Az őrület nem magyar specialitás - Romániában 10 évet is ülhet, aki bírál

Ha elfogadják Romániában a pénteken benyújtott javaslatot, akkor aki legalább háromfős románellenes szervezetet alapít, vagy ahhoz csatlakozik, 3 – 10 évig terjedő börtönbüntetést kockáztat.

Börtönbüntetésre ítélték a melegeket és romákat megverő gárdistákat

Közösség tagja elleni erőszak miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt az öt férfit, akik a 2013-as Budapest Pride felvonulás után homofób és rasszista megjegyzések közepette bántalmazott három férfit a fővárosban – tájékoztatta szerdán a Háttér Társaság az MTI-t.

Vona felesége és Radnóti -

Vona Gábor felesége egyre aktívabban száll be a Jobbik cukiságkampányába.

Letöltendő börtönt kaptak a melegeket verő gárdisták

A 2013-as Budapest Pride után vertek össze néhány, a fesztiválról hazafelé tartó embert. Két elkövetőt letöltendő, hármat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság – közölte a Háttér Társaság.

Kártérítést kaphatnak a gárdisták, mert nem tüntethettek a betiltott Magyar Gárda mellett

Csaknem tízmillió forint kártérítést ítélt meg a Fővárosi Törvényszék első fokon tizenhárom egykori Magyar Gárda-tagnak a 2009. július 4-ei demonstráció résztvevői közül kedden – tájékoztatta Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője az MTI-t.

A volt gárdakapitány azt állítja, hogy csak azért alkudozott az embercsempészekkel, hogy lebuktassa a hálózatot

Kiss Róbert zseniális tervet agyalt ki a menekültkérdés megoldására, mégis az őrszobán kötött ki.

A gárda-pride margójára

A Budapest Pride szervezésének környékén mintha kicsit elsikkadt volna, hogy az egyszínűek, vagy kevés színűek is tartottak egy összejövetelt.

Csendőrszobrot avattak Csókakőn

A csókakői rendezvényen – ahol gárdistákat is avattak –  olyanok vettek többek között részt, mint Mészáros István, az Új Magyar Gárda országos főkapitánya, ifjabb Hegedűs Loránt, vagy éppen Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere, továbbá Barcsa-Turner Gábor, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társelnöke.

Vádat emeltek az Új Magyar Gárda vezetői ellen

Vádat emelt az Új Magyar Gárda két vezetője ellen egyesülési joggal való, folytatólagosan elkövetett visszaélés bűntette miatt a Kalocsai Járási Ügyészség – közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész szerdán.

Kopaszidill

Nemrégiben – tegnapelőtt – azon morfondíroztunk, hogy minő alkotás is légyen az úgynevezett „gárdafilm”, amelynek forgatása június elején kezdődik majd.

Tanmese a szarszagban fogant gondolatokról

Tegye fel a kezét aki nem szokott szarás közben magvas gondolatokat megfogalmazni a csempemagányban.

Ragály - országos lesz az ideg- és elmebaj

„Én egy marha vagyok saját eszüleg!

Villámok előtti átvonuló állapotok

Alkalmasint a szervezők szerint ezzel minden rendben is van, mivel nem a betiltott Magyar Gárda egyenruháját viselik.

Cifra csárdás Pistikével

Különös népi táncot járnak az utóbbi napokban a magyar hatóságok, a rendőrségtől a Központi Nyomozó Főügyészségig és a bíróságokig – egyet lépnek ide, egyet oda, kéretik magukat, mintha tétováznának, nem tudnának határozni.

Megverték a MEASZ elnökét

A baloldali és antifasiszta szervezetek által szervezett szerda esti fővárosi tüntetést követően bántalmazták a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) elnökét.

Betiltott egyenruhában masíroztak, rasszista beszéddel uszítottak

Tűrnie kellett a rendőrségnek a törvénysértéseket a Hősök terére szervezett, a betiltott Magyar Gárda alapításának ötödik évfordulójára emlékező felvonuláson.

Reszkess, Magyar Gárda! Jön a román Vasgárda!

A név ugyan nem a régi, de a választásokon indulnak.

Kitől tartunk jobban - a romáktól vagy az adóhatóságtól?

Az ELTE Társadalomtudományi Karának legfrissebb kutatása szerint a magyar lakosság a romáktól tart a legjobban, második helyen a Magyar Gárda szerepel, melyet az adóhatóság és az arabok követnek.

Fotó! Cigánnyal smárol a gárdista

Nemzeti érzelmű lány és sukár csávó öleli egymást azon a provokatív képen, amely egy rasszizmust ellenző szervezet „kulturált, erőszakmentes” akciójaként látott napvilágot.

Akinek nem mellénye, ne vegye magára!

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitóülésén nagy vihart kavart, hogy Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezető-pártelnöke a feloszlatott Magyar Gárda egyesületének formaruhájára emlékeztető öltözékben jelent meg.

Vigyázz, a gárdista egyenruha harap!

Hiába mondott okosakat Orbán Viktor hétfőn, napirend előtt az országgyűlésben, hiába állította Mesterházy Attila, hogy a kormány felkészületlenül kapkod ide-oda, és hiába emelte föl a szavát Vona Gábor a romák szaporodása ellen.

Amit itt „izraeli nyomásra” betiltottak, ott működik

A román szenátor asszony szerint noha Magyarországon izraeli nyomásra betiltották a Magyar Gárdát, a szervezet nehézség nélkül működik Romániában.

Pénzbírságot róttak ki a kolozsvári megemlékezést szervező gárdistákra

Összesen húszezer lejes bírságot rótt ki a kolozsvári rendőrség arra a nyolc magyar fiatalra, akik szerda este a Székely Hadosztály megalakulásáról akartak megemlékezni.

1 évet kapott a Magyar Gárdával fenyegető férfi

Egy év - három évre felfüggesztett - szabadságvesztéssel sújtotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a férfit, aki tavaly a Magyar Gárda nevében a cigányságot fenyegető plakátot helyezett el Rakamaz több pontján.

Mi lesz a Gárdával?

Fogyatkozik a Gárda létszáma, s úgy tűnik, a Jobbikban is éleződnek az ellentétek.

A Magyar Gárda ez iWiW-en toboroz

A Székely Hadosztály megalakulásáról idén is megemlékeznének Kolozsváron az erdélyi gárdisták.

Zalában már nem működik a gárda - Várják a békési fejleményeket, a puding próbáját

Zalában (egyelőre) nem állnak polgárőrnek a gárdisták.

Kitiltották a hadházi romákat

A betiltott magyar gárda egyenruháját viselő személyek magakadályozták, hogy a helyi romák bejussanak a Jobbik hajdúhadházi választási nagygyűlésére vasárnap – közölte Lakatos Zsolt Bátor, a helyi roma civil szervezet vezetője.

Viszály a Magyar Gárdánál

A Jobbik takarékra állította a Magyar Gárdát, annak ellenére, hogy a félkatonai szervezet már belső elhárítást is működtet a provokátorok kiszűrésére.

A Magyar Gárda áll a székelyföldi romatámadások mögött

"A Magyar Gárda rendelte meg a múlt évi székelyföldi, romák elleni támadásokat" - idézi a Mediafax hírügynökség egy a párizsi Le Figaro lapnak nyilatkozó bukaresti roma jogvédő szervezet vezetőjét.