70 millió náci fészekre: Turiszitkai támogatást osztogat a fideszes kormány

711 millió 647 ezer forint egyedi turisztikai támogatást osztottak ki eddig az idén a Kisfaludy Program keretében, miközben ennél jóval több, újabb 2 milliárd 280 millió forint támogatást vontak vissza – derül ki a Kisfaludy 2030 Zrt. oldalára nemrég feltöltött 2477 oldalas dokumentumból.

Tűzijáték újratöltve: egy kisfiú álma

Egy kisfiú álmán keresztül a magyar államalapítás utáni történelem nagy pillanatait élhetik át a részvevők a szombati, hagyományos tűzijáték során. 

Nyoma veszett 2.300 milliónak és nem keresi senki!?

Kinek másnak, mint Hadházy Ákosnak szúrt szemet, hogy hibádzik a matek a Magyar Turisztikai Ügynökség háza táján, ugyanis 2019 decemberig kellett elkészítenie 2,3 milliárd -avagy, ha jobban átlátható: 2.300 millió, 2.300.000.000.- forintért Magyarország és a Kárpát-medence értékeit bemutató kreatív dokumentumfilmet és ehhez...

24.hu: Turisztikai portálra osztották ki az EU-s koronavírus alap 630 millióját

Az 1,7 milliárd forintos uniós támogatásból a Magyar Turisztikai Ügynökség 23 céget, illetve egyéni vállalkozót szponzorált, 630 millió forintot azonban gyakorlatilag saját alapítványának osztott vissza.

Kiderült, közel 12 milliárdba került az augusztus 20-ai ünnepség

Azt ugyanakkor még nem tudni, hogy kihez került a közpénzből.

Madame Tussauds panoptikum nyílik Budapest belvárosában! - Hogy kerül a történetbe sok közmilliárd és a Magyar Turisztikai Ügynökség?

A világ első teljesen franchise-rendszerben működő Madame Tussauds panoptikuma nyílik várhatóan 2022 első negyedévében Budapesten, a belvárosi Dorottya utcában.

Együttműködési megállapodást írt alá a NÖF és az MTÜ

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Cél a kölcsönös marketingtámogatás, a kastélyok, várak minősítési rendszerének közös kidolgozása, továbbá, hogy minél több hazai és nemzetközi turista ismerje meg és keresse majd...

A kormánynak hálálkodott videóban a turisztikai ügynökség vezetője, rekordszámú dislike-ot kapott, eltűnt a felvétel

Guller Zoltán a mostanra már nem elérhető videóban többek közt azt magyarázta, hogy míg Brüsszelben csak tanácskoznak, addig a kormány a turisztikai szektor mellett áll. 

Lehet kicsit drágább és nagyobb? - Közel 1.000 közmillióval kerül többe a Hernádi-féle luxusszálló!

Előre nem látott pótmunkák miatt mintegy négy hónapot csúszik és 922 millió forinttal drágább lesz a Hernádi Zsolt MOL-vezér tulajdonában lévő Solva Property Kft. által megrendelt és a Garancsi István tulajdonában lévő Market Építő Zrt. által kivitelezett esztergomi, 149 szobásra tervezett Mária Valéria Hotel felépítés -...

Bánki Erik fideszes képviselő ex-felesége is kapott az állami turizmusfejlesztési támogatásból

Nagy Ágnes Laura lovasklubja önkormányzati területen működik, és jelentős uniós támogatás is jutott már a fejlesztésére az állami előtt.------------Panzió és lovasklub fejlesztésére kapott 31, 5 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől Nagy Ágnes Laura, a fideszes...

Turistahajó-központ lehet a Bálnából

A Magyar Turisztikai Ügynökség az Airbnb-k helyzetét is rendbe tenné. 

Ötmilliárdért várják a turisztikai tanácsokat az állami cégek

„Tanácsadás a koronavírus okozta károk mérséklésére” címmel jelent meg egy ötmilliárd forintos, turisztikai témájú közbeszezési kiírás, amiről Hadházy Ákos független képviselő írt a Facebookon.

Guller Zoltán MTÜ vezérigazgató:...visszatérünk......

Rendhagyó turisztikai kampányfilmet készített a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), azt hangsúlyozva, vigyázzunk egymásra, és közösen sikerül majd megbirkózni a nehéz helyzettel. Közpénzből a közért…(is!)

Hernádi Zsolt: Nagy baj lenne, ha én nem lennék jómódú

Hernádi Zsolt MOL-vezér szerint semmi baj nincsen azzal, hogy az adófizetők pénzéből épít luxusszállodát Esztergomban – derült ki a Régió TV Esztergomnak adott interjújából.A Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást adott...

Jövő év elején már mindenkit láthat az állam, aki szállodában, panzióban szállt meg

Az év végig kell regisztrálni minden szálláshelyet a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ online felületén – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Mobilhasználók tömegeiről szerzett adatokat egy állami ügynökség

Kizárásos alapon a Magyar Telekomtól vásárolt meg a mobiltelefonok és használóik mozgásáról adatokat a turisztikai ügynökség.

Óriásplakátokon kell megköszönni a kormánynak a hotelekre adott százmilliókat

Köszönjük Magyarország Kormánya Támogatását – ennek kell szerepelni a plakátokon.

Visszakerül az államhoz egy részvénycsomag a Balatoni Hajózási Zrt.-ből

Visszakerül az államhoz az önkormányzati tulajdonban lévő Balatoni Hajózási Zrt.-ből (Bahart) egy 1,424 milliárd forint névértékű részvénycsomag, a tulajdonosi jogokat a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. gyakorolhatja – derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározatból.

A Magyar Turisztikai Ügynökség 1,9 milliárd forintból építheti tovább az országmárkát

A nemzeti ünnepek szervezésére is befutott 1,6 milliárd.

Migránsok miatt izgul a turisztikai ügynökség vezetője

Guller Zoltán szerint a migráció megbénítaná a turizmust. Amenekültválsággal valóban küzdő Olaszországban eközben lépni sem lehet a turistáktól.

Orbán Ráhel is Magyarország új imázsán dolgozik, de nincs ott a megbeszéléseken

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója volt a szombati vendég az M1 Itthon vagy! című műsorában, először beszélt részletesen arról, hogy kik és milyen formában fognak majd hozzá a magyar turisztika nagy reformjához.

Orbán Ráhel és köre találja ki Magyarország új turisztikai imázsát

A turisztikai ügynökség vezetője beszélt róla, hogy a miniszterelnök lánya is részt vesz a

Új belföldi kampány indul a téli kikapcsolódás népszerűsítésére

Új belföldi kommunikációs kampányt indított a téli kikapcsolódás, az egészségturizmus és a gyógyvíz népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a hétfőtől egy hónapon át tartó akcióhoz eddig több mint 200 szálláshely és fürdő csatlakozott speciális ajánlatokkal – jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ...

A magyar turizmus második embere ott érzi biztonságban magát, ahol sok a magyar

Bánhegyi Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a magyar fesztiválozók között jobban biztonságban érzi magát.