Szinte a teljes megyei napilaphálózat kormányközelbe kerülhet

Újabb szerzeményekkel bővülhet a kormányközeli megyei napilapok köre – tudta meg a hvg.hu .

Eldőlt: Nem élesztik újjá a Népszabadságot

Az új tulajdonosnak nem áll szándékában a Népszabadság újraindítása – közölte Hargitai Miklós, a lap szakszervezeti titkára a Hír TV-ben , miután tárgyalt a Mediaworks elnök-vezérigazgatójával.

Pár héten belül a harmadik ügyvezető mondott fel a Mediaworksnél

Csütörtökön saját kérésére távozott a Népszabadságot is kiadó, nemrég egy Mészáros Lőrinc közeli cég érdekeltségébe került Mediaworks Zrt. vezérigazgatói posztjáról Door Tamás, akit mindössze két hete neveztek ki a posztra. – írja az Index .

Gyurcsány: Ki fogjuk csavarni Mészáros Lőrinc kezéből az aljasul szerzett sajtóbirodalmat

Gyurcsány Ferenc szerint ami a Népszabadsággal történt, a legocsmányabb, leggyalázatosabb tett, amit egy kormány elkövethet a sajtószabadság, a demokrácia ellen. A Demokratikus Koalíció elnöke ma azt mondta,

Kemény bírálat érkezett Amerikából a Népszabadság felfüggesztése miatt

A Népszabadság kiadásának felfüggesztése és a lap eladása azt mutatja, hogy Magyarországon növekszik a kormány befolyása a média fölött – reagált a sajtószabadsággal is foglalkozó amerikai civil szervezet, a Freedom House arra, hogy az Opimus Press Zrt. megvásárolta a Népszabadság kiadóját, a Mediaworksöt.

A Magyar Idők szerzőivel indulhat újra a Népszabadság

A 24.hu értesülése szerint nem kizárt, hogy csökkentik a Magyar Idők oldalszámát, és a kormánypárti lap szerkesztőségének egy részével indítják újra a Népszabadságot.Ez különösen pikáns lenne azután, hogy Németh Szilárd Fidesz-alelnök azt mondta, „szerény véleménye” szerint ideje volt a lap bezárásának, amelynek „a...

A Mészáros Lőrinc-közeli Opimus Press hétfőn megveheti a Népszabadságot bezáró Mediaworks-t

A vevő úgy tűnik, a tavasszal életre hívott Opimus Press, amely közel, nagyon közel áll Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és gázszerelőhöz. Lehetett hallani olyan hírt is, hogy az üzletet már nyáron megkötötték opciós szerződés formájában.

Kormánylapot csinálna a tulaj a Népszabadságból?

Liszkay Gábor, a kormánypárti Magyar Idők tulajdonosa és Mészáros Lőrinc újonnan alapított közös cége hamarosan megveheti a Mediaworks-öt - írja a Népszavára hivatkozva a Mandiner.

"Túl sok előfizetője volt a Népszabadságnak" – ezért csúszik a kártalanítás

A Népszabadság szerkesztősége új Facebook-oldalán  osztotta meg azt a levelet, amit volt előfizetőjük írt. 

Pecina: a Népszabadság felfüggesztésének gazdasági okai vannak

A Népszabadság az elmúlt tíz évben csak veszteséget termelt, a példányszám drasztikusan csökkent, mivel az emberek már nem érdeklődtek az újság iránt – mondta Heinrich Pecina osztrák üzletember, a lapot is kiadó Mediworks tulajdonosának, a Vienna Capital Partnersnek (VCP) a vezetője a Profil című osztrák gazdasági hetilap online...

Lázár odaszúrt a Mediaworksnek a Népszabadság miatt

Előkerült a Népszabadság kérdése a csütörtöki kormányinfón. Lázár duplán is meglepetés okozott.

58 milliót kaszált a Mediaworks a kvótahirdetésekkel

A Népszabadságot is kiadó Mediaworks több tízmillió forintot kapott a Fidesztől a kötelező betelepítési kvóta elleni kampányban – írja az Átlátszó .

Új megbízott vezérigazgató a Mediaworks élén

A Mediaworks Hungary Zrt. Door Tamást, a társaság értékesítési és marketing igazgatóját megbízta, hogy jelenlegi feladatai mellett töltse be a kiadócsoport megbízott-vezérigazgatói pozícióját – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Mediaworks: a Népszabadság főszerkesztője lemondta a megbeszélést

A Mediaworks keddi, kora esti tájékoztatása szerint a Népszabadság főszerkesztője lemondta a lehetséges akvizícióról aznapra a kiadóval tervezett megbeszélést, ugyanakkor megtartották az első egyeztetést a munkavállalói érdekképviseletekkel.

Orbán úgy szerzi meg a Népszabadság kiadóját, hogy mással végezteti el a piszkos munkát

Orbánnak kell a kiadócég, de a Népszabadság nem, ezért a Mediaworks maga végzi ki a lapot. Legyen világos: ilyen sebességgel, ilyen stílusban csak politikai okból zárnak be újságot.

Így lehet ma elolvasni a Népszabadság cikkeit, például a Rogán Antal helikopterezéséről

Hiába próbálja eltüntetni a Mediaworks a lap archívumát az internetről.

Hirtelen "lebetegedett" a Mediaworks vezetősége, így elmarad a tárgyalás a Népszabadság munkatársaival

A Mediaworks vezetősége betegségre hivatkozva lemondta a mára tervezett tárgyalásokat – olvasható a "Népszabi Szerkesztőség" facebookos oldalán .

Nem jelent meg a Népszabadság, de megszólalt az új tulajdonos

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója – közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfelelő alapot biztosíthat a lap újraindításához.

Elmentek dolgozni a Népszabadság dolgozói, de nem tudnak bemenni az épületbe

A Népszabadság felfüggesztett munkatársai elmentek a Bécsi úti új irodához. Itt kellett volna ma kezdeniük a munkát, a szerkesztőség ugyanis épp költözőben volt, amikor megérkeztek a felfüggesztésről szóló levelek.

Ajánlatot tett a Mediaworks a Népszabadság szerkesztőségének

Ajánlatot tett a Mediaworks a Népszabadság szerkesztőségének – közölte a kiadó szombat este az MTI-vel. Hozzátették, hogy a felek megállapodtak: vasárnap folytatják az egyeztetéseket az üzemi tanács és a szakszervezet bevonásával.

Kiszivárgott: ez állt a Népszabadság-dolgozóknak kiküldött levélben

A HVG úgy értesült, a kiadó egyetlen futárt küldött körbe a lap szerkesztőségében, és így informálta a dolgozókat arról, hogy amit költözésnek hittek (a Corvin-negyedből a Bécsi útra), az egész másról szól.

A Fidesz megmagyarázza: ezért hallgattatták el a Népszabadságot

A Fidesz nem politikai, hanem ésszerű gazdasági döntésnek tekinti a Népszabadság kiadásának felfüggesztését, mivel a kiadó tájékoztatása szerint a lap 5 milliárd forintos veszteséget termelt.

Megszólalt a Népszabadság főszerkesztője

Csak reggel, egy rokon hívása nyomán értesült a lap kiadásának felfüggesztéséről Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője – írja a HVG .

Felfüggesztik a Népszabadság kiadását

A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni" – közölte a társaság szombaton az MTI-vel.

Cáfolja a Mediaworks, hogy eladtak egyes médiumokat

Közleményben cáfolta kedden a Mediaworks Zrt., hogy megállapodtak volna egyes médiumaik értékesítéséről; az előző napokban a hazai sajtóban több értesülés jelent meg arról, hogy a Duna Aszfalt Kft. vásárolná meg a Népszabadságot és a kiadó által nemrég megszerzett Pannon Lapok Társaságát.

Mészáros Lőrincé lehet a Népszabadság is

Az ATV több, egymástól független forrásból is úgy értesült , a közelmúltban a felcsúti gázszerelő érdekkörébe tartozó Duna Aszfalt Kft. megvette a Pannon Lapok Társaságát (PLT) és a több napilapot, köztük a Népszabadságot is kiadó médiavállalatot.

Több tízmillióra bírságolták a Népszabadságot

Meghatározott kötelezettségek előírása mellett engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a Mediaworks és a Népszabadság közös és közvetlen irányítást szerezzen a Magyar Előfizetői Vagyonkezelő Kft. (MEV) felett, ugyanakkor az engedélykérés elmulasztása miatt a Mediaworks-re és a Népszabadságra több mint 81 millió...

Megalakult Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata

Megalakult a Mediaworks Hungary Zrt., Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata – jelentette be a tulajdonos Vienna Capital Partners senior partnere, Heinrich Pecina és Mihók Attila, a zrt.