtökön az MTI-t.

Masat-1 : Magyarország első műholdja hamarosan útnak indul

A magyar műhold 5 másik nemzet műholdjával együtt (az eredeti február 9-e helyett), február 13-án indul útjára Kourouban.

Monte Carlo hegyeit hódítja meg az RG Networks!

A műholdas internet szolgáltatás nem csak az üzleti szférában, de a sport terén is nagy sikert aratott. Ennek köszönhetően a 2012-es évet a Monte-Carlo Rallye versenyen nyitja az RG Networks.

Amerikai kémműholdak – Egy újabb katonai titok vége

Kevesen tudták csak, hogy valójában ki az “ügyfél”, akivel dohányfüsttel teli, faborítású szobában tárgyaltak, ahol lehallgatástól védett telefonok sorakoztak.

Útnak indulhat Magyarország első műholdja, a Masat-1

Magyarország első műholdja, a Masat-1 startlehetőséget kapott az Európai Űrügynökség (ESA) Vega hordozórakétájának első küldetésében, amely Kourou-ból indul 2012. január végén.

Becsapódott-e a műhold? Bizonytalan jelzések

Egy live stream csatorna tanúsága szerint az Indiai-óceán fölött becsapódott a műhold, amelyre napok óta figyelt a világ.

Becsapódott az UARS műhold

A NASA magyar idő szerint fél 7-kor jelentette be, hogy a szatelit földet ért, de még megerősítésre várnak az Amerikai Stratégiai Parancsnokságtól.

Szavazz! Kibe csapódjon a műhold?

Mégsem péntek éjjel, hanem előreláthatóan szombat hajnalban várható az UARS megmaradó darabjaink földet érése, a péntek délutáni számítások szerint.

Nem Magyarországon érnek földet az amerikai műhold törmelékei

Nem veszélyeztetik Magyarországot az amerikai műhold péntek este és éjjel Földet érő törmelékei a katasztrófavédelem szerint.

Európai gyerekek nevei hódítják meg a világűrt! - Galileo Rajzpályázat

Európa saját műholdas navigációs rendszert épít ki, melynek neve Galileo program.

A kozmikus szemetet is eltakarítja majd az épülő orosz űrhajó

Az Energija rakéta- és űrkutatási korporáció (RKK) pilóta irányítású űrhajót épít a röppályán keringő műholdak javításához.

Új elemzési módszer: sok fény = gazdag város

Új módszert találtak amerikai közgazdászok a szegényesen dokumentált térségek gazdasági fejlettségének felmérésére: a műholdképeken mutatkozó fények elemzését.

Egy műholdon a négy magyar közszolgálati tévécsatorna adása

Ezt a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke, Balogh László mondta Bécsben az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége (Kaláka-Club) meghívására tartott előadáson.

Megkerült az elveszett katonai műhold

Elveszett egy orosz katonai műhold, amelyet kedden indítottak útnak az észak-oroszországi Pleszeck űrrepülőteréről.

A Nap, ahogy még sose láthattuk - fotók és videó

Különleges fotókat hozott nyilvánosságra a NASA, amelyeket a Solar Dynamics Observatory készített a Napról.

Felrobbant egy műholdat szállító rakéta (videó)

Indítás után nem sokkal felrobbant egy indiai műholdat szállító rakéta szombaton, a szriharikotai űrközpontban.

A bolida észleléseinek megosztására készül az USAF

A rakétaindítások és az Átfogó Atomcsend Egyezmény ellenőrzésének célzatával az Egyesült Államok egyre szofisztikáltabb, célspecifikus műholdakat állított pályára - melyek nem csak erre bizonyultak alkalmasnak

Valóvilág 4, avagy mi zajlik a kulisszák mögött

Valóvilág 4, avagy mi zajlik a kulisszák mögött.

Fentről minden kiderül?

Nem ismeri a katasztrófavédelmi kormánybiztos azokat a műholdas felvételeket, amelyek az ajkai vörösiszap-tározóval kapcsolatban az elmúlt napokban megjelentek a sajtóban.

Offenzív képességű műhold tervével állt elő az Enyergija

Az orosz űrszektor domináns játékosa, a jelentősebb részben állami tulajdonú Enyergija egy offenzív képességekkel is rendelkező katonai műhold tervével rukkolt elő.