Veszett kóbormacskákra hívták fel a figyelmet

A Dunántúli Napló írt róla, hogy egy kóbor kiscica megharapta megmentőjét, majd az állat veszettségben pusztult el.

Nyakon nyalta megmentőjét a macska biciklizés közben – videó

Egy brazil bicikliversenyző, Viitor Fonseca edzés közben talált egy kóbor kiscicát, akit hazavitt, és gazdit keresett neki. 

Macskát mentett a folyóból a kikötői munkás – videó

Hőstettet hajtott végre Scott Derben, a londoni folyami kikötőket igazgató Royal Docks Management Authority (RoDMA) munkatársa.

Ez a magyar cica most a világ legkeresettebb reklámállata

Mindössze két hét kellett, hogy több százezres nézettséget produkáljon az a videó, amelyben egy magyar lány cicája látható. A Büdös Csirke névre hallgató jószág különlegessége, hogy ha ételt lát, azonnal felágaskodik, és két mancsával kuncsorog érte. 

Ötvenezret kap, aki megtalálja Bélát

Komoly nyomravezetői díjat tűzött ki egy kispénzű szegedi család, akiknek eltűnt a családtagként kezelt sziámi macskájuk. Úgy érzik, a cica még életben van – írja a Délmagyar .

Állatkínzással vádolják a nőt, aki 42 macskát tartott a kocsijában

Az 58 éves nő gyűjtötte szerencsétlen állatokat. Amikor letartóztatták, egy tetem is előkerült a kocsijából – írja a nypost .

50 ezret kap, aki előkeríti a gödöllői polgármester macskáját

Hétfő óta semmi hír nincs Gémesi György gödöllői polgármester hivatali macskájáról.

Meglepő eredmény: a macskák még a kajánál is jobban szeretik az embereket

Közismert tévhit, hogy amíg a kutyák az ember legjobb barátai, a macskáknak tulajdonképpen az is mindegy, hogy a világon vagyunk – legalábbis addig, amíg minden reggel megtöltjük az etetőtálat. Most azonban úgy néz ki, mégis azoknak a macskásoknak lehet igazuk, akik szerint az emberek igenis megdobogtatják a cicaszíveket.

Béna az egerészéshez Nagy-Britannia försztmacskája

A brit kormányzati negyedben már régóta problémát okoz az egérpopuláció, ezért a legtöbb miniszternek saját macskája van. Most a miniszterelnöki macska, Larry került reflektorfénybe, miután egy fotós rajtakapta a kövér állatot, hogy megfog, majd elenged egy egeret – írja a Metro .

Ezúttal macska zavarta meg a tévének nyilatkozó szakértőt

A France 24 szakija azonban nem osztott lapot a négylábúnak, egy mozdulattal elhessegette – írja a Metro .

Fagyállóval öldököl a szegedi cicagyilkos

Szegedi macskás olvasóink jobban teszik, ha egy darabig nem hagyják a szabadban egerészni a kedvencet.

Valóságshowt kapott három kóbor macska Izlandon

Jelenleg is háromezer fő követi neten az első valóságshow-t, aminek kizárólag macskák a szereplői.

Mindenki nyugodjon meg: nem okoz skizofréniát a macskatartás

Egy közelmúltbeli tanulmány szerzői feltételezték, hogy a macskatartás előidézhet bizonyos mentális rendellenességeket, mint a skizofrénia, mivel az állatok a Toxoplasma gondii parazita végső gazdái. A toxoplazmózis nevű betegséget okozó egysejtű parazita a macskaürülékkel kerül a környezetbe.

Kegyetlen állatkínzótól rettegnek a debreceni macskások

A debreceni Veres Péter utca környékén élők már nem merik kiengedni a lakásból cicáikat. Egy helyi lakos osztotta meg Facebookon, hogy mit talált a macskája hányadékában.

A világ legszebb cicájának választották ezt az állatot, nézd meg miért!

A bengáli cica jellegzetes mintázatú, igen puha szőrű macskaféle, mely házimacska és ázsiai vadmacska felmenőkkel rendelkezik.

Mostmár biztos: a macskák mindenre emlékeznek, és direkt szórakoznak velünk

Közismert tévhit, hogy a macskák kevésbé intelligens állatok, mint például a kutyák. Gondoljunk csak arra, hányszor ugranak fel a konyhaasztralra, hiába parancsoljuk le őket onnan! Úgy tűnik, mindegy, hányszor dorgáljuk meg őket valamiért, mindig újra el fogják követni – írja a 444 .

21 bűbájos fotó állatokról, akik együtt nőttek fel a kezdetektől

Nézd, milyenek voltak apróságként, és milyenek lettek.

Így védjük meg kedvencünket a petárdáktól

Sokkos állapotba juttathatja az állatokat a petárdák által okozott hang-és fényhatás, figyelmeztetett az Orpheus Állatvédő Egyesület .

Macskákat darabol a brit sorozatgyilkos

Már egy éve keresi a rendőrség a macskagyilkost, aki Dél-Londonban vadászik az állatokra – írja a BBC .

200 000 Forintot fizetett egy szfinxnek árusított borotvált macskáért

JoAnne Dyck, egy albertai asszony hőn áhitott vágya volt, hogy legyen egy szfinx macskája.

Kutya, macska Gazdik! A veszélyes kullancs!

A csapadékos, hűvös időjárás a kullancsok kedvence, ilyenkor sajnos nagyon sok kutya betegszik meg a kullancsok által hordozott egysejtű kórokozó miatt babesiában, ami időben felfedezve viszonylag jól gyógyítható, de akár a kutya halálához is vezethet sajnos.

Kinti macska télen

A macskák szeretnek vadászni, jönni-menni, "szomszédolni", játszani a szabadban. A kinti macskák szeretik télen is élvezni ezt a szabadságot, azonban a téli időjáráshoz alkalmazkodniuk kell, hogy ezt különösebb gond nélkül megtehessék. Illetve a Gazdi is sokat segíthet nekik ebben.

Retek, penész, macskák egy budapesti pékségben – azonnal bezáratták

Egy budapesti pékségben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az üzemben súlyos higiéniai problémákat, rovarokkal szennyezett alapanyagokat és félkész termékeket is találtak az ellenőrök. Az akció során több mint 500 kiló, többek között jelöletlen, szennyezett, illetve lejárt élelmiszert vontak ki a...

A WikiLeaks alapítójának macskája világhírű, és jelzi, milyen rossz bezárva élni

Julian Assange, a nemzetközi szivárogtató-portál alapítója 2012 óta él Equador londoni követségén, az egyetlen helyen, ahol jelenleg biztonságban érzi magát. Egyetlen társa egy macska, akinek még saját Instagram profilja is van – tudósít a nuus.hu .

A WikiLeaks alapítójának nyakkendős macskája jelzi, milyen rossz lehet bezárva élni

Julian Assange 2012 óta él bezárva Ecuador londoni követségén. Az általa alapított WikiLeaks egy kiszivárogtatásra szakosodott oldal, amely számos, főleg az Egyesült Államok számára kínos dokumentumot hozott nyilvánosságra az elmúlt években.

Macskavár építés kartondobozból - 1. rész - Kreatívan otthon

A cicák imádják a sötét búvóhelyeket, pláne akkor, ha az magasan van. Ezúttal egy videós összeállítással készültünk számodra, hogy építhetsz macskavárat kartondobozból!

Felszámolták a macskafalkát a szegedi zsinagóga környékén

Összesen 85 macska és 10 kutya ivartalanításával befejeződött a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete ivartalanítási programja, amelyet egy svájci alapítványi támogatás elnyerése tett lehetővé – közölte honlapján a szervezet.

Mélyhűtőbe rakta macskáját a pécsi állatkínzó

Hűtőbe tette, rugdosta és dobálta macskáját egy pécsi fiatal, amit videóra is vett – számolt be az RTL Híradója .

Macska "mentette meg" az eltévedt magyar túrázót

Néhány napja egy magyar túrázó kalandjáról beszél az internet, főleg a macskákat kedvelő része.

Márciusi FIPROtec Nemzetközi Macskakiállítás - Nyereményjáték!

Nyereményjátékunkban 3 helyes válasszal családi belépőt nyerhetsz a Macskamánia Magyar Macska Egyesület által rendezett FIPROtec Nemzetközi Macskakiállításra.