Hihetetlen, de ezért tagadhatta ki Klapka a fiát a végrendeletéből

Czigony András, Klapka György egykori üzlettársa vallott arról, az Aranyember miért tagadhatta meg végrendeletében legidősebb fiát, Gyurit.

Ez a fotó buktatta le a hűtlen nőt - A férj kiszúrt rajta valamit! Te is látod?

Közel 1 hónapig nem volt otthon egy férfi, munka miatt volt távol. Amikor hazaért, lefotózta a feleségét. Később megdöbbenve vett észre a fényképen azt, ami miatt azonnal beadta a válókeresetet.

Ezért lépnek félre a legtöbben – a hűtlenség okai

Olyan világban élünk, amelyben a megcsalás, a hűtlenség gyakori probléma.

Kasza Tibi mosta tisztára Hajdú Pétert: nem is volt szó megcsalásról

A hét nagy botrányaként tartják számon, amikor Kasza Tibi műsorában olyan titok derült ki, hogy Sarka Katát és Kulcsár Edinát ugyanazzal a nővel csalták meg. Sokan egyből arra következtettek, hogy itt a bizonyíték, hogy Hajdú Péter tényleg félrelépett. Most azonban kiderült, ez nem így van.

Tényleg megcsalta Sarka Katát? Hajdú Péter reagált

Alighogy megjelent a sajtóban az állítás, hogy Sarka Kata és Kulcsár Edina párját is ugyanaz a nő csábította el, Hajdú Péter már reagált is.

Ugyanazzal a nővel csalták meg Sarka Katát és Kulcsár Edinát

Legalább egy közös pont akad Sarka Kata és Kulcsár Edina életében: mindkettejüket ugyanazzal a nővel csalta meg párjuk.

Videó: meztelenül bóklászott a tetőn a rajtakapott szerető

Röhögéstől fuldokolva rögzítették a jelenetet Franciaországban, amelyen az látható, hogy egy teljesen pucér férfi a háztetőn lapít – vette észre a virality.hu .

Hajdú félrelépései miatt vált el Sarka Kata

Sarka Kata szerint a Hajdú Péterrel kötött házasságának utolsó fél évében derültek ki a megcsalások, emiatt indította el a válópert – olvasható a Blikk cikkében.

Megcsalta kedvesét Berki Krisztián, mert "a férfiak másképp vannak kódolva"

Egy éve történt, hogy Berki Krisztián összejött egy stábtaggal az Édes Élet forgatásán, később pedig arról is cikkeztek a lapok, hogy egy ismert énekesnővel is összeszűrte a levet.

Megcsalás idézetek – népszerű idézetek a megcsalásról

A megcsalás, hűtlenség sokakat érintő és sokakat foglalkoztató téma.

Megcsalás jelei

Amikor egy párkapcsolatban az egyik fél hűtlen, általában titkolni szokta, mert lelkiismeret furdalása van, nem akarja megbántani a párját, fél a következményektől, ezért sokszor a titkolózás tűnik a legjobb megoldásnak.

Megdöbbentő plakátokkal hirdeti magát az ország szerető-keresője

Egyre több fotó terjed a Facebookon a provokatív reklámokról - az anyukák érthető módon fel vannak háborodva.

Közhírré tétetik: Megcsaltak! - 2. rész

Újabb fejezet következik a megcsaltak revansaiból.

Közhírré tétetik: Megcsaltak! - 1. rész

„Megcsaltak!

Szexvideóval állt bosszút a srác, mert barátnője a tanárával csalta

Szexvideóval állt bosszút egy kamasz fiú, miután megcsalta őt barátnője. Az ügyben rendőrségi nyomozás is indult – írja a Blikk.

Amikor odalép hozzád egy férfi…

Ha egy férfi teszi meg az első lépést, te is ugyanúgy érezz együtt vele.

Távkapcsolatban élek – Beszélgetések külföldön élő magyarokkal 4. rész

Mikor találkozunk? Mikor látlak? Nincs 5 perced, hogy láss? Oh már csak 6 hét és 3 nap, számolom a perceket, hogy újra lássalak. Érezted már? Voltál már ilyen kapcsolatban? Ha igen, akkor te is tudod mennyire fájdalmas, félelmetes, feszültséggel teli, elbizonytalanító és kilátástalan tud lenni. Persze sokan mondják, hogy ez...

Pszichológus rendel - Pszichológus válaszol: Már a kezdetektől tudom, hogy megcsal

A lényeg, hogy 33 éve élek házasságban férjemmel.

Újra együtt a megcsalás után 1 rész.

Hogyan beszéljük meg?

Sztárok botrányos félrelépései

A sztárok is emberek, ők is bizony rendelkeznek hajlammal a hűtlenségre.

Ami még flört, és ami már megcsalás – Hol a határ?

Ha két ember komolyan veszi azt az igent, amit a párkapcsolatára mondott, akkor valójában senki más nem férkőzhet közéjük.

Lány a pasim legjobb barátja – Van okom aggódni?

Gyakran megesik, hogy két jó barátnő eltávolodik egymástól, amikor az egyikük bepasizik.

Posztolta barátnője félrelépését

A megcsalás miatti durva bosszú inkább a nők asztalaként ismert, de úgy látszik, a férfiak is igyekeznek felzárkózni hozzájuk.

Hűtlenség, megcsalás - Miért tesszük? Mit nyerünk és mit veszítünk vele?

Párkapcsolati terapeuta szakértőnk a szerelmi sokszög, hűtlenség, megcsalás témakörét járja körbe, miközben felteszi provokatív kérdéseit hűtlen feleségeknek, felszarvazott férjeknek, és rávilágít arra, hogy a szeretők sem biztos, hogy végül jól járnak…

Párkapcsolati problémák: rejtett buktatók

Gondoltad volna, hogy ezek is veszélyeztethetik a párkapcsolatodat?

Ezért csal meg a férjed!

Fiatal házaspár beszélget a gyerekekről: Én csak két gyereket szeretnék - mondja a férj.

Rossz orálszex = garantált hűtlenség?

Ki ne tette volna még fel magának a lassan közhelyessé váló kérdést- mi a tartós, boldog, és nem utolsósorban kölcsönös hűségen alapuló párkapcsolatok titka?

5 ok, amiért nem léphetsz félre!

Szilveszter környékén sok félrelépés történik, hiszen mindenki bulizik és alkoholt fogyaszt, így pedig könnyebb elcsábulni.

Vedd el a másét! - azaz szerető kereső

Az új társkeresőkön kifejezetten szeretőt lehet keresni. Más párjár elcsábítani. A könnyed megcsalást hirdeti.

Ha nemcsak a szex hibádzik

Miért jut el odáig egy nő, hogy megcsalja a párját?