Kövér: nincs többé határon túli és határon inneni magyar ügy

Kövér László szerint nincs, és nem lehet többé határon túli és határon inneni magyar ügy. Az Országgyűlés elnöke az erdélyi Torockón a Duna Televízió Nonprofit Zrt. által létrehozott kulturális központ, a Duna-ház felavatásán mondott ünnepi beszédet.

Wass Albert-szobrot foglaltak le Romániában

A román rendőrség csütörtök reggel házkutatást tartott annál a szovátai lakosnál, aki a saját portáján állított fel Wass Albert-szobrot, és lefoglalta a műalkotást – közölte honlapján a Krónika című erdélyi magyar napilap.

Hungarikumnak nem kellett, így Romániáé lehet a kürtőskalács

A Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület székelyföldi tagjai azt mérlegelik, hogy romániai hagyományos különleges termékként jegyeztessék be a kürtőskalácsot az Európai Unióban – tudatta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület elnöksége.

Okleveles magyarok

Ez a felsőoktatási intézmény ugyan nem Tibetben működik, bár van olyan szokatlan, mint egy csörten Csillebércen – ám legalább létezik, így örömmel üdvözölhetjük a tényt, miszerint nemzetünk legkedvesebb összeesküvés-elméleteit és délibábos fantazmagóriáit már egyetemi szinten is tanulmányozhatja, akinek van rá...

Vereckei-hágó – Vereckei honfoglalási emlékmű

A Vereckei honfoglalási emlékmű nem szép. De valószínűleg nem is az a dolga neki, hogy szép legyen. Más miatt készült, többtonnás súlya nem az esztétika mérlegét nyomja. Valami mást nyom, azt viszont eléggé erősen. Nyomja a tájat, nyomja a lelket, tolja maga előtt a történelmet és vonszolja maga után a politikát. Nem...

A kormányfő szerint "Szerbiával ma könnyű szót érteni"

Szerbiával ma könnyű szót érteni, sokkal könnyebb, mint korábban – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a szabadkai Pannon RTV Szubjektív című interjúműsorában pénteken.

A magyar nép eredete, származása

A magyar nép eredetére elsősorban a nyelvtudomány ad választ, amely a múlt századtól aprólékos munkával derítette fel a magyar nyelv származását és rokoni kapcsolatait. Az, hogy a magyar nyelv is egy a finnugor nyelvek közül, úgy értelmezendő, hogy volt valaha egy nép, mely nagyjában egységes nyelvet beszélt, az úgynevezett...

Semjén: a magyar médiának az egyetemes magyarságról kell hírt adnia

Semjén Zsolt szerint a magyar médiának "kutya kötelessége" az egyetemes magyarságról hírt adnia.

Kommandósok toloncolják ki Romániából az Új Magyar Gárda tagját

Kommandósok toloncolják ki Romániából Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját, akit csütörtökön öt évre nemkívánatos személlyé nyilvánított egy román bíróság – adta hírül az Agerpres román hírügynökség.

Erdélybe látogatott Áder János

Háromnapos nem hivatalos erdélyi látogatásra érkezett hétfőn Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

Vona Gábort ki akarják tiltani Romániából

Már szerdán elkezdődhet az eljárás Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nem kívánatos személlyé nyilvánítására, ha Traian Basescu államfő jóváhagyja a román belügyminisztérium által kezdeményezett lépést – jelentette ki szerdán Victor Ponta román miniszterelnök.

Basescu kitiltaná Romániából a Jobbikot

A Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából a román kormánytól és parlamenttől kedden Traian Basescu román államfő az előző napi marosvásárhelyi autonómiatüntetés miatt.

Orbán Ukrajnáról nyilatkozott Brüsszelben

A magyar érdek az ukrajnai válsággal kapcsolatban változatlan, egy demokratikus, a saját lábán álló Ukrajnában vagyunk érdekeltek – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió állam- és kormányfőinek csütörtöki rendkívüli csúcstalálkozóját követően.

A csodaszarvas népei

Kora középkori krónikáinkban időben és térben távol levő események kerülnek egymás mellé.

Megtagadta az ügyvédi védelemhez való jogot Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága

Megtagadta az ügyvédi védelemhez való jogot Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága

Csak román tankönyvek fordításait engedélyezné a kisebbségeknek a tanügyminisztérium

Az oktatási minisztérium csak a román tankönyvek fordításainak a használatát tenné lehetővé a kisebbségi oktatásban.

Hiába zsugorodunk összlétszámban, a világ magyarsága mégis erősödik!

Hazánkból folyamatosan vándorolnak el a fiatalok új lehetőségek, valós megélhetés után kutatva, szakmájukat, diplomájukat külföldön érvényesítve, mert itthon nem látják biztosítottnak a jövőjüket, nem hiszik, hogy valaha is annyit fognak keresni, hogy önerőből lakáshoz, kocsihoz jussanak, vagy csak úgy érzik, hogy egy nyugati...

9 dolog, amit biztos nem tudtál a magyarokról!

Érdekes tények nyelvünkről: magyar rovásírás Észak-Amerikában és a világ más tájain.

Dorosz Dávid : Képzelt Nagy-Magyarország helyett…

A Fidesz elmúlt 3 éve, a külhoni magyarsággal kapcsolatos tevékenysége a valóság helyett a képzelet birodalmából építkezik.

"Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik"

"Ez nem magyarság. Ez egy fogyó nép pökhendi felfuvalkodottsága" - írja a határon inneniekről egy határon túli magyar. Mit gondol egy erdélyi az anyaországi magyarok pökhendi, kirekesztő, melldöngető magyarkodásáról? Megírta kommentben:

A román médiahatóság magyar ügyben bírságolta meg az Antena 3 hírtelevíziót

A romániai Országos Audiovizuális Tanács (CNA) büntetése nyomán az Antena 3 hírtelevíziónak háromszor kell főműsoridőben tájékoztatnia nézőit arról, hogy egy – a székelyzászló-ügyről szóló – adásában nem tartotta be a jóhiszemű, kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó törvényi előírásokat, és egyik...

Az SZNT közölte: továbbra is számít a világ magyarságára

Nyílt levélben közölte Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, hogy az általa vezetett szervezet továbbra is számít Európa és a világ magyar közösségeire.

"Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik"

"Rémülten hálálkodunk, hogy Erdély Romániához tartozik, mert ha nem, ezt is olyanná tettétek volna mint a ti országotok, ahol csak az számít magyarnak, aki gyűlöli a másikat és jól tud cigányozni meg zsidózni."

Mi maradtunk

Nem tudom, mit gondoljak.

Magyar vagyok!

Egész nap ülök a gép előtt, dolgozok.

Magyar himnuszbotrány Romániában

Páratlan botrányként tálalja a román sajtó, hogy a pénteken Csíkszeredában lejátszott román-magyar válogatott jégkorongmérkőzésen a román válogatott magyar nemzetiségű tagjai is a magyar himnuszt énekelték.

Semjén: A magyar nem alattvaló

Magyar emberek sehol a világon nem lehetnek másodosztályú, másodrangú állampolgárok - mondta Semjén Zsolt.

Magyar kaméleonok

Minden tettnek következménye van, amire nem lehet csak úgy vállat vonni, hogy: „...hát igen, mert a kormány elbaszta."

Egy marslakó feljegyzései

Jóember, tudja maga, miért rontják el a jegykezelőket, hiszen az van kiírva, hogy a jegy vásárlásával és érvényesítésével Ön is hozzájárul a közösségi közlekedés jobbá tételéhez, ami mindannyiunk érdeke, ugye?

Visszavonták Kertész Ákos díszpolgári címét

Visszavonta Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címét a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén.