“Undorodom ettől az embertől” – a református közösségnek is elege van Balogból

Balog Zoltán videója alatt valódi nemzeti konzultáció vette kezdetét, méghozzá teljesen közpénz-mentesen, Balásy Gyuláék közbeiktatása nélkül.

Párbeszéd: a kormány megbukott az oltás megszervezéséből

A kormány megbukott az oltás megszervezéséből – jelentette ki a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke előbb porrá alázta, majd sikeresen megbuktatta saját magát - Röntgen

Gyorsan véget érhet az Orvosi Kamara Éger Istvánhoz köthető fejezete. Éger tegnap megbukott. Mint már előzetes bejegyzésemben foglalkoztam a témával, Éger István a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke író-olvasó találkozót szervezett a tagok és három minisztérium felelős képviselői számára.

A Fidesz leszögezte, hogy "A Gyurcsány-korszak oktatáspolitikája megbukott"

Minden pénteken április 1.

Dráma - kétszer bukott az érettségin, öngyilkos lett

Nem tudta elviselni, hogy újra matematikából kapott elégtelent.

Mindenki megbukott az érettségin két iskolában Kovászna megyében

Az utóbbi évek leggyengébb eredményét érték el a Kovászna megyei végzősök az idei érettségin: az előzetes eredmények szerint a tanulók több mint negyede megbukott, két iskolában pedig minden diák

***Magyar Sikátor*** - Megbukott az RTL-en a Terminátor sorozat

Az RTL Klub lekapta a műsorról a Gagyinátor: Szar(a) Conor krónikáit.