Némafilmhez filmzenét! pályázat

Ma már szinte elképzelhetetlen egy film zene nélkül, hiszen a dallamok, a hangok segítenek eligazodni a történetben, megadják a film alaphangulatát.

Magyar filmek 1896-2021

Az első összegző és áttekintő magyar filmtörténet lexikon formában Magyar filmek 1896-2021 címmel jelent meg.

Egész évben a magyar filmet ünnepeljük

2021. április 30-án ünnepelhetjük a 120. évfordulóját annak, hogy elkészült az első megrendezett magyar film, A táncz.

Ady Endre temetése

Ady Endre temetése kereken száz éve volt január végén.

Az Est 100 évvel ezelőtti mozgóképes mellékletét restaurálja a Magyar Nemzeti Filmarchívum

Ezeket a tekercseket a Horthy-korszak elején bírósági ügyekhez használta fel az új államberendezkedés, amik után a bűnügyi irattárba kerültek – ezért maradhattak fenn 100 évet.

Fekete Györgyék kaphatják meg a Filmarchívumot is

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kapja meg az egykori Magyar Nemzeti Filmarchívumot, miután a kormány a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet megszüntetését tervezi – értesült a HVG . További részleteket a holnap megjelenő hetilapban közölnek.