A közönségben magyarellenes rigmusokat kántáltak, így felfüggesztettek egy labdarúgó-mérkőzést a román bajnokságban

A Sepsi OSK-FCU 1948 Craiova labdarúgó-mérkőzésen történt az eset. 

Magyarellenes rigmusokkal tüntettek a koronavírus-korlátozások ellen Romániában

Felcsendült a "Ki a magyarokkal az országból!” is.

Ötödikes kislányra támadtak, mert magyarul beszélt

A támadók azt mondták, zavarta őket a magyar beszéd.

Magyarellenes kijelentései miatt pénzbírságot kapott egy román újságíró

A román diszkriminációellenes tanács 5 ezer lejre (343 ezer forint) bírságolta meg szerdán az egyik román hírtelevízió műsorvezetőjét, aki tavaly októberben a magyarokról tett sértő kijelentéseket.

"Kifelé a magyarokkal az országból" – skandálták a románok a kosármeccsen

Ismét magyarellenes rigmust skandáltak egy romániai bajnoki mérkőzésen a CSU Nagyszeben kosárlabdacsapat szurkolói – írta kedden a Maszol.ro portál.

Bukarestben gyűlöletet szítanak

Az állam elnöke kihirdette azt a törvényt, mely Románia nemzeti ünnepe alkalmából kötelezővé teszi rendezvények szervezését, a városokban pedig egy főútvonal 1918. December 1-jéről történő elnevezését a helyi közigazgatási szervek számára.

Tízméteres oláh zászlóval zavarták az aradi megemlékezést az antimagyarok - lebontanák a Szabadság-szobrot

Az aradi Szabadság-szobor lebontását kezdeményezi a helyi önkormányzatnál az Új Jobboldal (Noua Dreapta).

Román nagygyűlés Maroshévízen: "Székelyföld nem létezik!"

A magyar többségű megyékben élő románok „elnyomására”, „elüldözésére” és „elmagyarosítására” kívánták felhívni a figyelmet szombaton a Maroshévízen tartott román nagygyűlés résztvevői, amelyet a Kovászna, Maros és Hargita Megyei Románok Civil Fóruma válaszként szervezett az egy héttel korábban tartott...

Kifigurázták Slota magyarellenes kijelentéseit

Egy görbelábú, Slota által a magyarok ősének titulált "mongoloid“ típusú férfi képe, a volt magyar külügyminisztert kócos boszorkányként ábrázoló alkotás is látható az egyik kassai galériában.

Etnikai válsággal és szeparatizmussal riogatnak a román politikusok a nagygyűlések kapcsán

Heves magyarellenes reakciót váltott ki a bukaresti parlamenti pártok részéről a két székelyföldi nagygyűlésen megfogalmazott autonómiaigény.

Magyarellenes újságíró Marosvásárhely díszpolgára

Nem tudták megakadályozni, hogy a magyarok ellen izgató újságírót feldíszítsék.

Buszrobbantás Szabadszálláson - a Magyarok Nyilai magára vállalta

Vizsgálja a rendőrség azt a levelet, amely szerint a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet áll a szabadszállási buszrobbantás hátterében.

Magyarellenes támadás Szabadkán

Ismét magyarellenes támadás történt Szabadkán.