Megkötöztek, megvertek, csonkítást belengetve kiraboltak egy férfit Újpesten

Elfogtak a rendőrök három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek egy újpesti férfi kirablásában; közülük ketten megkötözték, megverték és csonkítással fenyegették az áldozatot - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rablási osztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

Agyba-főbe vert, én mégsem tettem semmit

Egy éve voltunk együtt, amikor először megvert.

Baseballütős támadás Zalaegerszeg belvárosában

Brutális támadás ért egy zalaegerszegi családot hétfőn hajnalban.

Halálos esti verekedés: egy vak férfi saját rokonával dulakodott

Megverte unokatestvérét az az 54 éves bocskai vak férfi, akit a megyei bíróság 4 év fogházra ítélt.

Uzsorahitelre adott drog miatt verték meg a vásárlót Nyíregyházán

Kedden tett feljelentést egy 21 éves férfi, mert elmondása szerint rendezetlen tartozása miatt megverték.

Bántalmazták az ittas férfit Nyíregyházán

Szerda délután a nyíregyházi Búza térre riasztották a rendőröket, mert a bejelentés szerint fegyveres rablásban vett részt több személy.

Megverte élettársát egy férfi a zalaegereszegi buszállomáson

Bejelentést érkezett a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra kedd délután, mely szerint a zalaegerszegi Balatoni úti buszállomáson egy férfi megvert egy nőt.

Két embert fojtogatott a lépcsőházban a dühöngő!

Péntek délután egy szombathelyi lépcsőházban fojtogatott meg két embert egy püspökmolnári lakos.

Megverte a kalauzt egy tini

Megverték a kalauzt a ráckevei HÉV-en; a 17 éves támadó többször ököllel ütötte arcon a jegykezelőt.

Megverték Leona Lewist, miközben dedikált

Leona Lewis épp nagy vidáman az egyik londoni könyvesboltban dedikálta életrajzi könyvét, amikor egy férfi behúzott neki egyet...

"Mindjárt megmutathatod, hogy milyen kemény legény vagy!" - Verés a benzinkúton, rendőrök szeme előtt

Pénzbüntetésre enyhítette kedden a Zala megyei bíróság két zalaegerszegi rendőrre elsőfokon kirótt felfüggesztett szabadságvesztést.

Újabb verésről készült videó a neten - a rendőrség összevonta a korábbi megalázással

Együtt vizsgálja a rendőrség a napokban nyilvánosságra került rövid videót egy fiatal fiú megveréséről és egy újabb hasonló felvételt.

Rabszolgasorban a nyugdíjasok - előzetesben az eltartók

Előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Városi Bíróság azt a négy embert, akik megverték, meglopták és még dolgoztatták is azokat az egyedül élő időseket, akikkel előbb eltartási szerződést kötöttek.

Cigányok vertek meg egy román focistát

Alighogy Marian Cozma tragikus gyilkossága felkavarta a magyar és román kedélyeket, illetve jelentős romagyűlöletet váltott ki a rajongókból, kiderült, vasárnap este ismét sportolóverés történt.

Krisztián: Csoda, hogy élek – megszólalt a megvert szurkoló

Kétszer élesztették újra azt a szurkolót, akinek eltört a nyaka, miután leütötték a tömegverekedésbe torkollott dunaszerdahelyi focimeccsen - írja a Bors.

Megverte a plébános a postást

Győrvár plébánosa ellen nyomoz a rendőrség, akit azzal gyanúsítanak, hogy megverte a helyi postást, aki korábban sekrestyésként dolgozott a plébánián.

Megerőszakolták a hatodikos kisfiút

Megverték és megerőszakolták a romániai Târgoviştén a 12. sz.

Megvertek egy középiskolás diákot Szekszárdon - óra közben

Egy kigyúrt férfi esett neki, aki három társával rontott be hirtelen a Kolping Szakmunkásképző Intézet és Szakiskola egyik termébe.

Nyomoznak a bökönyi kislány ügyében

Nem lehet tudni, hogy a szombaton kórházba szállított bökönyi, két éves kislányt megverték, vagy epilepsziás jellegű roham miatt esett le többször az ágyról.

Megverték, majd megbilincselték egymást a rendőrök a búcsúban

Nem akartak hinni a szemüknek az emberek egy biatorbágyi hétvégi rendezvényen.

Megverte a buszsofőrt, majd a busznak is nekiesett egy férfi Miskolcon

Sértegette az utasokat, majd a viselkedése ellen fellépő sorfőrt verte meg a 37 éves miskolci férfi a lyukóvölgyi vonalon közlekedő járművön, aki később obszcén szavak kíséretében a buszt is ütlegelni kezdte.