Matolcsy még midig nem nyúlt az alapkamathoz – így reagáltak az elemzők

Nem lepte meg az elemzőket, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a kamatokat és a monetáris kondíciókat kedden.

Az MNB cáfolja, hogy megvágnák a gyermektelenek nyugdíját

Téves volt az értesülés, itt a jegybank reakciója.

Piacgazdaság magyar módra! - Matolcsy a mi pénzünkből saját magától vásárol!

Az Orbán-kormányra amúgy is jellemző, a piacgazdaságra magasan tevő gyakorlatba illik, ahogy a Matolcsy-vezette MNB először alapítványával megvetette, majd kis idő teltével az MNB keretéből dupla áron továbbvásárolta saját magától a méltatlan helyzetbe került, egykor csodálatos Postapalotát.

Matolcsy: "kopogtat a válság"

"Senkit ne tévesszen meg, hogy tíz évvel a válság után ma csak az innovációt látjuk, mert a válság is itt van."

Mi a fene az a "Soros-univerzum"- Kovács Zoltán se tudja de azért megmagyarázza - Városi Kurír

Kovács Zoltán kormányszóvivő saját terepén, az M1 csatornán vetette be a köztudatba - emelve ezzel a tétet - az Orbán-kommunikáció találmányát, a Soros-univerzum létét és a magyarság feladatát, hogy azt lebirkózza.

Bokros Lajos: Vége a tündérmesének, hamarosan kamatemelés - Városi Kurír

Nos, eddig nem láttuk jelét annak, hogy a Matolcsy vezette intézmény megértette volna, hogy vége a tündérmesének.

Önnek ér 17.000.000 közforintot Matolcsy új szőnyege? - Városi Kurír

Az Átlátszó kikérte Matolcsyék alapítványainak legújabb szerződéseit, akik erre kirakták ezeket a honlapjukra. 

Bíróság előtt Orbán, Matolcsy, Lázár és Rogán - Városi Kurír

Április 19-én indul a peres eljárás a Fővárosi Törvényszéken a 2015 tavaszán csődbe ment befektetési vállalkozások károsultjainak keresete alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a magyar állam és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) mint harmadrendű alperes felelősségének megállapítása iránt 

Juszt László: Ha a legfelsőbb bíró visszaél a hatalmával - az minden csak nem jog! - Városi Kurír

Mostanság egyre több olyan ítélet születik a bíróságokon, amiben a kormány ellenlábasai kerülnek ki győztesen.

Havas Henrik: Matolcsy György kétséget kizáróan normális - Városi Kurír

Lassan öt éve hallgatom, ki hogyan vélekedik Matolcsy György elmeállapotáról.

MSZP-Párbeszéd: Matolcsy Györgynek le kell mondania!

Az MSZP-Párbeszéd szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke fián keresztül összeférhetetlen módon szerezte "majd 500 millió forintos" budai villáját, ami miatt le kell mondania tisztségéről.

Matolcsyt nem zavarja, hogy elítélt bűnöző irányít egy tőzsdei céget - Városi Kurír

Még mindig egy Kulcsár-ügyben jogerősen elítélt, a cégvezetéstől ráadásul eltiltott bűnöző irányít egy milliárdos tőzsdei céget, de ezt valamiért a felügyeletet ellátó MNB tavaly március óta nem vette észre.

A devizahitelesek elátkozzák Matolcsy György nevét - Városi Kurír

Lassan úgy tűnhet, a forint árfolyama soha többet nem mozdul ki abból a sávból, ahová az MNB beerőszakolta.

Az év embere: a kétkabátos Matolcsy - Városi Kurír

Schmidt Mária lapjánál, a Figyelőnél Matolcsy György lett az év embere.

Kígyózó orális gyönyör Matolcsy György dolgozószobájában - Városi Kurír

Az MNB Phallos Athéné alapítványa ismeretlen magánszemélytől megvásárolta Maurizio Ungherese orálisan szeretkező kígyókat ábrázoló festményét.

Orbán nem mondhatja meg, hol a pénze, amit tőlünk lopott - Városi Kurír

Orbán Viktor: Boldog Karácsonyt!

Matolcsy indokolt: ezért vett 23 millióért szőnyegeket az MNB

Bárándy Gergely szocialista képviselő kérdőre vonta Matolcsy Györgyöt, hogy miért kellett egy lakást árát elkölteni néhány szőnyegre.

Ilyen közhelyes megállapításokra ment el 135 millió forint – előadja Gálvölgyi János

A Transparency International Magyarország (TI) közérdekű adatigényléssel megszerezte a BanKonzult által közpénzért írt tanulmányokat.

Kimondható, hogy "Matolcsy ellopta a közpénzt"

Bárándy Gergely MSZP-s országgyűlési képviselő jogerősen megnyerte azt a személyiségi jogi pert, amelyet Matolcsy György indított ellene – írja közleményében az szocialista párt.

Örömhír: Matolcsyék szerint átlagosan 22 millió forint vagyona van minden magyar háztartásnak!

A magyar háztartások GDP-arányos pénzügyi megtakarításai jelentősen növekedtek a 2008-as gazdasági válság óta és nemzetközi összehasonlításban is magasnak mondhatók – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Ezzel nem is lenne baj, hiszen a válságból való kilábalás még abban az esetben is növekedést eredményez, ha az aktuális...

Már az Európai Bizottság is cáfolja Matolcsyt

Határozottan cáfolja nekem küldött válaszában az Európai Bizottság, hogy külföldi érdekek alapján bárki bankpánikot akart volna kelteni Magyarországon.

Matolcsy belefutott a saját csapdájába, olyan kijelentést tett, amivel végleg leírta magát

Remélem, nem zavarom meg a békés, boldog adventet azzal, hogy cikket írok Matolcsyról, mert még viszonylag messze a karácsony, de egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni a jegybankelnök meggondolatlan, infantilis és mondhatni, gyermeteg kijelentései mellett. Ezúttal ismét idegen hatalmak spekulációjáról beszélt, de most egy kicsit...

Az amerikai nagykövetség sem érti, mit hordott össze Matolcsy György

Titkosszolgálatok próbálták bekeríteni és a kormánybuktató akcióban felhasználni az MNB-t, méghozzá úgy, hogy bankpánikot teremt az országban – jelentette ki szerdán Matolcsy György egy meglehetősen nyakatekert felszólalás során.

Matolcsy-Münchausen a parlamentben

Gyereknek lenni jó!

Meghökkentő részletek derültek ki Matolcsy vagyonosodásáról

A Magyar Narancs legújabb számában a Matolcsy család kétezres évekbeli cégügyeit vizsgálja. A lap azt állítja a cégbíróságok adatai alapján, hogy a jegybankelnök céget és ingatlant is szerzett a felesége révén, az asszony nevén szereplő cégek ugyanis valójában Matolcsy György érdekkörébe tartoztak.

Lengyelország ürügyén, avagy „áldott békés adventet és karácsonyt”!

Izgalmas és látványos lenne azzal kezdeni, mint tavaly, a párizsi terrortámadás után, hogy „Je Suis Charlie”, azaz esetünkben „Je suis Polonais„ de a szolidaritás szép, felemelő mondata most nem lenne igaz, hiszen nem mi vagyunk lengyelek, hanem az ő kormányuk lett „magyar”. Mi pedig - az istenadta…

Matolcsyék öt új műkincset vettek 353 millióért

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár programja keretében öt új műkincset vásárolt mintegy 353 millió forintért – közölte a jegybank csütörtökön.

Matolcsy és Orbán, a fegyveres kéregetők

Hazánk anyagi felvirágoztatója azt dörgölte az orrom alá, hogy minden átlagos családnak Pannóniában 10 millió forint megtakarítása van, amit döntő többségünkben otthon, a párnacihában, a stelázsiban – kinek melyik a szimpatikusabb – tartunk.

Matolcsy lemondatására szólították fel a kormányfőt

A Demokratikus Koalíció alelnöke súlyosan összeférhetetlennek nevezte, hogy a hírek szerint, a jegybankot vezető Matolcsy György az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatójának, egyben a Magyar Bankszövetség elnökének lakását használja. Varju László felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy mondassa le a Magyar...

Szerető-botrány: Matolcsynak esze ágában sincs a Zita-gate miatt lemondani

Megkérdeztük az MNB-t, hogy a jegybankelnök lemond-e, miután jó ideje a barátnőjeként emlegetett, 32 éves jógaoktató hölgy miatt szerepel a hírekben.