Ma van a magyar dal napja ♩ ♪ ♫ ♬

Ma van a magyar dal napja: kilenc vidéki településen és a főváros négy helyszínén rendeznek koncerteket, immár nyolcadik alkalommal. Idén először nincs központi irányítás, mivel megszűnt a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft.

A magyar dal idei fővárosa Bük

"Olyan, amilyet az induláskor megálmodtunk".

Dal, dal, magyar dal

“A magyar dal napja nem vállalkozás, hanem egy álom megvalósulása.” Hetedszer rendezik meg idén a magyar dal napját.

Az ígéret öröme

Milyen volt Karinthy, a Frici?

A “Nő” nem csak nőkkel

““Hallgasd meg hát jól, elmondom most neked / Hogy egyetlen nő ezerféle lehet” Megzenésített versek gitáron az ismert író és az ismert zenész előadásában.

A magyar dal napja - Odett 25. születésnapján szülővárosában lép fel

A magyar dal napján, ráadásul szülővárosában, Zalaegerszegen ünnepli koncerttel 25. születésnapját Odett.

Ma van a magyar dal napja

Ma van a magyar dal napja: tíz vidéki, két határon túli településen (Kassán és Sepsiszentgyörgyön), illetve a főváros tizennégy helyszínén lesznek koncertek az idei, immár hatodik rendezvénysorozaton.

Hatodszor a hazai zene és előadók jegyében

Tíz vidéki, egy határon túli településen és a főváros tizennégy helyszínén lesznek koncertek a hatodik magyar dal napján most vasárnap.

Békéscsaba száznapos fesztiválját is lezárja

Békéscsaba háromnapos programmal zárja a száznapos nyári köztéri fesztivált szeptember 6-8. között.

A magyar dal napja - Szombathelyen idén is ünnepelnek

Szombathely idén is csatlakozik a magyar dal napja ünnepéhez, szeptember 8-án vasárnap a városban két helyszínen is színpadot állítanak, ahol egymást követik a könnyűzenei koncertek.

Koncertek a magyar dal napján

Idén is számos koncert vár bennünket a Magyar Dal Napján ezúttal tíz vidéki, egy határon túli településen és a főváros tizennégy helyszínén.

A magyar dal napja - Koncertek 25 helyszínen

Tíz vidéki, egy határon túli településen és a főváros tizennégy helyszínén lesznek koncertek a magyar dal napján, szeptember 8-án vasárnap.

Nézz a kulisszák mögé a Keleti Blokkban!

Az Ajtósi Dürer soron található, folyamatosan bővülő összművészeti alkotóhelyen idén a nagy nap előtt bárki belenézhet a felkészülésbe, azaz: a próbatermek nyitva állnak a közönség előtt.

A 2012-es Sziget 3 percben - videó

A FOOTER.HU több száz kamerával volt jelen az idei Sziget fesztiválon, hiszen ez egy olyan portálnál, amelyet az olvasók és a szerkesztők együtt működtetnek ez egyáltalán nem nagy szám.

Merülés az események világába

A hétvégi szomorú évforduló (9/11) ellenére dalra fakad a magyar, legalábbis a Magyar Dal Napja alkalmából.

Nyíregyháza a Magyar Dal Fővárosa

Presser Gábor, a Magyar Dal Napja kitalálója volt a vendége az idei rendezvénnyel kapcsolatban összehívott sajtótájékoztatónak csütörtökön, az érpataki Zsindelyes tanyán.

Börtönben a Magyar Dal

Idén szeptember 11-én negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Dal Napja.

Zalaegerszeg is csatlakozott a magyar dal napjához

Zalaegerszegtől Nyíregyházáig, a magyar dal idei fővárosáig eddig nyolc vidéki település és tucatnyi budapesti helyszín csatlakozott a magyar dal napjához, amelynek koncertsorozatát szeptember 11-én tartják meg országszerte.

Magyar Dal Napja: találkozzunk jövőre is!

A Skafunderz és a Kerozin aratta a legnagyobb sikert a Magyar Dal Napján vasárnap.

Meghívták a Magyar Dal Napjára a Kocsmazaj együttest

A Magyar Dal Nap ja szombathelyi programhelyszínén lép fel jövő vasárnap a zalai fiatalokból álló Kocsmazaj együttes.

Eger lesz idén a Magyar Dal Fővárosa

Eger viselheti idén a Magyar Dal Fővárosa címet, amelyet először ítéltek oda a szeptemberben harmadik alkalommal megrendezendő Magyar Dal Napjához kapcsolódva.

Már készülnek a 2010-es Magyar Dal Napjára

Jövőre szeptember 12-én lesz a Magyar Dal Napja; a rendezvény szervezői csütörtökön Budapesten az idei tanulságok összegzése mellett megkezdték a 2010-es esemény előkészületeit.

Óriási siker volt a Magyar Dal Napja

Körülbelül 20.000 vettek részt vasárnap a Magyar Dal Napja rendezvényein Budapesten.

Magyar Dal Napja a Magyar Televízióban is

"Ismét Magyar Dal Napja szeptember 13-án a Magyar Televízió képernyőjén.

A magyar dal napjára készül a két zalaegerszegi színházi társulat is

A Hevesi Sándor Színház és a Griff Bábszínház is csatlakozik a szeptember 13-ai magyar dal napjához.

A Magyar Dal Napja: húsz helyszín, több száz produkció

Országszerte mintegy húsz helyszínen több száz produkció keretében hangzanak fel magyar szerzemények szeptember 13-án, a Magyar Dal Napján.