Felhizlalt lopás

Csak az Orbán kormány bukása után fogjuk megtudni, hogy mire költötték, kik gazdagodtak meg az adófizetők pénzén.

Nemzetgazdaságilag vagy amit akarnak

Azt kell megértened, bamba magyar, hogy bármit megtehetnek.

Keresztapai üzenetek

„A különböző különadók, vazze, tulajdonképpen védelmi pénzek. Ha csöndesen megfizeted, egy ideig békén hagyunk. Ha nem, ha jogorvoslatért rohangálsz, majd megtanítunk kesztyűben dudálni.”

A maffiaállam szörnyszervezete: KLIK 

Léte maga a képtelenség: a hibbant és aljas akarat átmeneti diadala.

Az ellopott ország

Mi kell még ahhoz, hogy végre kinyíljanak a szemek, és meglássa a mai valóságot tündérország politikailag inkorrekt népe?

Orbán Viktor most veszíthette el 2018-at

Az egyik legjobb írás a pénteken kitört médiaháborúról és a Fidesz belső válságról. A Nyugati Fény blog szerint egy bosszúszomjas milliárdos áll szemben egy gátlástalan despotával, és a dicstelen uralomnak dicstelen lesz a bukása is.

A maffia megsértődött

Don Corleone feldúltan telefonált be szerkesztőségünkbe, és kikérte magának, hogy ezt a csürhét, ezt a gátlástalan rablóbandát az ő maffiájához hasonlítsuk!

Belülről rohad

Nem tudok konkrét időpontot, hogy mikor fog a rendszer fizikailag is összeomlani, de erkölcsileg már megrendült, és annyi ideje biztosan nincs, mint Kádárnak volt.

Ordítok - elszakadt a cérna

Elszakadt a cérna. Érzékeny lelkűek itt hagyják abba az olvasást, káromkodni is fogok. Rondán.

Szolgálnak és védenek

Nem tudom, mi baja az embereknek az Orbán-maffiával, amikor ez egy jó maffia. Igaz, hogy ez is szed védelmi pénzt, de ezt szolgálatként teszi, és csak azért, hogy védjen minket.

Kalózuralom

Einstand: „hadüzenet; az ostromállapotnak, az erőszaknak, az ököljognak és a kalózuralomnak rövid, de velős kijelentése”. Mind tudjuk, a leghíresebb einstand a Pásztor-testvéreké.

Van egy...

Van egy ország, ahol minden megtörténhet.

Így működik a maffiaállam

Megdöbbentő dolgot mesélt nekem tegnap egy vállalkozó ismerősöm. A történet megerősítette bennem azt a régóta kialakult meggyőződésemet, hogy maffiaállamban élek, ám egyúttal rávilágított egy fontos hungarikumra is.

Magyarországon még a korrupciót is központosította az állam

A magyar piacon egyre kevésbé számít a teljesítmény, helyette az a szempont, hogy egy cég mennyire van jóban a kormánnyal. Ezt a Transparency International kutatása új kutatása állapította meg, és az is kiderül belőle miért fizetik üzletemberek az állami vezetők külföldi útjait.

Álarc nélkül

Nem tudom, más hogy van ezzel, de én nagyon utálom, ha hülyének néznek. Ezzel - mármint a hülyének nézéssel - van módom napról napra találkozni, mondhatni: üzemszerűen így működik kisded országunk.

Maffia, sárgarépa, ellenzéki értelmiség

Orbánék nagyon okosan osztották meg a társadalmat.

Kedves hazaárulók!

Mesélek valamit. Abban a reményben, egy kormánytag kezébe kerül. Esetleg egy ellenzéki kezébe. Elgondolkodik. Elgondolkodnak. Tudom, hiú ábránd, de álmodni még szabad.

A maffiaállam

Egy, az első perctől kezdve érdekes rávilágítás a maffiaállamra, annak működésére és ideológiai megvalósítására. Egy átgondolt és szépen felépített gondolatatmenet Magyar Bálinttól.

Jó reggelt, uniósok!

A magyar kormány intézményesítette a korrupciós működési mechanizmusokat.

A maffiaállam piramisjátéka

Orbán Viktor 2014. március 19-én, a Magyar Gazdasági Kamara Évnyitó c. rendezvényén hirdette meg az új szerkezetű gazdaság kialakításának tíz pontban összefoglalt programját. Elsőként az új szerkezetű gazdaság eléréséhez az államadósság minél nagyobb arányú hazai finanszírozását tűzte ki célul...

A maffiaállam gazdaságpolitikája-I. rész

Az új szemléletű analízis nyomán arra a következtetésre juthatunk, hogy Orbánék ad hoc, improvizáltnak tűnő gazdasági döntései nagyon is tudatos célokat szolgáltak, gátlástalan eszközökkel: a maffiacsaládhoz tartozók vagyonának és jövedelmének gyors növelését, klientúrájának, vazallusainak gyarapítását, szövetségesei...

Meghalt egy üzletember

Szombaton az állam „megvette” tőle azt a szoftvert, amelyet ő a hírek szerint semmiképpen sem akart eladni – vasárnap infarktusban elhunyt az ismerősei szerint egészséges ember.

Orbánia polipállama

Megvilágító erejű interjút készített Rádai Eszter Magyar Bálinttal A posztkommunista maffiaállam címmel.